Egymásra licitálnak a bankok

Kétszázezret is kaphatsz, ha bankot váltasz!

Nincsenek egyedül
Fotó: Latzer Anna
2015. május 19. A pénzintézetek előzetes becslése szerint az elszámolás után körülbelül minden hetedik devizahiteles bankot válthat. Úgy tűnik, mostanra már mozgékonyabbnak tűnhetnek az ügyfelek. Legalábbis nehéz mással indokolni, hogy a bankok folyamatosan emelik a tétet. Az Erste százezre után az OTP már akár 200 ezret is hajlandó jóváírni a hozzá frissen érkező (volt) devizahitelesnek.

A Portfolio hitelezési konferenciáján (ahol több érdekesség is elhangzott) az elsősorban a hitelintézetek dolgozóiból kikerülő közönség többsége arra szavazott, hogy a forintosított hitelek tíz-húsz százalékát fogják a következő hónapokban kiváltani az ügyfelek. Az OTP saját felmérése ugyanerre mindössze hat százalékos arányt hozott ki. Valószínű azonban, hogy az azóta eltelt majdnem két hét után már nem egészen ilyennek tűnhet a kép. Legalábbis nehéz mással indokolni, hogy legfrissebben éppen az OTP lépett egy nagyot.

Figyelem! A hitelcsere ideje korlátos

A törvény szerint a szerződés módosulásától számítva hatvan napja van az ügyfélnek arra, hogy felmondja korábbi hitelét, és további kilencven napja van arra, hogy ezt a kölcsönt kiváltsa. Többen (mi magunk is) úgy gondolták, hogy az elszámolási panaszok hatással vannak erre a határidőre. Egyik törvény sem tartalmaz olyan rendelkezést – válaszolták erre vonatkozó kérdésünkre az MNB-nél –, amelynek értelmében a felmondásra nyitva álló határidő az elszámolás felülvizsgálatának idejével meghosszabbodna. A fogyasztót megillető felmondási jog tehát csak a szerződés módosulását (amit tulajdonképpen törvény kényszerít ki) követő 60 napon belül gyakorolható, függetlenül attól, hogy él-e valaki panasszal.
A legnagyobb magyar bank által május 18-tól meghirdetett akció keretében annak, aki más banknál levő egykori devizahitelét nála válja ki, akár 200 ezer forintot is jóváír az első törlesztőből. Ez a lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált kölcsönre, a kapcsolódó lakás-előtakarékossági szerződés első havi betétösszegére és a megtakarítási számla első havi számlavezetési díjára is vonatkozik.

A feltételek, bár az OTP hangsúlyozza együttes teljesítésük igényét, nem túl húzósak. Az a nagykorú magyar állampolgár, aki a hitelkiváltásra nyújtott első törlesztőt megfizeti, már jogosult a jóváírásra. A legfontosabb szempont persze, hogy „idegen banki forintosított deviza vagy devizaalapú ingatlanhitele kiváltására” vegyék fel a kölcsönt. Az akció a 2015. július 31-ig igényelt és augusztus 31-ig folyósított hitelekre érvényes. (Az eddigi akciók többnyire a június 30-ig hiánytalanul befogadott és szeptember 30-ig folyósított lakáshitelekre és szabad felhasználású hitelekre vonatkoztak.)

Hosszabb távra is érdemes nézni


Az OTP most egyértelműen az Erste által odadobott kesztyűt vette fel. Érdemes felidézni, hogy ettől a banktól százezer forintot kaphat minden olyan lakáshiteles vagy szabad felhasználású jelzáloghiteles, aki más banktól viszi át legalább 3 millió forintos, az elszámolásban érintett kölcsönét, és fő számlavezetőjének választja a pénzintézetet, valamint havi jövedelem-jóváírást is vállal. A kezdeti költségeket ezenkívül el is engedi a bank, a folyószámla-vezetés hat hónapon át díjmentes lesz.

Nem véletlenül figyelmeztettünk azonban korábbi cikkünkben, hogy szinte mindenütt előírják a hitelezés fejében a számlanyitást, amelynek azonban a későbbi költségei el is szabadulhatnak. Az Erste akciójával kapcsolatban több olvasónk idézte fel a bank „Ödönös” kampányát. A hitelintézet akkor akció keretében szinte ingyen ajánlotta szolgáltatásait, de nem sokáig örülhettek ügyfelei. A díjakat ugyanis később alaposan megemelték (a piacon az egyik legdrágább lett az itteni számla).

Aggasztó jelek pedig már most is akadnak. Az Erste ugyanis április elsejétől egy új bankszámlát vett fel kínálatába. A Standard elnevezésű konstrukcióhoz pedig meglehetősen húzós díjak kapcsolódnak. A hatályos kondíciós lista szerint pedig a bank az újonnan nyitott és átminősített folyószámlák (praktikusan az EgySzámlák) feltételeit csak 2018. március 1-ig biztosítja. Ezt követően a számlákra a Standard lakossági folyószámla kondíciói lesznek érvényesek.

Nézze meg, milyen fontos szempontokat gyűjtöttünk össze, amelyeket érdemes mérlegelni a hitelkiváltási döntés előtt!

Itt olvashat részleteket az elszámoltatásról és a forintosításról

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát


Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok