Kilencmilliós bírság a Korona Takarékra
2018. augusztus 21. A pénzforgalmi jogszabályok megsértése miatt kilencmillió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent határozatában megállapította, hogy a Korona Takarék Takarékszövetkezetet megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet, valamint a fizetési számla váltásáról szóló kormányrendelet több előírását is. A Korona Takarék – többek között – a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, a hatósági átutalások szabályszerű kezelésére, valamint a fizetésiszámla-váltáshoz kapcsolódó előzetes tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseket sértette meg.
Az MNB kilencmillió forintra bírságolta a hitelintézetet, és kötelezte, hogy november végéig orvosolja az elkövetett jogsértéseket.
Az MNB hangsúlyozta: pénzforgalmi ellenőrzési tevékenysége során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Az MNB éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést, és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzése során.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Korona, takarék, takarékszövetkezet, bírság, MNB, felügyelet
Kapcsolódó anyagok
- 2018.10.02 - Rosszul számolták a hiteldíjat
- 2018.09.12 - Kamu volt az akár 22 százalékos éves hozam
- 2018.08.28 - Van miből bírságot fizetnie az NHB Banknak
- 2018.04.14 - Új pénzintézetbe járhatnak az FHB ügyfelei
- 2018.01.05 - Kész, vége, csak ennyi takarék maradt
- 2017.09.18 - Ezt művelte az állam a vidék bankjával
- 2017.08.31 - Baráti kezekbe kerülhet minden takarék?
- 2017.08.28 - Tömegével zárnak be fiókokat a takarékok
- 2017.06.08 - Megbüntette az MNB a takarékok zászlóshajóját
- 2017.05.23 - Teljes egészében a takarékoké lehet az FHB
További kapcsolódó anyagok