Már nem kell a posták előtt sorban állni

2020. június 22. A Magyar Posta módosította a világjárvány miatt meghozott intézkedéseit. A hétvégén már visszaállt a megszokott ügyfélvárakozási rend, és ismét működik az ügyfélhívó rendszer. Újságjukhoz is a karantén előtti módon juthatnak az előfizetők.

A járvány enyhülésével és veszélyhelyzet megszűnésével felülvizsgálta a Magyar Posta a pandémia miatt meghozott intézkedéseit. Tájékoztatásuk szerint 2020. június 19-tól visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, azaz nem kell a postán kívül várakozni. A nagyobb postákon ismét működni fog az ügyfélhívó rendszer, ami segíti a gyors kiszolgálást. Ismét nyitva lesznek hétvégén azok a főként nagyvárosi posták, amelyek korábban is várták az ügyfeleket szombaton és vasárnap.

A koronavírus-járvány miatt újra teljeskörű lesz a szombati hírlapkézbesítés, 2020. június 27-től a korábban megszokott rend szerint az előfizetők a megjelenés napján megkapják a szombati lapszámot.

Változás az is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt személyi azonosító okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek maradnak, így azokat addig továbbra is elfogadják a postákon.

A járványveszély azonban a társaság figyelmeztetése szerint nem múlt el, továbbra is szükség van a többi megelőző biztonsági intézkedésre.  Továbbra is kérik, hogy viseljenek arcot eltakaró maszkot (vagy sálat, kendőt), akik postára mennek. Maradnak az elválasztó plexifalak a nyitott pultos postákon, és az érintésmentes kézbesítés. Továbbra is biztosítják a nyugdíjasok számára az ututalvány átvételhez az egyszerűsített meghatalmazást, illetve az ingyenes ismételt kézbesítést.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok