Kevesebb gyerek született, megugrott a házasságkötés

2016. augusztus 26. Az idei első félévben mintegy nyolcszázzal kevesebb gyerek született, mint a tavalyi év azonos időszakában. Hiába dübörög tehát a propaganda, ez (egyelőre?) nem annyira hat a családokra.

A szökőnaphatástól megtisztított születésszám 2016 első félévében 2,4 százalékos volt – tette közzé a statisztikai hivatal (KSH). Az idei első hat hónapban 43 594 gyermek jött világra, ami abszolút számban 799-cel maradt el a 2015. január–júniusitól. Februárban és márciusban többen, a másik négy hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban. Április–júniusban átlagosan 5 százalékkal esett vissza a születések száma a tavalyihoz képest.

A születések száma régiónként különböző mértékben változott. Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön enyhén emelkedett (0,7, illetve 0,3 százalékkal), a többi régióban mérséklődött. A csökkenés Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon volt jelentős (4,7, illetve 4,6 százalék).

A mostani adatok annak tükrében tekinthetők meglepőnek, hogy a kormányzati propaganda rendre a családbarát jelleget, a gyermekvállalási kedv felszítását hangsúlyozza. Úgy tűnik azonban, a családokra ez nem annyira hat. Kérdés, hogy a háromgyerekeseket extrán „díjazó” családi otthonteremtési kedvezmény (a csokról részleteket itt olvashat) mennyire befolyásolhatja majd a számokat. (Ha lesznek igazi csokos gyerekek, ők legkorábban az év vége felé születhetnek meg.)

A kormánynak a másik, a házasságkötést még adókedvezménnyel is támogató törekvése viszont mintha bejött volna. A 2016 első félévében anyakönyvezett 21 921 frigy 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Tavasszal az egy évvel korábbinál 34 százalékkal több volt a nászmenet. Kimagasló mértékű növekményt Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön anyakönyveztek.

A ma közzétett népmozgalmi adatok között az egészségügyet ért bírálatok miatt igazán érdekes még a halálozás visszaesése. Az idei első félévben a KSH adatai szerint az elhunytak száma 62 978 fő volt, ami az előző évihez mérten 6632 fős, a szökőnaphatást figyelembe véve tíz százalékos mérséklődés. A májusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok