Ezek a fontos iskolai dátumok, ha nem mossa el őket a koronavírus

Korábban kezdődik jövőre a tavaszi szünet

2020. augusztus 12. Megjelent az ősszel kezdődő tanév rendjéről a minisztériumi rendelet. A tanítási napok száma eggyel kevesebb a tavalyinál, a tavaszi szünet jóval korábban indul. Minderre persze némi árnyékot vet a járványveszély.

Már kihirdették a Magyar Közlönyben Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter rendeletét a 2020/2021-es tanév rendjéről. A rendelet szerint a tanítási napok száma 179 nap, ami egyetlen nappal kevesebb a tavalyinál. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 177, gimnáziumban és szakiskolában 178 napig tart a suli (mindkét esetben érvényesül az egynapos előny).

A fontos dátumokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Feltűnő, hogy a tavalyi szünet most március végével indul szemben a tavaly április 9-i dátummal. Az idei iskolakezdésre, sőt tulajdonképpen az egész tanévre is határozottan árnyékot vet a járványveszély. (Érdemes felidézni, hogy a kormányfő tavasszal elmondta, ha az iskolákat bezárnák, akkor a tanároknak el kellene menniük fizetés nélküli szabadságra, de még aznap meg is született az intézkedés – persze ilyen szankció nélkül.)

A 2020/2021-es tanév
MegnevezésDátum
Első tanítási nap2020. szeptember 1. (kedd)
Utolsó tanítási nap2021. június 15. (kedd)
Első félév vége2021. január 22.
Félévi eredményekről értesítés2021. január 29-ig
Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap2020. október 22.
Őszi szünet utáni első tanítási nap2020. november 2.
Téli szünet2020. dec. 18. – 2021. január 4.
Tavaszi szünet2021. március 31. – 2021. április 7.

A szünetekről fontos tudni – mint arra a rendeletben is kitérnek –, hogy az iskola a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti. A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az időpontoktól eltérhetnek, továbbá a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok