Marad az árstop június végéig
Miközben folyamatosan Brüsszelezik a kormány és háborús inflációt emleget, az Európai Unióban tavaly ősz óta nálunk a legmagasabb az infláció, az élelmiszerek pedig tavaly nyár óta nálunk drágulnak a legnagyobb ütemben. (Lásd korábbi cikkünkben az ábrákat!) Márciusban ugyanis a KSH számai szerint a februári 25,4 százalék után 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest. A nyugdíjas infláció 26,7 százalék lett. Az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett.
Éppen ma jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentése a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított eljárásról. A GVH azt vizsgálta, mitől lőttek ki annyira az árak, és mit lehetne tenni az infláció letörése érdekében. A versenyhivatal azt javasolja a kormánynak, hogy ugyan konzultáljanak már velük az árstopos termékek ügyében, mert bizony az is felfelé hajtja az árakat (igaz, nem az árstopos termékekét).
Ezt nyilván nem vették figyelembe, hiszen a mai kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt jelentette be, hogy az április 30-ig meghosszabbított árstopokat ismét meghosszabbítja a kormány, most éppen június 30-ig.
Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni. Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. (Ami elvileg június 30-án lejár, az akciók pedig július 1-jétől lesznek kötelezőek.)
Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik - közölte a kormányszóvivő. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a tervek szerint az intézkedés legkésőbb július 1-jén lép életbe. Ha ennél előbb bevezetik, akkor még mindképpen életben lesz az árstop - magyarázta.
Közölte azt is: szintén legkésőbb július 1-jétől lép életbe a fogyasztóvédelem és Gazdasági Versenyhivatal közös online árfigyelő rendszere, amely fokozza a versenyt, és megakadályozza a túlárazást, hiszen a fogyasztók össze tudják majd hasonlítani az árakat. Jelezte: az árstopok bevezetése óta több mint 6000 üzletet ellenőriztek a hatóságok, és amíg marad az árstop, addig a vizsgálatok is folytatódnak országszerte.
Az infláció pedig - a gazdaságkutatók előrejelzése szerint is - az év második felében csökkenni fog a bázishatás miatt (tavaly nyáron ugrottak meg hirtelen nagyon árak). Anélkül, hogy a kormány bármit is tenne, bárkivel is harcolna.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: árstop, akció, élelmiszer, kereskedők, boltok, élelmiszer-kereskedelmi lánc, kormányszóvivő, infláció, GVH, Gazdasági Versenyhivatal
Kötelező akciókat vezet be a kormány az élelmiszerre
2023. április 20. Június 30-ig hosszabbította meg a kormány az árstopokat, legkésőbb júliustól pedig akciók meghirdetésére kötelezi majd a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncokat – derült ki a mai kormányszóvivői tájékoztatón. Pedig a versenyhivatal ma megjelent tanulmánya nem ezt az utat jelöli ki az extrém nagy áremelkedés letörésére. Európában egyébként nálunk drágulnak a legjobban az élelmiszerek.Miközben folyamatosan Brüsszelezik a kormány és háborús inflációt emleget, az Európai Unióban tavaly ősz óta nálunk a legmagasabb az infláció, az élelmiszerek pedig tavaly nyár óta nálunk drágulnak a legnagyobb ütemben. (Lásd korábbi cikkünkben az ábrákat!) Márciusban ugyanis a KSH számai szerint a februári 25,4 százalék után 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest. A nyugdíjas infláció 26,7 százalék lett. Az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett.
Éppen ma jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentése a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított eljárásról. A GVH azt vizsgálta, mitől lőttek ki annyira az árak, és mit lehetne tenni az infláció letörése érdekében. A versenyhivatal azt javasolja a kormánynak, hogy ugyan konzultáljanak már velük az árstopos termékek ügyében, mert bizony az is felfelé hajtja az árakat (igaz, nem az árstopos termékekét).
Ezt nyilván nem vették figyelembe, hiszen a mai kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt jelentette be, hogy az április 30-ig meghosszabbított árstopokat ismét meghosszabbítja a kormány, most éppen június 30-ig.
Jön az új csodafegyver
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig azt jelentette be, hogy legkésőbb július 1-jétől akciók meghirdetésére fogja kötelezni a kormány a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat. Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, ilyen lehet például a baromfihús, a sajt vagy a kenyér, a péksütemény, a zöldség, a gyümölcs és a felvágott – írja az MTI.Az érintett kereskedelmi egységeknek valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal olcsóbban kínálni. Az akciókra hetente kell kijelölni a termékeket. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékre. (Ami elvileg június 30-án lejár, az akciók pedig július 1-jétől lesznek kötelezőek.)
