Mégis szigorítják a katát, jöhet az egyszámjegyű szja

2019. november 18. A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szigorításának felröppent hírét korábban cáfolták, de a pénzügyminiszter egy interjúban most elmondta: visszaéléseket tapasztalnak, ezért jövőre változhatnak a szabályok. Az egyszámjegyű szja bevezetése 2021-ben képzelhető el.

Éppen csak megismerhettük a Pénzügyminisztérium (PM) által kidolgozott, a parlamenthez már benyújtott újabb gazdasági „akciótervet” – amiben például az szerepel, hogy gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni –, de már kiderült, hogy ez nem minden. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Varga Mihály, pénzügyminiszter elmondta: a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához, az új intézkedésekről a jövő év első felében születhet döntés.

Úgy tűnik, a tervezett intézkedések között szerepelhet a kata korábban cáfolt szigorítása is. Varga szavai szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) összetett javaslatot juttatott el a tárcához ez ügyben. Felvetették például, hogy „törvény határozza meg, mennyi katás vállalkozója lehet egy-egy gazdasági szereplőnek”. A javaslataik között szerepel az is, hogy bizonyos ágazatokban ne lehessen használni ezt az adózási formát, illetve hogy a katások csak a lakosságnak vállalhassanak munkát.

A kamaránál azt tapasztalták, hogy mára bizonyos vállalkozói csoportok visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, ugyanis alkalmazottaikat nem munkavállalóként, hanem vállalkozóként foglalkoztatják. A szabályok esetleges módosítása jövőre következhet – mondta a pénzügyminiszter. Az MKIK elnöke a mfor.hu-nak elképzelésük néhány részletéről is beszélt. Kiderült például, hogy a kata adójának emelése is várható majd.

Az egyszámjegyű szja (amiről az interjú szerint nem tett le a kormány) viszont leghamarabb 2021 környékén kerülhet újra napirendre. A változtatás 700-800 milliárd forintos adócsökkentést jelentene, ilyen nagyságú anyagi mozgásteret pedig a már megszavazott jövő évi költségvetési törvény nem tartalmaz – nyomatékosította Varga.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok