Már hivatalos, ennyit kapnak a minimumot keresők

2021. január 29. Megjelent a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló kormányrendelet. Mint rögzítették: ennek rendelkezéseit első alkalommal a 2021. február hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.

A  teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) – derül ki a Magyar Közlönyben 20/2021. számon megjelent, a bérmegállapodást jogszabályba foglaló rendeletből – a  teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak havi 167400 forint. A hetibéresek 38490 forintot kapnak. A napibér összege 7700 forint, a legkisebb órabér pedig 963 forint.

A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a  teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak havi 219000 forint. A hetibéresek 50350 forintot kapnak. A napibér összege 10070 forint, a legkisebb órabér pedig 1259 forint.
Minimálbérhez köti az elvárt tagdíj mértékét a Honvéd nyugdíjpénztár. Ők azonban úgy döntöttek, hogy mivel a legkisebb adható kereset januárban még nem változott, ezért ők sem módosítanak a 2020-as előíráson. Az idén elvárt tagdíj havi összege így változatlanul 8050 forint.
Részmunkaidőben ezeket az értékeket persze arányosan kell figyelembe venni. A frissen közzétett rendelet előírásait először a 2021. február hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni. Ennek jelentősége, hogy – mint arra Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke korábban felhívta a figyelmet – a jogszabályok szerint különböző szociális juttatásokra - például az álláskeresési támogatásra és a táppénzre - egész évben a január 1-jén kihirdetett minimálbér az irányadó. 

A kormány ezt úgy oldotta meg, hogy külön rendelkezett (ez a 21/2021. számú kormányrendelet) a „minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról”. Az előírás lényege, hogy a minimálbérhez, illetve bérminimumhoz kötött juttatások esetében a jogosultságot 2021. február 28. napjáig ismételten meg kell állapítani.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok