Felezték a támogatási összeget
Február 24-én indul a Magyar Fejlesztési Bank szakemberei által kidolgozott lakossági kamattámogatott hitelprogram, amit energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni – derült ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) friss híréből. A támogatás kerete körülbelül 115 milliárd forint, amiből 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére. A teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre. Az ingyenhitel jellemzőit a mellékelt táblázatban szedtük össze.
Mint leírták: egy rendezvényen Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára megerősítette, hogy kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program folytatása. Mintegy 5 milliárd forint keretösszeg áll majd rendelkezésre, amiből egymilliárd a háztartási nagygépek (mosó- és hűtőgép) cseréjére jut. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy bojlercserére kiterjeszthető-e a program. A keretösszeg fennmaradó része a fűtéskorszerűsítést, ezen belül a kazánok cseréjét és a kapcsolódó kéményfelújítást szolgálja majd. A támogatási részarány várhatóan 45-50 százalék lesz
Az egyik érintett korábban igen részletesen leírta, miket tapasztalt az Otthon Melege pályázatra jelentkezőként. Ő úgy látta, számos csapdát elrejtettek a kapcsolódó rendeletekben, és a célközönség nagy részét elve kizárták a potenciálisan pályázók köréből. Érdemes elolvasni, nagyon tanulságos a történet.
Mintha a MEHI is némi aggodalommal szemlélné, hogy újdonságként a hiteltámogatás összekapcsolható majd az Otthon Melege Programmal, sőt a lakástakarék megtakarítások mellé is igénybe vehető lesz. A szakemberek szerint megnehezíti majd a felhasználását, hogy hiába kombinálhatók elvben az egyes elemek, igényelni a hitelt és a támogatást külön-külön kell majd. A KEHOP lakossági vissza nem térítendő források elvételével (erről korábban egy háttérelemzést is készítettek) pedig nemcsak jelentős vissza nem térítendő forrástól esnek el a magyar háztartások, hanem ezzel a kormány felezte is a támogatási keretösszeget.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: energiahatékonyság, pályázat, hiteltámogatás, Otthon Melege Program, lakástakarék
Kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program
2017. február 22. Holnapután rajtol az energiahatékonyság növelésére szolgáló lakossági hitelprogram, amiben a korábbi feltételekhez képest újdonság, hogy az Otthon Melege Program támogatásával is kombinálható lesz, sőt igényelhető majd a lakástakarék megtakarítások mellé is.Február 24-én indul a Magyar Fejlesztési Bank szakemberei által kidolgozott lakossági kamattámogatott hitelprogram, amit energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni – derült ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) friss híréből. A támogatás kerete körülbelül 115 milliárd forint, amiből 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére. A teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre. Az ingyenhitel jellemzőit a mellékelt táblázatban szedtük össze.
Az ingyenhitel jellemzői | |
---|---|
Saját erő | Legalább 10%* |
Hitelösszeg | Családi házakra max. 10, társasházakra max. 7 millió Ft |
Hitelminimum | 500 ezer Ft |
Futamidő | Max. 20 év |
Fedezet | 2 millió Ft alatt nem szükséges, felette 70%-os fedezet kell |
Jelzálogjog | Ha az értékhatárok engedik, másodikként is bejegyeztethető |
Igénylés | csak az MFB pontokon |
* A fennmaradó 90% kamatmentes hitel |