Lakáskárok: a nyár a legpusztítóbb
Fotó: Nagy Lajos, MTI
A nyár hagyományosan a leginkább kárveszélyes periódusa az évnek. Az elmúlt öt évben évente átlagosan közel 115 ezer kár történt május eleje és augusztus vége között a biztosított ingatlanokban, az éves átlagos kárérték közel 7,5 milliárd forint volt – tette közzé figyelmeztetését a Mabisz.
A szövetség előzetes összesítése szerint az országszerte pusztító viharok 2016 májusában közel 1,5 milliárd forintnyi kárt okoztak a biztosított lakossági ingatlanokban. A kárbejelentések száma közben megközelítette a 23 ezret. A legtöbb bejelentés a csapadékhoz volt köthető, vihar, felhőszakadás és jégeső miatt 14 318 esetben fordultak a lakosok a biztosítókhoz. A lakosság által becsült, illetve a biztosítók által már felmért károk értéke meghaladja a 777 millió forintot.
Nagyon sok, csaknem 8300 villámcsapás okozta kárt jelentett a lakosság májusban, ezek értéke megközelítette a 691 millió forintot. A Mabisz szerint feltűnő, hogy a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káresemények jelentős túlsúlyban voltak az elsődleges hatás okozta károkhoz képest. A villámok az elektromos rendszerekben, illetve elektronikai készülékekben több mint 7 ezer esetben okoztak kárt. A közvetlen villámcsapások több mint 1100 esetben okoztak sérüléseket az ingatlanokban. Az előbbi miatt közel 600 millió, az utóbbi miatt több mint 92 millió kárkifizetés történt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vihar, lakáskárok, Mabisz, nyár, statisztika
Kapcsolódó anyagok
- 2018.06.13 - Nagyot tombolt az országban a vihar
- 2017.09.18 - Nyári viharok: több mint százezer káresemény
- 2017.08.16 - Augusztusi viharok: eddig 1,5 milliárdos kár
- 2017.08.10 - Vasárnapi vihar: a 8 ezer kárbejelentés csak a kezdet
- 2017.07.24 - Egymillió magyart károsítottak már a nyári viharok
- 2017.07.13 - Két nap alatt 500 milliós viharkár
- 2017.05.29 - Milliárdos kárt okozott a múlt keddi vihar
- 2017.05.24 - Biztonságosak a hazai biztosítók
- 2017.04.24 - Félmilliárdos kárt okozott az áprilisi tél
- 2016.12.02 - Így hat a klímaváltozás a biztosításokra
- 2016.09.15 - A kötelezőről kérdezik a legtöbbet a biztosítókat
- 2016.07.16 - Mit csináljunk, ha jön a vihar?
- 2016.05.27 - Négyszázmilliós kárt okozott a keddi vihar
- 2015.08.24 - Fekete hétfő: milliárdos viharkár
- 2015.07.10 - Amikor a biztosító nem fizet
- 2014.10.16 - Mi számít villámkárnak?
- 2014.07.14 - A villámcsapások sötét oldala
További kapcsolódó anyagok