Felemás banki javaslatok a hitelezés élénkítésére

Még több lakástámogatást!

Sok remény rombadőlt
Fotó: Latzer Anna
2013. május 31. Hiába tették kedvezőbbé a feltételeket, továbbra sem igazán kelendő a támogatott lakáshitel. A legnagyobb magyar bank a rendszer további módosítását javasolja. Több pénzintézet a szocpol emelését, a félszocpol bevezetését tartaná kívánatosnak.

Az állami kamattámogatású lakáshitelek kamata már a 2002-es hitelboomot előidéző szintre esett. A sorozatos jegybanki kamatcsökkentések – amit még túl is teljesített a pénzpiac – következtében 6-8 százalékos hiteldíj (THM) mellett lehet támogatott lakáshitelhez jutni. A konstrukciót többször módosították, legutóbb határozottan vonzóbbá tették (a részletekről itt tájékozódhat.) Az újonnan felvett lakáshitelek mennyisége közben történelmi mélyponton jár. Az OTP-nél – tudta meg az Azénpénzem.hu – azt gondolják, hogy célszerű lenne a jelenlegi otthonteremtési hitelek esetén a támogatási időszakot a jelenlegi 5 évről további 5 évvel meghosszabbítani. A második periódusnál visszahoznák a támogatás (korábban érvényes) fokozatos csökkentését. Egyúttal azonban (ahogy azt mi korábban feltételeztük) „kivezettetnék” a 2009. évi feltételű kamattámogatott konstrukciót.

A 2009-es szabályok alapján támogatáshoz csak az új lakást vásárlók juthatnak. Számukra viszont az állam nem öt, hanem 20 évre ad kedvezményt, a hitel kamata pedig az állampapírpiaci referenciahozam 110 százaléka lehet, 3 százalékpontos felárral növelve. Tehát nem 130 százalék mint az új szerint. Ráadásul ez a régebbi feltételű kölcsön korszerűsítéshez is igénylehető, bár akkor a kamat is magasabb lehet. A feltételek azonban elég szigorúak.
Az új lakást vásárlóknak, otthonukat korszerűsítőknek folyamatosan azt ajánlottuk, hogy ha tehetik, inkább a régi feltételű kölcsönt keressék (erről részletet lásd keretesünkben). Ezt azonban az OTP, amely elsőként kezdte kínálni az otthonteremtési hitelt, egyúttal levette palettájáról. Az FHB pedig arról tájékoztatta portálunkat: miközben nőtt az Otthonteremtő kamattámogatott hitelek iránti kereslet, érdekes módon az előző, 20 éves kamatperiódusban támogatott hitelkonstrukciót is egyre többen keresték.

Mikor várható a fellendülés?

Abban érzékelhetően nagyjából egyetértenek a bankok, hogy a támogatott hiteltől várt fellendülés egyelőre elmaradt. A CIB-nél arról beszéltek, hogy jelentősebb és egyben fokozatos növekedésre talán 2014-től lehet számítani. A Budapest Bank már az idei második félévtől vár némi felfutást. Az OTP stagnálást prognosztizál. Az UniCredit szakértői szerint a lakáshitelezés fellendülésének alapvető feltétele az ingatlanforgalom növekedése, amihez – többek között – arra van szükség, hogy ismét beinduljanak az ingatlanépítések, és hogy a használtlakás-forgalom is növekedési pályára álljon. Ők úgy vélik, a szocpol összegének emelése, illetve a használtlakás-vásárlásra/-bővítésre is igényelhető félszocpol ismételt bevezetése adhatna talán lendületet a lakáshitelezésnek is.

Többen gondolják azt, hogy a félszocpol bevezetéséről, az emelkedő állami támogatásról korábban felröppent hírek is fékezhetik a keresletet. Sokan ugyanis mintha ezekre várnának. Mi azonban továbbra is a bizalmatlanságot látjuk a negatív folyamatok hátterében. Hiába nagyon alacsony a kamatszint, aki egy kicsit is odafigyel, az tudja, hogy a nemzetközi hangulat rosszra fordulása jókora változást hozhat. De nem csak a törlesztők emelkedése jelent kockázatot: iparágak egészét teheti a kormány is, ahogy egy pénzügyi szakember fogalmazott: „egyetlen mozdulattal zárójelbe”. Ezzel tömegek állását veszélyeztetve. Még a gazdasági növekedés és a munkahelyek számának bővítése is csak ígéretnek tűnik. A háztartások pedig még a devizahitelezés kétségbeejtő tapasztalatait sem tudták megemészteni.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok