Márciusban léphet újra a jegybank

2017. január 24. Az infláció 2018 első felében ugorhat meg, addig pedig még akár a kamatkondíciók további (nem konvencionális) enyhítése is jöhet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) roppant elégedett a magyar gazdasággal.

Első idei kamatdöntő ülésén a jegybank Monetáris Tanácsa az általános várakozásoknak megfelelően nem módosított a kamatkondíciókon. Az alapkamat így változatlanul 0,9 százalék, a bankok számára meghatározó napi betéti kamat pedig továbbra is negatív, mínusz 0,05 százalékos. A pénzpiaci kamatok (BUBOR) már elképesztő mélységbe csökkentek. A volt devizahiteleseket érintő háromhavi kamat már mindössze 0,27 százalék. (Ennek alakulása a címlapunkon középen naponta követhető.)

A Monetáris Tanács által kiadott közlemény szerint igazán minden csodálatosan alakul. A gazdaságban továbbra is vannak kihasználatlan kapacitások, ugyanakkor a hazai reálgazdasági környezet dezinflációs hatása előretekintve fokozatosan megszűnik. A változatlanul erős munkaerőpiaci kereslet és a tavaly év végi bérmegállapodás következtében a nemzetgazdaságban fizetett bérek növekedési üteme továbbra is élénk marad. Mindez a lakossági fogyasztás bővülésén keresztül – a jegybank várakozásai szerint – kisebb részben a maginfláció növekedéséhez, nagyobb részben a külkereskedelmi mérleg többletének csökkenéséhez vezet. A historikusan alacsony inflációs várakozások mellett a fogyasztóiár-index csak lassan közelíti meg az inflációs célt, és az MNB előrejelzése szerint 2018 első felében éri el az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos értéket.

A jegybank a pénzpiaci hozamok mérséklődésén keresztül kívánja elérni a monetáris kondíciók lazítását és a gazdasági növekedés ennek megfelelő ösztönzését. A Monetáris Tanács – olvasható a közleményben – arra törekszik, hogy a három hónapos betétállományra bevezetett korlátozás hatékonyan fejtse ki az elvárt lazító hatást. A Monetáris Tanács a korlát mértékéről negyedévente határoz, legközelebb 2017 márciusában dönt a 2017. második negyedév végi szintről.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok