Korlátozzák, kinek adható a négy komponensű oltóanyagból

Kevés lehet a háziorvosoknak kiosztott vakcina

„Csak bátran! Aki tudja, oltassa be magát"
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
2020. október 21. A korábbi évek háromszorosára van oltásból igény, de annyi nekünk nincs – tudta meg az Azénpénzem.hu több háziorvostól is. Pedig még a mostani nem csekély érdeklődés is felfuthat, hiszen maga a miniszterelnök buzdít az influenza elleni védekezésre.

A korábbi években határozottan lanyhult az influenzajárványok előtti kormányzati figyelem. Akad olyan „szezon”, amikor az oltás fontosságát hangsúlyozó központi tájékoztatás egyáltalán nem volt (mi próbáltuk meg, amennyire tudtuk, felhívni a figyelmet arra, hogy már megérkezett az oltóanyag a háziorvosokhoz). Az idén azonban a koronavírus nagyot módosított a hozzáálláson. A kormány október 1-jétől mindenki számára ingyenessé tette az influenza elleni védőoltást.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról beszélt, hogy sokkal súlyosabb lefolyású lehet a megbetegedés, és kétszer akkora lehet az esély a halálra, ha valaki egyszerre kapja el a koronavírust és az influenzát. Szlávik János kijelentette: ezt csak az influenza elleni oltással lehet elkerülni. Az országos tisztifőorvos is többször ajánlotta az oltást. Tegnap pedig – mint az a képen látszik – Orbán Viktor miniszterelnök „kampányolt” beadatással a vakcina mellett.
Hirtelen nagy lett a kapkodás
A Nemzetközi Oltóközpont (ami már nem ugyanaz, mint ami régen volt) igyekezett extra üzletet biztosítani magának. Állításuk szerint a súlyos túljelentkezés miatt döntöttek úgy, hogy előfoglalási program keretei között használják fel influenza elleni vakcinából azt a kontingenst, amihez hozzájutottak. Már az erről beszámoló cikkünkben érzékeltettük, hogy minden korábbi nyilatkozattal szemben mi úgy véljük, nem lesz elegendő az előző évek alapján a kormány által beszerzett 1,3 millió vakcina. Mostanra nyilvánvalónak tűnik, hogy igazunk lett.

A Nemzetközi Oltóközpont – ahogy azt a Telex megírta – arról tájékoztatta pácienseit, hogy az influenza elleni oltás külföldről megrendelt kontingense megérkezett ugyan az országba, de „kormányzati okokra” hivatkozva leállította a szállítást a gyártó. – „Nemrég megkeresést kaptunk az országos tisztiorvostól, hogy szeretnék megvásárolni a cégüknél rendelkezésre álló Vaxigrip Tetra vakcina mennyiséget” – mondta a Népszavának Asztalos Andrea, a Sanofi-Aventis Zrt. kommunikációs igazgatója. A cikkből kiderült, hogy így a patikákba nem juthat vakcina. Az oltóanyag ugyanis limitált mennyiségben áll rendelkezésre, és miután a gyártása hosszú folyamat, a cég nem is tud többet szállítani.

Asztalos Andrea is beszélt arról, hogy a korábbi évekhez képest óriási az érdeklődés az influenza elleni oltás iránt, így ha be is kerülne a termékük a gyógyszertárakba, heteken belük hiánycikké válhatna (összesen 100 ezer olyan oltóanyagról van szó, ami beadható az 1-3 éves gyermekeknek, akik más vakcinát nem is kaphatnának). Az Azénpénzem.hu több háziorvosnál is érdeklődött, és érzékelhetőn mindenütt aggódnak, hogy meddig tart ki a jelenleg rendelkezésükre álló három komponensű vakcina. Az érdeklődés ugyanis 2-4-szerese az előző években tapasztaltnak.
Elmérték, és most ügyeskednek?
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a tavalyi influenzaszezon adatait publikálva azt közölte, hogy január végéig az ingyenes vakcinák 53,3 százalékát – nem egészen 640 ezer adag oltóanyagot – használták fel a háziorvosok. Egy évvel korábban ennél is kevesebben, mindössze 628 ezren kérték a védőoltást (akkor maradt el minden hivatalos figyelemfelhívás).  Nem is igazán értjük, hogy miként gondolhatták, hogy a mostani koronavírussal terhelt időkben, komoly kormányzati kampány mellett összemérhető a várható kereslet az előző években tapasztalttal.

Vakcinából mindenesetre – legalábbis egyelőre – annyi van, amennyi akkor volt, amikor díjmentesen oltást csak a rizikócsoportba tartozók kaphattak, és nem dúlt egy vírusos világjárvány. Ilyen körülmények között aligha meglepő, amit a Napi.hu tudott meg háziorvosoktól: a doktorok utasítást kaptak arra, hogy csak a regisztrált krónikus betegséggel küzdő kisgyerekeknek rendelhetik meg a Sanofi négykomponensű vakcináját.

Póta György, a Házi Gyerekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke a lapnak megerősítette, valóban kaptak ilyen utasítást. Mint elmondta, név szerint azoknak a gyerekeknek lehet igényelni a vakcinából, akik nyilvántartásuk szerint szívbetegségben, vesebetegségben, veleszületett immunbetegségben, anyagcsere-betegségben vagy cukorbetegségben szenvednek. A listán – hangsúlyozta Póta – még az asztmások sem szerepelnek.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok