Szépen hoz az adóemelés a költségvetésnek
2025. január 6.
A CIB több hitelkártyás díja is majdnem 18 százalékkal emelkedik mától. A K&H ügyfelei mostantól szenvedhetik el a kormány adóemelésének hatását. Az egyébként már lecsapott az OTP-nél, a többieknél február közepéig lép hatályba a banki díjemelés. Mindenen egyre inkább a költségvetés nyer.
A pénzügyi szolgáltatások a KSH adatai szerint tavaly novemberben közel 10 százalékkal kerültek többe az előző év végéhez képest. Az év elején 2024-ben szinte egyáltalán nem volt drágulás, a díjak áprilistól lódultak meg. Az idén egészen más a helyzet. Erről a kormány gondoskodott, amikor tavaly nyáron megemelték a tranzakciós illeték mértékét. Az átutalásokra korábban kirótt 0,3 százalékos, legfeljebb 10 ezer forintos adó 0,45 százalékra, legfeljebb 20 ezer forintra nőtt. A készpénzfelvét esetén alkalmazott 0,6 százalékos tranzakciós illeték 0,9 százalékra emelkedett.
Nem telt el sok idő, és a K&H is bejelentette: január 6-ától áthárítja lakossági ügyfeleire az adóemelést. Díjai mától az elvonás növekedésének mértével nőnek. Mint a BiztosDöntés.hu kigyűjtötte: a CIB január 17-étől, az MBH a hónap végétől, az Unicredit, a MegNet és a Polgári Bank, valamint a Wise február 1-jétől, az Erste február 3-ától, a Gránit pedig február 14-étől drágít.
A mostani díjemeléseket követően tovább drágulhat a bankolás az inflációt követő árazás miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban ostorozta a távközlési szolgáltatókat a „visszatekintő árazás” miatt. Érdekes módon ugyanezt eszébe sem jutott kifogásolni a bankoknál. nem mellékes, hogy mindkét területen a kormány tette lehetővé, hogy a szolgáltatók az infláció mértékével emeljék díjaikat. A nem mellékesen a költségvetés zsebét tömő szisztéma annyira megtetszett a kabinetnek, hogy ezt az adókra – közte a jövedéki adóra, amit már érezhetünk is az üzemanyagok megugró árán – is kiterjesztették.
Az inflációt követő idei banki díjemelések még nem indultak be, de van kivétel. A CIB hitelkártyák mától drágulnak, amit – többek között – az inflációval indokolnak. Az Optimum éves díja 3206 forintról 3770 forintra, a bevásárlókártyaé 5610 forintról 6597 forintra emelkedik. A havi zárlati díj 286 forint helyett 336 forint lett. A felsorolt emelésekek mindegyike közel 18 százalékos drágulást jelent. Tény, hogy a bank ezt az intézkedést 2024 augusztusától tolta mostanra. További változás lesz, hogy a CIB március 1-jétől a legtöbb számlacsomaghoz kapcsolódó mobilbank szolgáltatásban kiküldött sms díját a jelenlegi 67 forintról 72 forintra emeli. Az Unicredit február 10-i hatállyal az inflációt követő automatikus árazást vezet be, ami már március 1-jétől lehetővé teszi számára a fogyasztói árak 2024-es emelkedésének megfelelő drágítást.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: bankszámla, számladíj, tranzakciós illeték, adóemelés, költségvetés, infláció
Mától több bank is drágít
Fotó: Latzer Anna
A pénzügyi szolgáltatások a KSH adatai szerint tavaly novemberben közel 10 százalékkal kerültek többe az előző év végéhez képest. Az év elején 2024-ben szinte egyáltalán nem volt drágulás, a díjak áprilistól lódultak meg. Az idén egészen más a helyzet. Erről a kormány gondoskodott, amikor tavaly nyáron megemelték a tranzakciós illeték mértékét. Az átutalásokra korábban kirótt 0,3 százalékos, legfeljebb 10 ezer forintos adó 0,45 százalékra, legfeljebb 20 ezer forintra nőtt. A készpénzfelvét esetén alkalmazott 0,6 százalékos tranzakciós illeték 0,9 százalékra emelkedett.
Tavaly az első 11 hónapban összesen 367 milliárd forint folyt be a költségvetésbe tranzakciós illetékből. Ez az előző évihez képest több mint 61 milliárd forintos növekmény. Az ebből származó bevétel tehát szinte pontosan ötödével haladta meg 2024. azonos időszakát.
