Már a napokban eldől a nagy ATM-telepítés
2025. április 28. A parlament várhatóan a napokban fogadja el azt a képviselői javaslatot, amely szerint minden településre ATM-et kell kihelyeznie valamelyik szolgáltatónak. Egyúttal azt is szentesíti a kormány saját Országgyűlésében, hogy egyszerre legalább 150 ezer forintot ki lehessen venni az automatákból.A legkisebb faluba is ATM telepítést ígéri az a kormány, amely – mint korábban megírtuk – a vidék egykori bankját átjátszotta saját milliárdosa kezébe, a postahivatalokat pedig tömegével záratta be. Szokás szerint sietősen már el is készült az erről szóló jogszabálytervezet, ami a parlament honlapján böngészhető. Az elkészített tervezet tervezet számos dologról még nem szólt, de van, ami kiderül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) friss közleményéből.
Mint az NGM jelezte: az Országgyűlés várhatóan a napokban fogadja el azt a képviselői javaslatot, amely szerint minden településre ATM-et kell kihelyeznie valamelyik szolgáltatónak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke határozza meg, hogy mely településre melyik szolgáltató köteles bankjegykiadó automatát telepíteni a nemzetgazdasági miniszter által rendeletben rögzített ütemezés szerint. Már ők sem bíbelődnek olyasmivel, hogy ha a „T. Ház elfogadja”. Vicces is lenne, hiszen tulajdonképpen a kormány saját parlamentjéről beszélhetünk.
A már benyújtott törvénymódosítási javaslatok – nyomatékosította a minisztérium –, nemcsak arról rendelkeznek, hogy minden településen legyen ATM, hanem arról is, hogy az egyszerre kivehető maximális összeget ne lehessen 150 ezer forintnál alacsonyabb értékhatárban korlátozni. A 150 ezer forint ingyenes kivétel (az NGM ugyan nem írja, de ehhez az ügyfeleknek nyilatkozniuk kell bankjuknak) ugyanis a gyakorlatban akadályokba ütközhet.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: készpénz, ATM, törvénytervezet, parlament, NGM
Kapcsolódó anyagok
- 2025.05.08 - Jönnek a benzinkutakra az ATM-ek
- 2025.04.29 - A kereskedők szerint értelmetlen Nagy Márton újabb húzása
- 2025.04.17 - Ezért erőlteti a kormány a kápét?
- 2025.04.02 - Nagy ATM-telepítés: számos részlet még nem tisztázott
- 2025.03.31 - Átverheti a beígért bankjegykiadókkal a vidéket a kormány?
- 2025.03.27 - Több tucat települést hagy éppen most banki szolgáltatás nélkül az MBH
- 2025.03.10 - Száműzte fedélzetéről a kápét a Wizz Air
- 2024.08.26 - Vigyázat, néhány ATM másképp működhet!
További kapcsolódó anyagok