Megfektette a mozikat a járvány
2021. június 7. Nehéz helyzetbe kerültek tavaly a koronavírus-járrvány miatt a hazai mozik. Feleannyi vetítés volt, mint egy évvel korábban, amin a KSH adatai szerint 72 százalékkal kevesebb látogató vett rész.A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések következtében tavaly 161 filmszínház 401 terme volt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka pedig egyáltalán nem tudott vetíteni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában” című kiadványából.
Összesen 257 ezer mozielőadást tartottak, ami közel fele volt az egy évvel korábbinak, és amin 72 százalékkal kevesebb, 4,3 millió látogatót fogadtak. A jegybevétel 76,4 milliárd forintot tett ki, ez mintegy 71 százalékkal maradt el az előző évitől.
A múlt évben 85 egész estés (60 percnél hosszabb) magyar film készült; ez 16 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.
Bemutattak 208 premierfilmet, 130 filmmel kevesebbet, mint az előző évben. Származási ország szerint az első helyen (mint minden évben) az Egyesült Államok állt, 56 filmmel. A másodikra a hazai filmek kerültek (34 film), a harmadikra és a negyedikre pedig az Egyesült Királyság és Franciaország (24-23 film). A nézők számát tekintve 2020-ban az USA filmjei 68 százalékos piaci részesedést értek el, amit a brit produkciók követtek (9,2 százalék). A magyar filmek (koprodukciók nélkül) piaci részesedése 7,5 százalék volt. 2019-hez képest a brit és a magyar filmek látogatottsági aránya kismértében nőtt (4,2 százalékponttal, illetve 2,2 százalékponttal), az amerikai filmeké csökkent (11,6 százalékponttal).
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, statisztika, KSH, film, mozi