Néhány nap van már csak hátra az 1 százalék felajánlására
Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András parlamenti államtitkár az MTI-nek. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is. Bíztató, hogy megugrott az adományozók száma. Tavaly eddig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen, az idén pedig már 735 ezren adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat. Május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról – hangsúlyozta az államtitkár.
Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Tavaly 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Személyi jövedelemadójuk egy százalékáról 2019-ben 1,7 millióan rendelkeztek.
Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak.
A civilek szervezeteknek Tállai szerint nagy könnyítést jelent, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad – tette hozzá.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: adó, adózás, szja, bevallás, felajánlás
Már sokkal többen adakoztak a tavalyinál
2020. május 17. Május 14-ig az adófizetők 735 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton az egy százalékokról, lényegesen többet, mint az elmúlt évben. A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély.Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András parlamenti államtitkár az MTI-nek. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is. Bíztató, hogy megugrott az adományozók száma. Tavaly eddig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen, az idén pedig már 735 ezren adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat. Május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról – hangsúlyozta az államtitkár.