A terhet a lakosságra 2024. december 31-ig nem engedték áthárítani. Így borítékolhatóvá vált a banki díjak év elejei emelése. Elsőként az OTP lépett. Náluk a lakossági átutalások már január elsejétől a tranzakciós díj emelésének megfelelő mértékben drágultak. Így a Bázis csomagban bankon belül a korábbi 0,3 százalék helyett 0,45 százalék, bankon kívül pedig 0,35 százalék helyett 0,55 százalék a díj. Az OTP a korábbi maximális díjmértékeket is jelentősen megemelte. Egy bankon kívülre indított forint átutalás esetében a korábbi 14 522 forint helyett 25 000 forint a maximum. A Smart csomagosoknak ez különösen nagy változás. Számukra egyébként a külön igényelhető kedvezménycsomagok is megdrágultak, esetenként 50, sőt 70 százalékkal. Persze mindenkinek többe kerül a készpénzfelvétel is.Nem telt el sok idő, és a K&H is bejelentette: január 6-ától áthárítja lakossági ügyfeleire az adóemelést. Díjai mától az elvonás növekedésének mértével nőnek. Mint a BiztosDöntés.hu kigyűjtötte: a CIB január 17-étől, az MBH a hónap végétől, az Unicredit, a MegNet és a Polgári Bank, valamint a Wise február 1-jétől, az Erste február 3-ától, a Gránit pedig február 14-étől drágít.
Egyéb díjemelések is akadnak
A mostani díjemeléseket követően tovább drágulhat a bankolás az inflációt követő árazás miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban ostorozta a távközlési szolgáltatókat a „visszatekintő árazás” miatt. Érdekes módon ugyanezt eszébe sem jutott kifogásolni a bankoknál. nem mellékes, hogy mindkét területen a kormány tette lehetővé, hogy a szolgáltatók az infláció mértékével emeljék díjaikat. A nem mellékesen a költségvetés zsebét tömő szisztéma annyira megtetszett a kabinetnek, hogy ezt az adókra – közte a jövedéki adóra, amit már érezhetünk is az üzemanyagok megugró árán – is kiterjesztették.
Az inflációt követő idei banki díjemelések még nem indultak be, de van kivétel. A CIB hitelkártyák mától drágulnak, amit – többek között – az inflációval indokolnak. Az Optimum éves díja 3206 forintról 3770 forintra, a bevásárlókártyaé 5610 forintról 6597 forintra emelkedik. A havi zárlati díj 286 forint helyett 336 forint lett. A felsorolt emelésekek mindegyike közel 18 százalékos drágulást jelent. Tény, hogy a bank ezt az intézkedést 2024 augusztusától tolta mostanra. További változás lesz, hogy a CIB március 1-jétől a legtöbb számlacsomaghoz kapcsolódó mobilbank szolgáltatásban kiküldött sms díját a jelenlegi 67 forintról 72 forintra emeli. Az Unicredit február 10-i hatállyal az inflációt követő automatikus árazást vezet be, ami már március 1-jétől lehetővé teszi számára a fogyasztói árak 2024-es emelkedésének megfelelő drágítást.
Nézze meg karikatúránkat is!
A nagyobb bankoknál most nyitható számlák díját egyszerűsített módon itt kalkulálhatja
A pénzmozgatás költségét itt kalkulálhatja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: B.Varga Judit
Címkék: bankszámla, számladíj, tranzakciós illeték, adóemelés, költségvetés, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2025.01.16 - Emeli díjait a Telekom
- 2025.01.13 - Utolsó napokat éli az Ügyfélkapu
- 2025.01.07 - Gyereket nevel? Így kerülheti el, hogy idén kétszer nyilatkozzon
- 2024.12.19 - Többéves mélypontra esett a bizalom
- 2024.12.17 - A növekedés csekélyebb, az infláció magasabb lehet a vártnál
- 2024.12.14 - Tovább drágul a posta, közel 23 százalékos emelés is akad
- 2024.12.11 - Kiderítették, igazából mennyi volt a fizetésemelés Magyarországon
- 2024.11.25 - Még a béremelésünkön is nagyot kaszál a kormány
- 2024.11.14 - Újabb bank drágít az adóemelés miatt
- 2024.11.11 - Így foszt ki mindannyiunkat a kormány
- 2024.11.06 - Elindult a lavina: újabb bank hárítja át az adót
- 2024.11.04 - Elsőként az OTP hárítja át lakossági ügyfeleire az adóemelést
További kapcsolódó anyagok