Máris továbbpasszolja az állam a Posta Biztosítót
2023. szeptember 5. Eladja közel 70 százalékos, csak nemrégiben szerzett részesedését a Magyar Posta Biztosítóban az állam – derült ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. Ezt követően tőzsdei cégként a Waberer's kénytelen volt bejelenteni, hogy a velük július közepén kötött stratégiai együttműködési szándéknyilatkozat okafogyottá vált.Az idén tavasszal szerezte meg az állam a Magyar Posta Biztosító 66,9 százalékát. Még meg sem melegedhetett a kabinet ölelő karjaiban a pakett, máris továbbpasszolják azt. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményben jelezte az eladási szándékot. Arról is hírt adtak, hogy a „nemzetközi sztenderdeknek és legjobb gyakorlatoknak megfelelő transzparens értékesítési eljárás” lebonyolítására a Deloitte nemzetközi tanácsadócéget bízták meg.
A tárca közleménye hangsúlyozza, hogy a Magyar Államnak eleve nem volt célja a Magyar Posta Életbiztosító és a Magyar Posta Biztosító többségi tulajdonának a hosszú távú megtartása. Csupán a biztosítási piac konszolidációját kívánja elősegíteni. Arra persze nem tértek ki, hogy mindezt miként segíthetné elő a biztosítói részesedések értékét amúgy csökkentő exptraprofitadó.
Arra, hogy az előre átgondoltnak, megfontoltnak beállítani kívánt lépés valójában nem is az, a Waberer's később kiadott közleménye utalhat. A társaság tőzsdei cégként kénytelen volt a minisztériumi közleményt követően bejelenteni, hogy a 2023. július 14-én a Corvinus befektetési társasággal(ez a cég jelenti az államot) kötött, a Wáberer Hungária Biztosító és a Posta Biztosítók közötti stratégiai együttműködési lehetőségek vizsgálatáról szóló szándéknyilatkozatot a felek a mai nappal megszüntették. Hozzátették még, hogy a tenderkiírás paramétereitől függően megvizsgálják az értékesítési folyamatban részvételük lehetőségét.
Szerző: BVJ
Címkék: biztosító, állam, Magyar Posta Biztosító, eladás, Waberers, Corvinus, Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Kapcsolódó anyagok
- 2024.08.02 - Szép csendben újabb postákat zárnak tömegével be
- 2024.07.02 - Két év alatt 83 százalékkal drágult a levélfeladás
- 2024.06.07 - Júliusban derül ki, mit kezd a kormány a megvett repülőtérrel
- 2024.04.10 - Még sokkal többet söpörne be szerencsejátékból a posta
- 2023.11.27 - Kik kötnek emberrablásra és váltságdíjra szóló biztosítást?
- 2023.11.10 - Kiszáll az Erstéből az állam
- 2023.08.10 - A vihar után többen kötöttek biztosítást
- 2023.07.27 - Augusztus elsején döcöghet az Aegon, utána pedig már nem is lesz
- 2023.03.17 - Ezért avatkozik be az állam a biztosítási szektorba
- 2023.03.02 - Veszteségessé teszi a kormány a biztosítókat
- 2023.02.02 - Beváltotta a kormány a fenyegetését a lakásbiztosításoknál
- 2022.12.01 - Sokkolta a biztosítókat a miniszter
További kapcsolódó anyagok