Lemondhatod a tunéziai utat

2015. június 29. A tunéziai utakat szervező irodák eltekintenek a kötbér megfizetésétől, ha egy utas visszamondja az utat a pénteki merénylet miatt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke az MTI-nek.

Aki nem akar utazni, annak jogszabály alapján kötbért kellene fizetnie, ennek ellenére a tunéziai utakban érintett négy utazásszervező - a Karthago Tours, a Neckermann, a Taurus Reisen és a Sun and Fun - a történtek miatt "nem ezt a magatartást gyakorolja", hanem vagy visszafizetik a részvételi díjat, vagy alternatív utat ajánlanak fel, általában Törökországba, Görögországba, Bulgáriába vagy Egyiptomba – mondta Molnár Judit.

Kitért arra, hogy a Tunéziában tartózkodó 890 magyar utasból az eredetileg tervezett menetrend szerint mintegy 180-an jöttek haza a hétvégén, és körülbelül ötvenen mentek ki. Hétfő reggel mintegy 750 magyar utas tartózkodott Tunéziában - mondta. Nyilvánvaló, hogy csökkeni fog az utaslétszám, így charterösszevonásokra lehet számítani - jegyezte meg, hozzátéve: sokan lemondták az utat, de sokan elutaznak, mivel már kivették a szabadságukat.

Molnár Judit elmondta: a Külügyminisztérium biztonsági szempontból 1-es és 2-es kategóriába sorolja az országokat, ahol az 1-es az utazásra nem ajánlott, a 2-es a fokozott biztonsági kockázatot jelentő ország. Tunézia 2-es kategóriában volt a pénteki merénylet előtt is - ismertette. Bár Tunézia biztonsági besorolása a merénylet után nem változott, az utazási irodáknál másik útvonalat választhatnak azok az utasok, akik foglalásuk ellenére mégsem szeretnének Tunéziába utazni. Molnár Judit szerint az utasok döntő többsége kitart eredeti úticélja mellett. 

Megerősítette, hogy abban az esetben, ha az arab ország az egyes, az utazásra nem javasolt kategóriába kerül, az utazásszervezőknek haladéktalanul meg kell szervezniük a kint tartózkodók hazautazását. Azoknak pedig, akik így nem utazhatnak el a lefoglalt nyaralásukra, a befizetett összeget vissza kell fizetni.

Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. csak közvetítőként értékesítette a tunéziai utazási csomagokat. Most honlapján arról tájékoztatja az utasokat, hogy ezeknek az utaknak az értékesítését határozatlan időre felfüggesztette. Az eddig lefoglalt utazások lemondási és átfoglalási lehetőségét az adott utazásszervező által kiadott feltételek szerint végzi a cég.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok