Ezek a legnépszerűbb autómárkák
Tavaly az előző évhez képest 20,4 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba – közölte a Carinfo.hu az MTI-vel. Összesen 116265 kocsinak örülhetett tulajdonosa. Ennek majdnem harmadát három márka adta. A legtöbb 2017-ben is Suzukiból kelt el (ez a márka a teljes forgalomból 13 százalékkal részesedett), ezt követte – az előző évinek megfelelően – a Ford. A harmadik helyen azonban ezúttal az Opel helyett a Skoda végzett.
A közlemény szerint a decemberi hónap nem egészen ezt a képet tükrözte. A legtöbbet, 1498-at ekkor is Suzukiból adták el, de a második helyen a Volkswagen végzett 1056 autó értékesítésével, míg a harmadik Renault-ból 1002-őt helyeztek forgalomba. Egy évvel korábban a Suzukit a Ford követte, és a Renault volt a harmadik a forgalomba helyezett márkák rangsorában.
Tavaly az év egészében 5853 nagyhaszongépjárművet értékesítettek, 6,2 százalékkal többet 2016-hoz képest. Ugyanakkor a 2017-ben eladott új kishaszongépjárművek száma (19 942) 6,5 százalékkal elmaradt a 2016-os adattól. Az előző év utolsó hónapjában 518 új nagyhaszongépjárművet és 2339 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba. 2016 decemberéhez képest előbbi 21,5 százalékos, utóbbi pedig 4,1 százalékos visszaesést mutat.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: autó, személygépkocsi, autóeladás
Lenyomta a Skoda az Opelt
2018. január 2. Tavaly újonnan a legtöbb személyautót Suzukiból adták el, a Ford tartotta második helyét. A lista harmadik helyére azonban a 2016-os Opel után 2017-re a Skoda küzdötte fel magát.Tavaly az előző évhez képest 20,4 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba – közölte a Carinfo.hu az MTI-vel. Összesen 116265 kocsinak örülhetett tulajdonosa. Ennek majdnem harmadát három márka adta. A legtöbb 2017-ben is Suzukiból kelt el (ez a márka a teljes forgalomból 13 százalékkal részesedett), ezt követte – az előző évinek megfelelően – a Ford. A harmadik helyen azonban ezúttal az Opel helyett a Skoda végzett.