Az intézkedés várhatóan a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat érinti majd, a legkisebb boltokra nem vonatkozik - közölte a kormányszóvivő. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a tervek szerint az intézkedés legkésőbb július 1-jén lép életbe. Ha ennél előbb bevezetik, akkor még mindképpen életben lesz az árstop - magyarázta.
Közölte azt is: szintén legkésőbb július 1-jétől lép életbe a fogyasztóvédelem és Gazdasági Versenyhivatal közös online árfigyelő rendszere, amely fokozza a versenyt, és megakadályozza a túlárazást, hiszen a fogyasztók össze tudják majd hasonlítani az árakat. Jelezte: az árstopok bevezetése óta több mint 6000 üzletet ellenőriztek a hatóságok, és amíg marad az árstop, addig a vizsgálatok is folytatódnak országszerte.
Nem a kormány miatt csökken az infláció
Az Azénpénzem.hu véleménye szerint éppen a nagy élelmiszerláncok szoktak jelentős akciókat hirdetni, és ahogy a kötelező árstop is feljebb hajtotta a többi termék árát (ezt a Versenyhivatal is leírta), úgy a kötelező akciók is hasonló hatást érhetnek el.Az infláció pedig - a gazdaságkutatók előrejelzése szerint is - az év második felében csökkenni fog a bázishatás miatt (tavaly nyáron ugrottak meg hirtelen nagyon árak). Anélkül, hogy a kormány bármit is tenne, bárkivel is harcolna.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: árstop, akció, élelmiszer, kereskedők, boltok, élelmiszer-kereskedelmi lánc, kormányszóvivő, infláció, GVH, Gazdasági Versenyhivatal
Kapcsolódó anyagok
- 2024.09.12 - Árstop: az uniós bíróság a Sparnak adott igazat a magyar kormánnyal szemben
- 2024.06.25 - Vége a kötelező akcióknak a boltokban
- 2023.08.01 - Duplázódott a cukor ára, olcsóbb lett az étolaj
- 2023.07.07 - Készpénzt venne fel vásárláskor? Arra még várhat!
- 2023.06.22 - Augusztustól megszűnik az árstop, jövőre vége a CSOK-nak is
- 2023.06.05 - Akár kedvenc boltját is eltüntetheti a kormány
- 2023.05.11 - Mintegy húszmilliót térít vissza ügyfeleinek a Fizetési Pont
- 2023.05.09 - A CBA, a Real és a Coop üzletekben nem lesz árfigyelés?
- 2023.05.05 - Alaposan bezuhant a bolti forgalom
- 2023.05.04 - A magyarok kényszerülnek leginkább a spórolásra a régióban
- 2023.05.03 - Mindent elöntött a hamis méz?
- 2023.04.27 - A vizsgált sonkák közel harmada volt túlsózott
- 2023.04.26 - Hiába a kamatcsökkentés, nem megyünk vele semmire
- 2023.04.25 - Lecsapott a GVH a becsali sportfogadásra
- 2023.04.24 - Lekonyult a bizalom, de az áremelési szándék is
- 2023.04.20 - A GVH kiderítette, mitől lőttek ki az árak a tejpiacon
- 2023.04.19 - A nyugdíjasok több mint fele a létminimum alatt él
- 2023.04.18 - Itt bizony nem lesz gazdasági növekedés
- 2023.04.12 - Még mindig durván drágul minden
- 2023.03.23 - Bárki a neten nézegetheti majd az élelmiszerek bolti árát
- 2023.02.28 - Lecsapott a versenyhivatal az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártóra
- 2023.02.09 - Élelmiszerpiaci szereplőkre csapott le a versenyhatóság
- 2023.01.18 - Most a GVH-val törnék le az inflációt
- 2023.01.11 - Holnaptól bőven lesz az üzletek polcain az árstopos élelmiszerekből?
- 2022.12.30 - Pocsék év zárul most, de nem indul a következő sem bíztatóan
- 2022.12.08 - A nyugdíjas infláció már 25 százalék feletti
- 2022.12.07 - Közel 40 százalékos is lehet az árkülönbség a benzinkutakon
- 2022.12.07 - Csak teljes áron vehető már a benzin és a dízel
- 2022.11.27 - Országosan korlátozás és üzemanyaghiány a kutakon
- 2022.11.10 - Már élnek az új árstopok, csak nem alkalmazhatók
- 2022.11.09 - Száguldó infláció mellett újabb árstopok
- 2022.11.01 - Ezért kártékony az árak rögzítése
- 2022.10.28 - Még több árstopot ígér a miniszterelnök
További kapcsolódó anyagok