Kgfb: újra itt a Díjnavigátor!

2018. november 9. Ismét működik a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Díjnavigátora, amelynek segítségével az autósok kiválaszthatják, melyik társaságnál érdemes megkötni a jövő évi kötelező felelősségbiztosításukat. Ez a kalkulátor tényleg független, és elég egyszerűen kezelhető.

Idén ismét – immár nyolcadik alkalommal - kiválaszthatják a MABISZ Díjnavigátorán a számukra legkedvezőbb díjat azok, akiknek január 1-jén van a kgfb évfordulójuk. Ez az összes elérhető kedvezményt tartalmazza, és a biztosítók a díjak helyességét előzetesen jóváhagyták.

Az év elejétől a 13 piaci szereplő mindegyike új kgfb díjakat alkalmaz. A 2019. január 1-jétől megszűnő 30 százalékos baleseti adó helyébe a biztosítási adó lép, amit azonban már tartalmaz a kgfb díj. Önmagában ez az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit, de korábban többször is zavart okozott, hogy az ügyfelek a váltáskor az ajánlatokat tanulmányozva nem a teljes fizetendő összeggel találkoztak.
Jelenleg az összes, a segédmotoros kerékpárok nélkül számított 5,11 millió gépjármű 26,5 százalékának van év végi évfordulós szerződése. A személygépkocsiknak körülbelül 25 százalékát, közel 837 ezer autót érint a mostani váltás. A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.
A társaságoknak legalább 50 nappal az évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló és közölve a jövő évi díjat.  Azoknak, akik biztosításukat egy másik társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezután december 31-éig kell a jövő évi szerződésüket megkötni. Nekik és mindazoknak, akiknek a kgfb-szerződése január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz.

Mint korábbi cikkünkben mi is felhívtuk a figyelmet, érdemes alaposon áttanulmányozni a biztosítók ajánlatait, mert a különböző kedvezményeknek köszönhetően, de akár a kortól vagy a lakhelytől függően is jelentős különbségek lehetnek a fizetendő díjak között. A biztosítók többségénél egyebek között továbbra is díjkedvezményt kapnak a családosok, a kiskorú gyermeket nevelők. Kedvezményt jelenthet, ha valaki az e-mailen, interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben. Több biztosítónál előnyt jelent a banki átutalás vagy csoportos beszedés, és kedvezményt kapnak az éves díjfizetést választók is.Sokat hozhatnak a partnerkedvezmények, amikkel azok élhetnek, akik például valamelyik pénzintézet ügyfelei vagy más típusú biztosításuk is van ugyanannál a társaságnál.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok

Sikerük titka a gyors döntés
2019. június 24. A vízilabdában másodpercek alatt történnek az események. Nincs idő hosszas gondolkodásra, a kínálkozó helyzeteket azonnal ki kell használni. A befektetések világában is gyakran adódnak olyan lehetőségek, amelyeket csak rövid ideig lehet megragadni.


Szívós Márton világbajnok vízilabdázó és Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Mindketten nagyon sikeresek a hivatásukban, de más is közös is van bennük: tudnak és mernek gyorsan dönteni. Jó helyzetfelismeréssel egy vízilabdázó győzelmet is szerezhet a csapatának, egy befektetési alapot kezelő szakember pedig a piaci átlagnál magasabb hozamot érhet el a befektetők számára.
Szívós Márton utánpótlás játékosként ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, Universiade győztes. A magyar férfi vízilabda válogatott tagjaként világbajnok és Világliga győztes. Londonban és Rio de Janeiroban az olimpiai 5. helyezett csapat tagja volt. Klubcsapataival ötszörös magyar bajnok, olasz bajnok, ötszörös magyar kupa, olasz kupa, Euroliga és Európai Szuperkupa győztes.
Hosszú Ferenc 2006-ban diplomázott a budapesti Corvinus Egyetemen, 2007-től az OTP Alapkezelő termék-, majd portfoliómenedzsere, 2017-től pedig befektetési igazgatója. Elsődleges szakterülete az árupiaci befektetések. Az OTP Föld Kincsei Alap portfoliómenedzsere, amely eddig hat alkalommal nyerte el az Év Legjobb Árupiaci Alapja díjat a Privátbankár.hu Klasszis szakmai díjazásán.
2019-ben a szakma az Év Feltörekvő Portfoliómenedzserévé választotta.
Az OTP Föld Kincsei Alap a hazai piacon egyedülálló stratégiát követ: abszolút hozamú származtatott alap, amely a határidős árupiacokon keresztül energiahordozókba, nemesfémekbe, ipari fémekbe, mezőgazdasági terményekbe fektet.
„Az árupiacokon a vedd meg és tartsd (buy and hold) stratégia akkor sem biztos, hogy jó hozamot eredményez, ha az árfolyamok egyébként felfelé tartanak. Ezekre a piacokra ugyanis határidős ügyleteken keresztül lehet befektetni, amelyeknek folyamatos megújítása jelentős költségekkel jár. A jó stratégia ezért az aktív kezelés, a kínálkozó lehetőségek gyors kihasználása akár vételi (long), akár eladási (short) pozíciókkal, amelyeknek a hatékonyságát tőkeáttétel segítségével lehet tovább növelni. Az árupiacok azonban rendkívül kiszámíthatatlanok, teljesítményüket nemcsak a világgazdasági folyamatok, hanem gyakran a politika, az időjárás, vagy akár a természeti jelenségek is befolyásolják. A döntések kockázattal járnak, amelyeket vállalnom kell.” – mondta el Hosszú Ferenc.
Az OTP Föld Kincsei Alap tehát olyan befektetés, amelynek jelentős kockázata van ugyan, de a legalább 3-5 éves ajánlott befektetési időtávon várható hozama is magasabb, mint amit kockázatvállalás nélkül el lehet érni.
Az alapról részletesen itt tájékozódhat: https://www.otpbank.hu/otpalapkezelo/hu/A_FoldKincsei
A befektetési jegyek elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatban, illetve az OTPdirekt elektronikus csatornáin keresztül, illetve több más pénzintézet is ajánlja az alapot privátbanki ügyfelei számára.