Tömegével kötik az előszerződéseket

Már megindult a nyugdíjpénz is a lakáspiacra

Fotó: Azénpénzem/clipart.com
2025. augusztus 29. Az idei első félévben – derítette ki az Azénpénzem a friss jegybanki adatokból – meghaladhatta az 50 milliárd forintot az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felszámolása. Az igénylések csúszására is figyelve már 115 milliárd forinthoz közelíthet az ingatlanpiacra távozó nyugdíjpénz. Ebben pedig még nem látszódhat az Otthon Start hatása.

Az idén lakáscélra feltörhető az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. (Ennek összes részletéről készített cikkünket itt olvashatja, a cafeteria jelenlegi szabályait, adókulcsait, a költési lehetőségeket pedig itt nézheti meg.) Az év indulása után úgy nézett ki, hogy a tagok a vártnál kevésbé szívesen számolják fel hosszabb távra szóló megtakarításaikat. A jegybank felmérése szerint azoknak az aránya, akik terveik szerint nem nyúlnak nyugdíjpénztári pénzükhöz a tavaly szeptemberi 74 és a decemberi 86 százalék után az idén márciusban már 92 százalék lett. A teljes egyenleg felhasználását mindössze 4 százalék tervezte.  

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyáron megjelent kockázati jelentéséből azonban már arra következtethettünk, hogy eléggé kivéreztetheti a pénztárakat a kormány lépése. A kasszák terveiben még a kormány által várt 300 milliárdnál is magasabb összegű, 361,5 milliárd forintos idei kifizetés szerepel. Az MNB úgy kalkulál, hogy 215 milliárd forintnyi nyugdíjpénz távozhat 2025-ben. A most megjelent friss statisztika alapján – számolta ki az Azénpénzem.hu – az első félévben több mint 50 milliárd forint nyugdíjpénz lakáscélú felhasználását jelezhették a tagok.

Egészen új helyzet jött júliusban


Az első negyedévben összesen 16,6 milliárd forintot költöttek lakáscélra a tagok, de – írta le az MNB – a 60 napos ügyintézési határidőre tekintettel valójában 38 milliárd forintos fizetési igény érkezett. Amennyiben hasonlóak az arányok az első hat hónap számaiban, akkor már 115 milliárd forinthoz közelíthet az  ingatlanpiacra távozó nyugdíjpénz. Ebbe a helyzetbe robbant bele az Otthon Start hitelprogram. Július elején jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az első lakásukat vásárlók számára fixen 3 százalékos kamatozású kölcsön indul.

A menetközben több enyhítésen is átesett program (az Otthon Startról áttekinthető formában készített összefoglalásunkat itt nézheti meg) pedig egészen új helyzetet teremt. Aki lakást szeretne venni, annak fel kell készülnie arra, hogy minimális lesz az alku tere és egy jó áron kínált ingatlannál nagyon gyorsan kell majd döntenie – írta le elemzésében az OTP Ingatlanpont. Már a szeptember 1-jei indulás előtt magasabb fokozatra kapcsolt a piac. Azok is szeretnének most ingatlant vásárolni, akik korábban nem gondolkoztak ezen vagy teljesen elhessegették a gondolatot. A vevők pedig a szakértők szerint szeptembertől arra számíthatnak, hogy az árak gyorsuló ütemben nőnek.

A legnagyobb pörgés ezeknél az ingatlanoknál látható


Előszerződéssel – tudatta a társaság – már több tucat ingatlant értékesítettek 3%-os hitellel. A hitelügyintézést, értékbecslést is sokan elkezdték. Mint korábban megírtuk, több bank is lehetővé tette az előregisztrációt, és már előre gyúrtak a gyors hitelbírálatra, értékbecslésre. Az OTP Ingatlanpont fővárosi régióvezetője, Kurecskó József szerint egyelőre inkább saját célra nézelődnek a vevők, de a kiadható, kedvező ár-érték arányú lakások iránti befektetési célú érdeklődés is látszik.
Az OTP Ingatlanpont fővárosi régióvezetője a kínálati oldalon nem lát érdemi bővülést, vagyis nem jelentek meg nagy számban olyan eladók, akik eddig esetleg kivártak. Akadnak azonban olyan befektetők, akik gondolkodnak az eladáson, mivel a bérbeadásból származó hozam tovább csökkenhet. Az Otthon Start program elindulásával várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást kiadni.
A jelenlegi tapasztalatok alapján Budapesten a 60 millió forint alatti kislakások iránt nőtt meg a kereslet, mivel ez az az összeghatár, amihez a többségnek rendelkezésére áll a 10%-os önerő és a kedvezményes hitel összegébe is belefér. A legtöbben a jó állapotú ingatlant keresik, mert nincs tapasztalatuk felújítás terén, azonban a szűkös kínálat és magas árak miatt egyre többen hoznak kompromisszumot és felújítandó ingatlanok felé is elmozdulnak.
 
A kereslet most egyértelműen az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakásokra koncentrál, ettől eltekintve szinte megállt a piac – hangsúlyozta Kurecskó József. Ennek oka, hogy a második negyedévre túlárazottá váltak a lakások, emiatt jelentősen visszaesett a kereslet. Ez továbbra is kitarthat azoknál az ingatlanoknál, melyek nem felelnek meg a kedvezményes hitel feltételeinek.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok