Itt vannak a hivatalos adatok
Amióta az adóhatóság készíti el automatikusan a szja-bevallásokat, sokan elfeledkeznek adójuk 1+1 százalékának felajánlásáról, de az is lehet, hogy egyszerű lustaságról van szó. A NAV tegnap nyilvánosságra hozta az adatokat a 2018-as adóév után idén tavasszal a civil szervezeteknek felajánlott adóról.
1 millió 689 ezer adózó 27633 civil szervezetnek összesen 8,77 milliárd forintot ajánlott fel a személyi jövedelemadójából. Egy évvel korábban 2017-es adójuk 1 százalékáról még 100 ezerrel többen nyilatkoztak. Ugyanakkor a 2015-ös adóév után – amikor még magunknak kellett elkészíteni a bevallást vagy a munkáltatónk tette meg - még 2 millió fölött volt a nyilatkozók száma. Jó hír, hogy a civil szervezeteknek felajánlott összeg több mint 500 millió forinttal meghaladta a tavalyit.
A legtöbb pénzt, 165 millió forintot a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta, majd a Bátor Tábor Alapítvány jön 143 millióval. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 122 millió forintot, a Daganatos.hu Alapítvány 92 millió forintot, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány 80,5 millió forintot kapott. (A NAV honlapján itt találja, hogy a különböző civil szervezetek mekkora összeget kaptak.)
A legtöbbet, 3,2 milliárd forintot a Magyar Katolikus Egyház kapott 633 ezer embertől. A Magyarországi Református Egyháznak 1,3 milliárd jutott 258 ezer felajánlótól. A Magyarországi Evangélikus Egyház 392 millió forintot kapott 72 ezer felajánlótól, a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége 350 milliót 65 ezer adózótól, a Magyarországi Baptista Egyház 189 milliót 35,5 ezer embertől, a Tan Kapuja Buddhista Egyház 141 milliót 24 ezertől, míg a Hit Gyülekezete 122 milliót kapott 43 ezer felajánlótól.
Szerző: L.J.
Címkék: szja, adó bevallás, 1 százalék, NAV, adóhatóság
Kevesebben ajánlották fel az adójuk 1 százalékát
2019. szeptember 17. Közel 1,7 millióan ajánlották fel adójuk 1 százalékát a civil szervezeteknek, ami 100 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A felajánlott 8,77 milliárd forint ugyanakkor több a tavalyinál.Amióta az adóhatóság készíti el automatikusan a szja-bevallásokat, sokan elfeledkeznek adójuk 1+1 százalékának felajánlásáról, de az is lehet, hogy egyszerű lustaságról van szó. A NAV tegnap nyilvánosságra hozta az adatokat a 2018-as adóév után idén tavasszal a civil szervezeteknek felajánlott adóról.
1 millió 689 ezer adózó 27633 civil szervezetnek összesen 8,77 milliárd forintot ajánlott fel a személyi jövedelemadójából. Egy évvel korábban 2017-es adójuk 1 százalékáról még 100 ezerrel többen nyilatkoztak. Ugyanakkor a 2015-ös adóév után – amikor még magunknak kellett elkészíteni a bevallást vagy a munkáltatónk tette meg - még 2 millió fölött volt a nyilatkozók száma. Jó hír, hogy a civil szervezeteknek felajánlott összeg több mint 500 millió forinttal meghaladta a tavalyit.
A legtöbb pénzt, 165 millió forintot a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta, majd a Bátor Tábor Alapítvány jön 143 millióval. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 122 millió forintot, a Daganatos.hu Alapítvány 92 millió forintot, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány 80,5 millió forintot kapott. (A NAV honlapján itt találja, hogy a különböző civil szervezetek mekkora összeget kaptak.)
Hova ment a másik 1 százalék?
Az adó másik 1 százalékát, összesen 7,7 milliárd forintot kevesebben, 1,495 millióan ajánlották fel. Közülük 275 ezren nem kívánták egyháznak felajánlani az adójukat, ezért a Nemzeti Tehetség Programnak összesen 1,485 milliárd forintot adtak.A legtöbbet, 3,2 milliárd forintot a Magyar Katolikus Egyház kapott 633 ezer embertől. A Magyarországi Református Egyháznak 1,3 milliárd jutott 258 ezer felajánlótól. A Magyarországi Evangélikus Egyház 392 millió forintot kapott 72 ezer felajánlótól, a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége 350 milliót 65 ezer adózótól, a Magyarországi Baptista Egyház 189 milliót 35,5 ezer embertől, a Tan Kapuja Buddhista Egyház 141 milliót 24 ezertől, míg a Hit Gyülekezete 122 milliót kapott 43 ezer felajánlótól.
Szerző: L.J.
Címkék: szja, adó bevallás, 1 százalék, NAV, adóhatóság
Kapcsolódó anyagok
- 2020.05.12 - Már csak 8 nap van az szja-bevallási határidőig
- 2020.02.17 - Március 16-ig SMS-ben is kérhető az adóbevallás
- 2020.01.08 - Elindult az idei e-szja rendszer
- 2019.09.25 - Mi a legfontosabb a magyarnak? Hát a pálinka!
- 2019.09.17 - Mi adjuk az adóhatóság kezébe az ütőkártyát
- 2019.09.09 - Családi adókedvezmény: kiderült néhány adat
- 2019.07.29 - Elkezdte a külföldi jövedelmek ellenőrzését a NAV
- 2019.07.23 - Észrevette? Többet húztak ki a zsebéből a tavalyinál
- 2019.05.13 - Itt vannak a NAV válaszai az adóbevallással kapcsolatban
- 2019.05.13 - Szja: itt a határidő, mutatjuk, mire figyeljen a bevallásban
- 2019.03.26 - Elárulta a NAV, hogy a legjobb vallani
- 2018.05.18 - Ezért nézd meg mindenképp az adóbevallásod
További kapcsolódó anyagok