Már a Black Friday sem lesz a régi
2020. október 15. Az idén november 27-ére esik a Black Friday. A kereskedők a korábbi években széthúzták ezt az akciós időszakot, de 2020-ban – állítják szakértők – csökkenhet az ilyen napok száma. A költéseket pedig visszafogja a vírus miatti aggodalom.A járvány óvatosságra int, a nyári hónapokban lejjebb is csúszott a webáruházas vásárlás – állítja a Blokkk.com. A kereskedelmi szakportál szerint a koronavírus a Black Friday időszakát is érinti majd. A növekedés üteméből előreláthatóan faragni fog a koronavírus. A vásárlási kedvet apaszthatja a járvány miatti óvatosság a családi költekezésben, de nem jó jel ilyen szempontból az iparcikkes hagyományos vásárlások mélyrepülése.
Az idén a hagyományos számolgatások és naptár lapozgatása szerint november 27 pénteki napján lesz a Black Friday. Korábban szép számmal akadtak olyan webáruházak, amelyek a verseny hevében korábban kezdték, így Black Friday napokból eddig nem volt hiány. A Blokkk.com szerint most szűkülhet a napok száma.
A döntő mozzanat vásárláskor a pénztárca, megnézni, mennyi pénz is lapul benne. A statisztika szerint ugyan 2020-ban is emelkedtek a bérek – legalábbis annak, aki kapott, de a kifizetett bértömeg csak az infláció nyomában kullogott. A legalább öt főt foglalkoztatók körében a keresetek tömege (tehát nem a bérszintről van szó, hanem arról az összegről, amennyit összesen számfejtettek) az első hét hónapban még 3 százalékkal sem nőtt. Még jó – jegyzi meg a Blokkk.com –, hogy a hiteltörlesztési moratórium sokaknak mentőövet jelent a napi költekezésben is.Az előbbiek szerint mindenesetre eleve többet kell számolgatniuk a háziasszonyoknak az ajándékvásárlási listán, mint korábban. De másik oldalról a webáruházak számára az akció lemondás a bevétel egy részéről, bízva abban, hogy ennek a reklámnak a költségei a későbbi nagyobb forgalomban megtérülnek. A tavaszi járványos felfutás ugyan nem várt forgalmat és pénzt hozott a webáruházaknak (meg költségeket is), de utána a növekedési ütem visszaült a piac a korábbi szintjére, sőt, a nyári hónapokban még az alá is csúszott.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: koronavírus, járvány, vásárlás, webshop, Black Friday, akció
Kapcsolódó anyagok
- 2024.10.28 - 160 milliárdos költést hoz a Black Friday
- 2021.05.12 - Milliárdos összeget ad vissza vevőinek az eMAG
- 2020.11.09 - Szerdától zárnak a középiskolák, éttermek, zárt kapus meccsek jönnek
- 2020.10.28 - Jön a karácsonyi roham, rendőrért kiáltanak a kereskedők!
- 2020.10.14 - Nem számítanak rohamra az online élelmiszershopokban
- 2020.10.01 - Tartós cikkek helyett most inkább gyógyszert vesz a magyar
- 2020.09.30 - OKSZ: reggel és este ne vásároljanak a nyugdíjasok!
- 2020.09.08 - Ismét lelkesebben költ divatra a magyar
- 2019.11.29 - Az akciós trükközések ellen már az unió is fellépne
- 2019.11.21 - Nem csak az akciók, a csalók is felpörögnek most
További kapcsolódó anyagok