Megfutamodott a felelősség elől a Kúria?

2013. január 15. A devizahitelesek körében érthető okból nagy várakozás övezte a Kúria mai döntését. Hiába. A legmagasabb fórom végül nem vállalta a felelősséget, és az Európai Bírósághoz fordul iránymutatásért.

A Szegedi Ítélőtábla Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége kezdeményezte perben elfogadhatatlannak minősítette, hogy a devizahitelnél eltérő árfolyamot alkalmazott az OTP folyósításkor és törlesztésnél. A bank által indított felülvizsgálati eljárás ma került a Kúria elé. A bankok és az adósok is lélegzetvisszafojtva várták a döntést. Ami végül nem született meg.

Az már gyanús volt, hogy az eljárás szokatlanul hosszúra nyúlt. A bíróság időközben szünetet is elrendelt. Végül arra jutottak, hogy továbbadják a labdát. A Kúria nem vállalta a döntést, és az Európai Bírósághoz fordult, hogy több kérdésben előzetes véleményét kérje ki.

Persze ez tulajdonképpen nem is annyira meglepő. A tét ugyanis óriási. Időközben ugyanis nem csak a most tárgyalt pert kell(ene) figyelembe venni. Semmis az a kölcsönszerződés, amelynél a szerződésben nincs leírva az adóst terhelő minden költség – derült ugyanis ki korábban a Fővári Törvényszék OTP ellen hozott jogerős döntésének indoklásából. Itt azt találták gondnak, hogy a teljes hiteldíj (THM) leírásában nem szerepeltették a deviza vételi és eladási árfolyamának alkalmazását. A határozat azonban nem csak az eltérő árfolyamokra vonatkozó részt, hanem a teljes szerződést mondta ki semmisnek.

Utóbbihoz hasonló eljárás pedig ugyancsak a Fővárosi Törvényszék előtt néhány hónappal korábban homlokegyenest más eredményt hozott. Akkor a devizahiteles keresetét teljesen megalapozatlannak találták. Ebben az egész ellentmondásos helyzetben lenne tehát szükség valamilyen iránymutató döntésre. Olyanra, ami a magyar devizahitelesek, más oldalról pedig a hazai bankrendszer helyzetét alapvetően meghatározhatná. Úgy látszik azonban, ilyenre a hazai porondon senki nem mer vállalkozni.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok