Őszre lelepleződhetnek a figyelmetlenek

Külföldön van bankszámlája? Legyen résen!

Osztrák életkép, magyar autókkal
Fotó: Latzer Anna
2018. április 25. Változtak a szabályok, így az osztrák bankszámlával rendelkezőknek önállóan kell bevallaniuk a kint szerzett tavalyi kamatjövedelmet. Az újabb – 2016 októberétől nyitott – számlákhoz, ha valaki nem akar kétszeresen fizetni, még be kell szerezni egy úgynevezett illetőségigazolást a magyar adóhatóságtól. Nem érdemes „lapítani”, az adatokat ugyanis automatikusan megküldik.

Bő hat évvel ezelőtt szinte megrohamozták a magyarok az ausztriai bankokat. Korábban néhány ezren rendelkeztek kinti megtakarításokkal, 2011-ben azonban ez a szám már több tízezerre gyarapodott, majd még tovább nőtt. Nagyon sokan a mai napig nem szüntették meg a kinti számlát, esetenként a pénz nagy részét, vagy akár egészét is rajta hagyták. Sőt, a számlanyitások száma időnként ismét nőtt.

A titkos vagyonokat kint tartók 2017. június 30-ig dönthettek úgy, hogy kamat, osztalék, árfolyamnyereség, vállalkozásból kivont jövedelmük után 10 százalék adót – valamint önellenőrzési pótlékot – fizetnek. Akik ezt megtették, azok mentesülnek az esetleges, bármikor bekövetkező, adóhivatali revízióval járó jogkövetkezmények alól. Az adóhatóság (NAV) 2017. szeptember 30-tól megismerheti az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegét. Annak, aki legális pénzt tart külföldön – derítettük ki korábban ki –, nem kell ijedeznie, és külön köröket futnia sem.

Itthon külön kell vallani


A helyzet azonban azért nem ennyire egyszerű azok számára sem, akik úgy érzik, semmi titkolnivalójuk nincs.  Az osztrák szabályok ugyanis időközben változtak. Mint az egyik, jelentősebb magyar ügyfélkörrel rendelkező banktól megtudtuk: a 2016. szeptember 30-ig nyitott számlák esetében az ügyfelek meglévő ügyfeleknek minősültek, így tőlük 2016. év végéig automatikusan levonták a kamatadót. 2017. január 1-jétől azonban az automatikus kamatadó-levonás megszűnt, így a meglévő ügyfelek a betétek utáni kamatnyereségüket az állandó lakóhelyük szerint illetékes adóhatóságnál (magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező meglévő ügyfelek tehát Magyarországon) kötelesek bevallani és megfizetni is.
Az Ausztriában vezetett számlákkal kapcsolatos adójogilag lényeges információkat automatikusan a magyar hatóságnak előreláthatóan 2018. szeptember 30-ig küldik meg.

Az azóta (tehát 2016 októberétől) nyitott számlák birtokosainak úgynevezett illetőségigazolást kell beszerezniük az adóhatóságtól. (Ezt tudomásunk szerint 3000 forintos eljárási illeték terheli.) Ennek hiányában a kamatjövedelem után a kinti bank 25 százalékos kamatadót von le, ami aztán csak külön eljárásban igényelhető vissza az osztrák adóhatóságtól. Amennyiben viszont az ügyfél benyújtja a nyilatkozatot, akkor semmit sem vonnak, de a régebbi ügyfelekkel egyezően az újabbaknak is önállóan be kell vallaniuk az így szerzett jövedelmet, és megfizetni a 15 százalékos adót.

A betétek utáni kamatnyereség összege folyószámla esetében a negyedéves záráskor a számlakivonaton található, a takarékbetétkönyvekben ezt az év végi kamatjóváírást követően tüntetik fel, amennyiben az ügyfél a betétkönyvet a bankban bemutatja. Hivatalos banki igazolást a betétek utáni kamatnyereségről az osztrák bankok csak kérésre adnak, illetve küldenek.

A cégeknek januárban lépniük kellett


Érdemes felidézni, hogy a belföldi cégeknek az idén január 31-ig kellett az adóhatóságnak jelenteniük külföldi bankszámlájukat. Ez sem olyan terület, amikor érdemes lehet „lapítani”, a cég vagy partnerei ellenőrzése során ugyanis fény derülhet az eltitkolásra. A büntetés pedig kemény lehet. Ha a cég a hiánypótlási felhívás utáni 15 napon belül sem tesz eleget a bejelentési kötelezettségnek, akkor 100 ezer forint a bírság, ha újabb 15 napos hiánypótlási határidő telik le eredménytelenül, akkor újabb 500 ezer forintot gombol le a vállalkozásról a hatóság. Az adatszolgáltatási kötelezettség valamennyi külföldi bankszámlaszámra, a pénzintézet(ek) nevére, a számla megnyitásának és lezárásának dátumára is kiterjed.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok