Kinyírta az árfolyamgátat az elszámoltatás
2014. október 13. Meg sem közelítette még az ötszázat sem az augusztusban kötött új árfolyamgátas szerződések száma. Utoljára ennyire padlón az érdeklődés 2013-ban akkor volt, amikor a kormány azonnali ultimátumot adott a bankoknak.Augusztusban mindössze 417 új árfolyamgátas szerződést született – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen közzétett adataiból. A megállapodások száma így még az előző havi (szintén nem túl nagy volumen) egyharmadára esett. Rekord alacsony értékről azonban nem beszélhetünk, hiszen a mélypont 2013 őszén volt (októberben csak 209, novemberben pedig 316 szerződést kötöttek a devizaadósok). Az érdeklődés akkori visszaesését indokolhatta, hogy a miniszterelnök ultimátumot adott. Orbán Viktor felszólította a bankokat, hogy önként dalolva módosítsák a devizahitel-szerződéseket az adósok javára. Sokan elhitték, hogy a kabinet gyorsan lép.
Ez nem így lett, de mostanra már valóban törvények is születtek a bankok elszámoltatásáról. Rövidesen pedig valóban eljön az igazság pillanata. A várakozások – bár szerintünk ennek nem kellene így lennie, hiszen az árfolyamgát úgy jelent azonnali könnyítést, hogy később nem lesz hátránya belőle az adósnak – szabályosan kinyírták az árfolyamgátat.
A konstrukció előnyét (az árfolyamgátról részleteket itt olvashat) jól mutatja, hogy az MNB adatai szerint eddig több mint 44,7 milliárd forint megfizetése alól mentesültek a belépett adósok. Ez az úgynevezett mentesített követelésrész, vagyis: ekkora összeget sohasem kell megfizetniük az adósoknak. Az elengedés augusztusban 2,5 milliárd forintra rúgott.
A szeptember elsejéig megkötött árfolyamgátas szerződések száma egyébként közel 186 ezer, gyűjtőhitele pedig már 173,3 ezer adósnak van. Ennek összege 25,3 milliárd forint. A hitelintézeteknél nyilvántartott lakossági deviza jelzáloghitel szerződések száma a július végi 471 ezer darabról augusztus végére 468 ezer darabra még tovább csökkent. A már rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 2014. augusztus végén 1 525 624 millió forintra rúgott (további részletek a felügyeleti hatóság honlapján találhatóak).
Címkék: árfolyamgát, statisztika, MNB, elszámoltatás, ultimátum
Kapcsolódó anyagok
- 2017.04.06 - Most mi van az árfolyamgátasokkal? Elmagyarázzuk!
- 2016.09.11 - Százezer törlesztő emelkedhet
- 2016.08.10 - MNB: a volt devizások vállaljanak magasabb törlesztőt!
- 2014.11.09 - Kire nem vonatkozik az elszámoltatási rendelet?
- 2014.11.07 - Visszaállhat a kezdeti törlesztő?
- 2014.11.05 - Elszámoltatás: aggódhatnak a nemfizetők
- 2014.10.13 - Devizások: jön az igazság pillanata?
- 2014.10.13 - Akik gyorsan számíthatnak pénzre
- 2014.10.07 - Elszámoltatás: itt a törvény!
- 2014.08.12 - Negyvenmilliárdot nyertek eddig a devizahitelesek
- 2014.07.15 - Húszmilliárd felett a gyűjtőhitel
- 2014.06.30 - Karácsonyra nem lesz már devizahitel?
- 2014.05.23 - Így mentené a devizahiteleseket az MNB
- 2014.05.12 - Fix törlesztés: még nem hatott az új intézkedés
- 2014.04.27 - Módosított árfolyamgáttal mentenék a devizahiteleseket
- 2014.03.24 - Devizások: mit adott a kormány?
További kapcsolódó anyagok