Március 22-étől kérhetik a szülők elektronikusan a gyermekfelügyeletet
A szombati keltezésű Magyar Közlönyben több a már megjelent rendelkezéseket pontosító, illetve kiegészítő jogszabály tettek közzé. Az iskolákban, óvodákban előbb nem tartható, majd mégis tartható ügyeletről például felkérik a szülőket, hogy a „gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe” (111/2021. kormányrendelet 2. §). A szülők az erre vonatkozó kérelmet március 22-étől elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének. Meglehetősen ijesztő módon (de azért félni nem kell, hiszen bármikor módosítható) ez a rendelkezés május 23-án veszti hatályát.
A 112/2021. számú, egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendeletet érdemes böngészniük azoknak, akiket tartozás miatti eljárások fenyegetnek. A rendelet szerint a szigorított védekezés ideje alatt végrehajtási végzés nem kézbesíthető. Ennek határideje a szigorított védekezés megszűnését követő 15. napon kezdődik újra.
A szigorított védekezés megszűnéséig helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. A végrehajtó a végrehajtási eljárás során lefoglalt gépjármű forgalomból történő kivonásáról a szigorított védekezés megszűnését követően intézkedhet. A szigorított védekezés megszűnéséig a fizetési meghagyás sem kézbesíthető. A kézbesítés határideje azonban ilyen esetekben már a szigorított védekezés megszűnését követő napon újrakezdődik.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, veszélyhelyzet, szigorított védekezés, iskola, óvoda, végrehajtó, fizetési meghagyás
Külön szabályok vonatkoznak a végrehajtókra
2021. március 7. A hétvégén megjelent rendelkezés szerint a szigorított védekezés ideje alatt senki sem kaphat végrehajtási végzést. Felfüggesztik a személyes ügyfélfogadást, de a végrehajtónak gondoskodnia kell arról, hogy az ügyfelek őt elérhessék.A szombati keltezésű Magyar Közlönyben több a már megjelent rendelkezéseket pontosító, illetve kiegészítő jogszabály tettek közzé. Az iskolákban, óvodákban előbb nem tartható, majd mégis tartható ügyeletről például felkérik a szülőket, hogy a „gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe” (111/2021. kormányrendelet 2. §). A szülők az erre vonatkozó kérelmet március 22-étől elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének. Meglehetősen ijesztő módon (de azért félni nem kell, hiszen bármikor módosítható) ez a rendelkezés május 23-án veszti hatályát.
A 112/2021. számú, egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendeletet érdemes böngészniük azoknak, akiket tartozás miatti eljárások fenyegetnek. A rendelet szerint a szigorított védekezés ideje alatt végrehajtási végzés nem kézbesíthető. Ennek határideje a szigorított védekezés megszűnését követő 15. napon kezdődik újra.
A rendelet szerint a bíróság kivételesen akkor is felfüggesztheti a végrehajtást, ha az adós a járványügyi intézkedések miatt került olyan élethelyzetbe, amely méltányolható körülmény.
A végrehajtó is felfüggeszti személyes ügyfélfogadását a szigorított védekezés megszűnését követő napig. Ügyfelei számára azonban neki elektronikusan vagy a végrehajtói iroda bejáratánál elhelyezett zárt gyűjtőszekrénnyel lehetővé kell tennie elérését. Azonosítás után videókapcsolat is megengedett, de felvételt kell készíteni róla, és a felvilágosítást kérőnek meg kell küldeni.A szigorított védekezés megszűnéséig helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. A végrehajtó a végrehajtási eljárás során lefoglalt gépjármű forgalomból történő kivonásáról a szigorított védekezés megszűnését követően intézkedhet. A szigorított védekezés megszűnéséig a fizetési meghagyás sem kézbesíthető. A kézbesítés határideje azonban ilyen esetekben már a szigorított védekezés megszűnését követő napon újrakezdődik.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, veszélyhelyzet, szigorított védekezés, iskola, óvoda, végrehajtó, fizetési meghagyás
Kapcsolódó anyagok
- 2022.09.06 - Futószalagon veszíthetik el lakásukat az adósok
- 2021.12.08 - Végrehajtási korrupció a legfelsőbb szinten
- 2021.03.18 - Mutatjuk, kinek nem kell márciusban katát fizetni
- 2021.03.10 - Nincs kiskapu, sok bolt lopva sem működhet
- 2021.03.08 - A lakosság bő harmada elzárkózhat az oltástól
- 2021.03.05 - Befulladt a nagy hétvégi oltakozás
- 2021.03.05 - Rekordon a biztosítók nyeresége, mintha nem is lenne válság
- 2021.03.04 - Bezárják az iskolákat, a boltokat
- 2021.03.03 - Jogi tévutak: rendőrséghez közjegyző, iparkamarához ügyvéd helyett
- 2021.03.01 - Jön az uniós vakcinaútlevél
- 2021.02.28 - A romló járványügyi helyzet miatt változik az oltási stratégia
- 2021.02.23 - Még hónapokig könnyített lehet a távmunka
További kapcsolódó anyagok