Havi szinten néhány ezer forintról van szó
A kormány rendre alulbecsli az inflációt, így szinte minden évben a költségvetés hitelezésére kényszerülnek a nyugdíjasok. Az idén év elején 3,2 százalékos emelést kaptak az idősebbek, amiről már akkor látszott, hogy kevés lesz. Már 4,5 százalékos inflációval számol az idei évben a kormány, a jegybanki prognózisban is legalább ekkora áremelkedés szerepel – mondta Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter tudatta, hogy ennek megfelelően a kiegészítő nyugdíjemelés 1,3 százalék lesz.
A miniszter elmondta, hogy már elkülönítettek erre a célra több mint 90 milliárd forintot. A gyors bejelentés (messze van még, hogy kiderüljön az idei éves inflációs szám) oka lehet, hogy választási év közeleg. Mindez azonban azt nem jelenti, hogy a kompenzációval különösebben sietnének. Gulyás ugyanis arra is kitért, hogy a kompenzációt novemberben, illetve decemberben adják majd csak oda a nyugdíjasoknak. Sőt, azt is mondta, hogy reményeik szerint nem is kell majd fizetni, mert az árrésstoppal kellően lenyomják az inflciót.
A plusz összeg – jelezte a miniszter – egy átlagos nyugdíjas számára 36,5 ezer forint lesz. Az Azénpénzem.hu számításai szerint a rokkantnyugdíjasok (megváltozott munkaképességűek) ennek felét sem kapják meg. Havi szinten pedig a plusz, amit decembertől kapnak az idősek, a különböző átlagoknál 1,4-4,6 ezer forintig terjed. Minden ilyen százalékos változásra megállapítható, hogy minél magasabb a juttatás, annál több a plusz pénz.
Szerző: BVJ
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, infláció, nyugdíjemelés, kompenzáció, Kormányinfó
Már biztos, kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok
2025. március 27. Az idei nyugdíjemelés mértéke 3,2 százalékot tett, ami a meglóduló árak miatt határozottan kevés. Ezt a kormány is belátta, így már a mai Kormányinfón bejelentette a kancelláriaminiszter, hogy újabb nyugdíjemelésről határoztak, ami egy átlagos juttatás esetén majdnem 40 ezer forint.A kormány rendre alulbecsli az inflációt, így szinte minden évben a költségvetés hitelezésére kényszerülnek a nyugdíjasok. Az idén év elején 3,2 százalékos emelést kaptak az idősebbek, amiről már akkor látszott, hogy kevés lesz. Már 4,5 százalékos inflációval számol az idei évben a kormány, a jegybanki prognózisban is legalább ekkora áremelkedés szerepel – mondta Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter tudatta, hogy ennek megfelelően a kiegészítő nyugdíjemelés 1,3 százalék lesz.
A miniszter elmondta, hogy már elkülönítettek erre a célra több mint 90 milliárd forintot. A gyors bejelentés (messze van még, hogy kiderüljön az idei éves inflációs szám) oka lehet, hogy választási év közeleg. Mindez azonban azt nem jelenti, hogy a kompenzációval különösebben sietnének. Gulyás ugyanis arra is kitért, hogy a kompenzációt novemberben, illetve decemberben adják majd csak oda a nyugdíjasoknak. Sőt, azt is mondta, hogy reményeik szerint nem is kell majd fizetni, mert az árrésstoppal kellően lenyomják az inflciót.
A plusz összeg – jelezte a miniszter – egy átlagos nyugdíjas számára 36,5 ezer forint lesz. Az Azénpénzem.hu számításai szerint a rokkantnyugdíjasok (megváltozott munkaképességűek) ennek felét sem kapják meg. Havi szinten pedig a plusz, amit decembertől kapnak az idősek, a különböző átlagoknál 1,4-4,6 ezer forintig terjed. Minden ilyen százalékos változásra megállapítható, hogy minél magasabb a juttatás, annál több a plusz pénz.
Szerző: BVJ
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, infláció, nyugdíjemelés, kompenzáció, Kormányinfó
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.07 - A nyugdíjasokon spórolna a kormány?
- 2025.04.01 - Előírták, most pedig megtiltanák az inflációkövető áremelést a bankoknak
- 2025.03.25 - Magyar hullámvasút: infláció fel, növekedés le
- 2025.03.25 - Nem drágul húsvétra a tojás, de a vásárlásával nem érdemes várni
- 2025.03.18 - Az Árfigyelőben minden ár összehasonlítható lesz a korábbival
- 2025.03.14 - Kiderült, miért drágulnak az élelmiszerek
- 2025.03.14 - Nagyobb az infláció, mint az állampapírok kamata
- 2025.03.12 - Még több termék után kaphatnák vissza az áfát a nyugdíjasok
- 2025.03.12 - Árrésstop: ismét saját tüzét oltogatja a kormány
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.03 - Nézegesse, hol, mennyit hozott a nyugdíjpénz!
- 2025.03.02 - Kiráznák a nyugdíjasokat nagy lakásukból
- 2025.02.24 - A nyugdíjasoknak adott kedvezményből is üzletet csinálhat a kormány
További kapcsolódó anyagok