Nincs több haladék, az életben maradás a tét

Magánnyugdíj: elkezdődött a visszaszámlálás

2015. április 21. A magánnyugdíjpénztárak túlélése függ attól, hogy a tagok elkezdik-e a fizetést. Áprilistól számít az életben maradáshoz kötelező minimum hetven százalékos fizetési arány, ezt azonban még csak a kasszák fele teljesíti. Az állam pedig alig várja, hogy lecsapjon a maradék magánnyugdíjpénztári megtakarításokra. A tét 208 milliárd forint.

Nincs további haladék, áprilistól már a magánnyugdíjpénztára fennmaradását veszélyezteti az a tag, aki nem fizeti meg a minimális tagdíjat. Mint ismeretes, egy tavalyi törvénymódosítás miatt be kell zárni azt a kasszát, amelyiknél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot. A jogszabály szerint ugyanis „a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.” Az első vizsgált időszak 2015 áprilisától szeptember végéig tart. A pénztárak alacsony tagdíjakat írtak elő (ezeket itt gyűjtöttük össze.)

A négy magánnyugdíjpénztár közül eddig csak kettő, a Horizont és a Budapest teljesítette a minimum előírást. Mindkettő egész évre beszedi a tagdíjat, és mindkettő már arról tájékoztat a honlapján, hogy a fizetők aránya eléri a nyolcvan százalékot. Ugyanakkor az MKB Magánnyugdíjpénztár azt írta tagjainak, hogy márciusban már a tagság hatvan százaléka fizetett. Ez januárban még csak 43, februárban pedig 51 százalék volt. Ugyanakkor ez a kassza havonta szedi a tagdíjat, mert értelmezésük szerint a jogszabály havi fizetést ír elő. (Míg a többi kassza szerint egy összegben is teljesíthető a teljes éves befizetés.) Így április 15-ig az MKB-nál 53 százalék volt a fizetők aránya, de a feledékenyek a hónap végéig még várhatóan pótolják az elmaradt összeget. (Márciusban ugyanezen időszak alatt 41 százalék volt.)

A Szövetség Nyugdíjpénztárnál április 17-ig a tagok 62 százaléka fizetett – mondta portálunknak Kutiné Csurgai Ágota ügyvezető igazgató. Ezzel még nem éri el a fennmaradáshoz szükséges törvényi minimumot, azonban ahhoz képest, hogy tavaly még csak tíz százalékos volt, jelentős az előrelépés. Januárban például már 35 százalék fizetett, és azóta is folyamatosan emelkedik az arány. Ez a pénztár is inkább az éves tagdíjfizetést preferálja. A tagokat az egyenlegközlő kiküldésekor, emailben és telefon is megkeresték, hogy fizessenek. Most 3500 főnek küldenek levelet, és ezer emailt is elküldenek.

Igazán megéri tagnak maradni


A Budapest kivételével a többi pénztár adományt is kér a tagoktól, a minimális tagdíj ugyanis olyan csekély, hogy az abból levonható összeg nem elég a költségekre. A Szövetségnél például a fizető tagok mintegy fele adományt is ad, de vannak olyan tagok is, akik havi tízezer forintos vagy ennél is magasabb összeget utalnak havi tagdíjként, ebből pedig már fedezhetőek a költségek is. Magánnyugdíjpénztárban egyébként mindenképp érdemes takarékoskodni, mint megírtuk, tavaly is kiugró hozamokat kaphattak a tagok. A tagdíjfizetéssel pedig semmilyen kockázatot nem vállalnak a tagok, hiszen a befizetett tagdíj visszajár, ha a pénztár végelszámolással megszűnik, és a tag nem lép át másikba. Sőt, a törvény lehetővé teszi, hogy egy tag tulajdonképpen bármikor úgy döntsön, mégis a tb-rendszert választja a magánnyugdíjpénztár helyett. Így egészen a nyugdíjba vonulásig mindenki kockázat nélkül megtarthatja magának ezt a lehetőséget, és elég akkor választania. 

A pénztárak azt kérik, hogy aki nem szeretne tagdíjat fizetni, lépjen vissza a tb-rendszerbe, hogy ne rontsa a kasszában a tagdíjfizetők arányát. Visszalépés esetén a tag jogosult a reálhozam (megtermelt hozam inflációt meghaladó része), a tagdíj-kiegészítés és az önkéntes alapon befizetett tagdíj felvételére. Az önkéntesen fizetett adomány azonban nem jár vissza. A tét nem csekély. Az MNB adatai szerint december végén 61 498 tagnak 208 milliárd forintja volt a négy magánnyugdíjpénztárban, amire szívesen lecsapna az állam. Akárcsak a korábban már beszippantott 3000 milliárd forintra, amit azóta már teljesen el is költött. A tagok tehát csakis a befizetéssel tarthatják életben a szektort, és menekíthetik meg saját nyugdíjpénzüket az államtól.

A magánnyugdíjpénztárakról részletes adatokat (tagdíj, létszám stb) és korábbi hozamokat itt találja.  

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja, ossza meg ismerőseivel, és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát! 


Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok