Kétszámjegyű béremelésről értesült a PM

2019. január 23. A vállalatok az idén 10 százalékot is meghaladó béremelési szándékáról kapott visszajelzéseket a Pénzügyminisztérium – mondta el a munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Egy reprezentatív kutatás közben arra világított rá, hogy a cégek ígéreteiket nem mindig tartják be.

Visszajelzések szerint az idén a vállalatoknál általában 10 százalék körüli vagy ezt egy picit meghaladó bérnövelésre törekszenek – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI beszámolója szerint az M1 aktuális csatornáján. Hozzátette, ez fellendíti a gazdaságot, és az erős munkaerő-kereslet is a béremelés irányába hat.

Marczinkó szerint a kereseteket felfelé húzhatják a cégek kapacitásbővítő beruházásai, az EU-s beruházások megvalósítása is. A helyettes államtitkár persze kitért arra, hogy a remek kormányzati intézkedések reptetik felfelé a kereseteket, de azért ő sem tartotta mellékesnek a kedvező gazdasági környezetet.

A dolgozók sűrű munkahelyváltásának elsődleges oka – ismertette a Népszava a HR-Evolution tanácsadó cég reprezentatív fluktuációkutatását – nem az alacsony fizetés, hanem a sok be nem tartott ígéret. A lap konkrét esetről is beszámolt, amely szerint a 180 ezer forintos ígért bérből végül 120 ezer lett, így a tavaly odacsábított 20 főből már csak 2 dolgozik ott. A cégek gyakran különböző pótlékokkal számolva „elérhető” bért hirdetnek, amit azonban a gyakorlatban alig lehet megkeresni.

A kutatás során megkérdezett 6300 munkavállaló negyede legalább egyszer felmondott már munkahelyén az elmúlt két évben, kétharmaduk eddigi pályafutása során már 2-5 munkahelyen is dolgozott. Felmondási okként a dolgozók 42 százaléka a be nem tartott ígéreteket jelölte meg. Számos dolgozó panaszkodott a vizsgálat készítőinek például arról, hogy a felsővezetők által beígért fizetésemelés vagy elmaradt, vagy megalázó mértékű volt.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Sikerük titka a gyors döntés
2019. június 24. A vízilabdában másodpercek alatt történnek az események. Nincs idő hosszas gondolkodásra, a kínálkozó helyzeteket azonnal ki kell használni. A befektetések világában is gyakran adódnak olyan lehetőségek, amelyeket csak rövid ideig lehet megragadni.


Szívós Márton világbajnok vízilabdázó és Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Mindketten nagyon sikeresek a hivatásukban, de más is közös is van bennük: tudnak és mernek gyorsan dönteni. Jó helyzetfelismeréssel egy vízilabdázó győzelmet is szerezhet a csapatának, egy befektetési alapot kezelő szakember pedig a piaci átlagnál magasabb hozamot érhet el a befektetők számára.
Szívós Márton utánpótlás játékosként ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, Universiade győztes. A magyar férfi vízilabda válogatott tagjaként világbajnok és Világliga győztes. Londonban és Rio de Janeiroban az olimpiai 5. helyezett csapat tagja volt. Klubcsapataival ötszörös magyar bajnok, olasz bajnok, ötszörös magyar kupa, olasz kupa, Euroliga és Európai Szuperkupa győztes.
Hosszú Ferenc 2006-ban diplomázott a budapesti Corvinus Egyetemen, 2007-től az OTP Alapkezelő termék-, majd portfoliómenedzsere, 2017-től pedig befektetési igazgatója. Elsődleges szakterülete az árupiaci befektetések. Az OTP Föld Kincsei Alap portfoliómenedzsere, amely eddig hat alkalommal nyerte el az Év Legjobb Árupiaci Alapja díjat a Privátbankár.hu Klasszis szakmai díjazásán.
2019-ben a szakma az Év Feltörekvő Portfoliómenedzserévé választotta.
Az OTP Föld Kincsei Alap a hazai piacon egyedülálló stratégiát követ: abszolút hozamú származtatott alap, amely a határidős árupiacokon keresztül energiahordozókba, nemesfémekbe, ipari fémekbe, mezőgazdasági terményekbe fektet.
„Az árupiacokon a vedd meg és tartsd (buy and hold) stratégia akkor sem biztos, hogy jó hozamot eredményez, ha az árfolyamok egyébként felfelé tartanak. Ezekre a piacokra ugyanis határidős ügyleteken keresztül lehet befektetni, amelyeknek folyamatos megújítása jelentős költségekkel jár. A jó stratégia ezért az aktív kezelés, a kínálkozó lehetőségek gyors kihasználása akár vételi (long), akár eladási (short) pozíciókkal, amelyeknek a hatékonyságát tőkeáttétel segítségével lehet tovább növelni. Az árupiacok azonban rendkívül kiszámíthatatlanok, teljesítményüket nemcsak a világgazdasági folyamatok, hanem gyakran a politika, az időjárás, vagy akár a természeti jelenségek is befolyásolják. A döntések kockázattal járnak, amelyeket vállalnom kell.” – mondta el Hosszú Ferenc.
Az OTP Föld Kincsei Alap tehát olyan befektetés, amelynek jelentős kockázata van ugyan, de a legalább 3-5 éves ajánlott befektetési időtávon várható hozama is magasabb, mint amit kockázatvállalás nélkül el lehet érni.
Az alapról részletesen itt tájékozódhat: https://www.otpbank.hu/otpalapkezelo/hu/A_FoldKincsei
A befektetési jegyek elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatban, illetve az OTPdirekt elektronikus csatornáin keresztül, illetve több más pénzintézet is ajánlja az alapot privátbanki ügyfelei számára.