Kőbe vésték a jövő évi béremelést
2024. november 22. Jövőre kilenc, két év múlva tizenhárom, három év múlva pedig tizennégy százalékkal nő a minimálbér – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy rendezvényen. A Liga Szakszervezetek elnöke elmondta, a kormány némi szochó kedvezményt is vállalt.Nem volt egyszerű, de megszületett a bérmegállapodás a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői között – mondta az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI beszámolója szerint Miskolcon, a száz legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei székhelyű vállalkozást felsorakoztató TOP100 kiadvány ünnepélyes bemutatásán és átadásán. Czomba Sándor részletezte is: 2025-ben 9, 2026-ban 13, 2027-ben 14 százalékkal nő a minimálbér.
Az államtitkár szerint a bérmegállapodás megszületésével „megvan rajzolva a pálya", ez megadja az elvi lehetőséget arra, hogy 2028-ra a minimálbér összege akár a 400 ezer forintot is elérje. Kiemelte, a vállalkozások fontos feladata lesz a következő időszakban a GDP-be „alaposan beleszóló" termelékenység és hatékonyság növelése, az eredmények elérése érdekében.
Az átlagos fizetés évi 8 százalékkal nőhet
A Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban további részletekről is beszámolt. Mészáros Melinda közölte, hogy jövőre a minimálbér 290,8 ezer forint, a garantált bérminimum 7 százalékos emelést követően 348,8 ezer forint lesz. Az átlagbéreknél a tovagyűrűző hatások miatt 8 százalék körüli emelkedéssel számolnak. A megállapodásból a 2025-ös évre vonatkozó összegek mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum tekintetében „kőbe vésett adatnak" tekinthetők. A 2026-27-es évekre viszont a bérminimumot mindig újratárgyalják. A további változások függnek a gazdaság hatékonysága, a termelékenység és a GDP és az infláció alakulásától.
Ahhoz azonban – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető –, hogy egy ilyen jelentős, többlépcsős minimálbéremelést végre lehessen hajtani és a vállalkozások kaphassanak valamiféle kompenzációt, a kormányzat vállalta: azon munkavállalók esetében, akik a 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszakban legfeljebb 290 800 forintos keresettel rendelkeztek, az emelést követően a megelőző évre vonatkozó szociális hozzájárulási adót kell fizetniük a munkáltatóknak. Azaz a régi és az új bér különbözete után a szociális hozzájárulási adót a munkaadóknak 2025-26-27-es években nem kell megfizetniük.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bér, kereset, bérmegállapodás, béremelés, NGM, Liga Szakszervezet
Kapcsolódó anyagok
- 2024.12.17 - A növekedés csekélyebb, az infláció magasabb lehet a vártnál
- 2024.12.13 - Megjelent a jövő évi bérekről a rendelet
- 2024.11.25 - Még a béremelésünkön is nagyot kaszál a kormány
- 2024.11.22 - Elkezdett fogyni a lakosság pénze
- 2024.11.18 - A többség munkahelyet váltana, de érzi, szűkültek a lehetőségek
- 2024.11.15 - A középkorúak negyede küzdhet anyagi gondokkal
- 2024.11.14 - Nem véletlenül érzi nagyobbnak a drágulást
- 2024.10.28 - Még mindig akad az országban 2000 forint alatti átlagos fizikai órabér
További kapcsolódó anyagok