Fokozatosan változnak a lakáskölcsönök
2016. március 22.
Tegnap hatályba léptek a lakáshitelezés új, a korábbihoz képest elég erőteljesen átalakított, szabályai. Úgy tűnik, hogy míg a drágítást serényen átvezették a bankok, az ügyfelek számára kedvező változásnak még nem sok nyoma akad. A hitelbírálat sem vált világosabbá. Tény azonban, hogy – egyelőre? – még megtakarítás meglétét sem írja elő senki a lakáshitelhez.
A csillagászati tavasz beköszöntével a lakáshitelezésben is új szelek fújnak. Például többe kerülhet már, ha valaki lejárat előtt akar szabadulni hitelétől (a táblázatba foglalt díjakat, a változásokat itt nézheti meg). Szinte egyáltalán nem akad bank, amely ne tett volna már közzé erről új hirdetményt. Az előtörlesztés drágulása azonban esetenként nem jár egyedül. A Budapest Bank például arról tájékoztat, hogy mostantól, ha három éven belül a fele alá csökkent a lakáshitel összege, akkor az ügyfélnek a bank által akciósan átvállalt közjegyzői díjat is ki kell fizetnie.
Érdekes módon, miközben a bankok siettek átvezetni kondíciós listáikon az előbbi változást, egyelőre még alig akad tájékoztatás a jogszabály egy másik passzusával kapcsolatban (ez a 2009. évi CLXII. törvény 14/A § (3) bekezdés a) pontja). E szerint a bank előírhatja az adósnak, hogy rendelkezzen nála vezetett fizetési számlával, amely kizárólag a jelzáloghitel törlesztéséhez szükséges pénzeszközök elhelyezését szolgálja. Ilyen esetekben azonban a számlát díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettség nélkül kell biztosítani.
A K&H azon kevesek közé tartozik, ahol már közzétették: a 2016. március 21. napjától szerződött hitelügyletek esetében igényelhető ingyenes hiteltörlesztési számla. A bank azonban egyértelműsíti azt is, hogy az akciós kedvezmények csak abban az esetben vehetők igénybe, ha az adós nem ezt, hanem a pénzintézetnél vezetett lakossági bankszámlát jelöli meg a törlesztéshez. A Raiffeisen például azt hangsúlyozza, hogy nem ír elő kötelező számlanyitást (itt is pozitív ösztönzőkkel operálnak).
A CIB kissé másként jár el. Ez a pénzintézet tegnaptól lehetővé teszi, hogy bármely ingatlanfedezetes kölcsöne mellé az ügyfél választhassa a CIB Classic Magánszámlát „JZH nullás" havi számlavezetési díjkedvezménnyel. A kedvezmény a mindenkori számlavezetési díj (ez jelenleg 460 forint elengedését jelenti). A hitelintézet lehetővé teszi azt is, hogy mostani számlásai díjmentesen (ez június végéig egyébként is díjmentes, ezt követően pedig 1129 forint) váltsanak az említett csomagra, persze csak lakáshitelük mellé.
A most életbe lépett változások közül nem csak a hitelszámlák kínálata tűnik még hiányosnak. Akadnak ugyanis a hitelbírálatra vonatkozók is. Március 21-étől kötelezővé tették, hogy a hitelező egyértelműen meghatározza, hogy a hitelképesség vizsgálatához a hitelkérőnek milyen adatokat és igazolásokat kell benyújtania, és milyen határidőn belül. A jogszabály szerint (ez a 361/2009. kormányrendelet) az információkérésnek arányosnak kell lennie.
A bankok többsége érdeklődésünkre hangsúlyozta: a hitelképesség vizsgálatában nem kell semmilyen változást bevezetniük (ezt legfeljebb a jegybank tudja ellenőrizni – ha akarja –, hiszen a hitelbírálat titkos, amin az új szabályozás sem változtat). Többen mégis közzétettek olyan tájékoztatót, amiben a jelzáloghitelek minimális igénylési feltételeit ismertetik.
A K&H például ennek keretében tudatta, hogy a hitel fedezeteként legalább 3,5 millió forint forgalmi értékű ingatlant fogad el, ami alól csak a garázs a kivétel. (Ez az összeg több más hitelintézetnél 4 millió forint.) Újra megjelentek a telefonvonalra vonatkozó – régebben általános, majd a mobilok terjedésével fokozatosan kikopó – feltételek. Segíti tehát a hitelkérelem pozitív elbírálását az adós(társ), kezes nevéhez, állandó lakcíméhez vagy tartózkodási címéhez köthető vezetékes telefonszám. A mobilt is elfogadják, de annak névre vagy személyre szólónak kell lennie. Vagyis hátrány lehet, ha valakinek csak céges mobilja van. Feltétel még a legalább három hónapja fennálló munkaviszony.
Akad olyan új változás, ami egyáltalán nem jelent meg, de hiteligénylők, illetve potenciális hiteligénylők közül nem is hiányzik senkinek. Vadonatúj paragrafust kreáltak ugyanis arra, hogy a hitelező előírhatja: jelzáloghitel igénybevétele esetén ügyfelének rendelkeznie kell megtakarítással, valamint (bármely biztosítónál kötött) életbiztosítással vagy a fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítással. Szerencsére eddig még egy bank sem mozdult ebbe az irányba, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ez mindig így marad.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakáshitel, törvény, hitelbírálat, előtörlesztés, bankok
Megjelentek az ingyenes hitelszámlák
Fotó: Azénpénzem

Még nem sokan léptek a bankok közül
A K&H azon kevesek közé tartozik, ahol már közzétették: a 2016. március 21. napjától szerződött hitelügyletek esetében igényelhető ingyenes hiteltörlesztési számla. A bank azonban egyértelműsíti azt is, hogy az akciós kedvezmények csak abban az esetben vehetők igénybe, ha az adós nem ezt, hanem a pénzintézetnél vezetett lakossági bankszámlát jelöli meg a törlesztéshez. A Raiffeisen például azt hangsúlyozza, hogy nem ír elő kötelező számlanyitást (itt is pozitív ösztönzőkkel operálnak).
A CIB kissé másként jár el. Ez a pénzintézet tegnaptól lehetővé teszi, hogy bármely ingatlanfedezetes kölcsöne mellé az ügyfél választhassa a CIB Classic Magánszámlát „JZH nullás" havi számlavezetési díjkedvezménnyel. A kedvezmény a mindenkori számlavezetési díj (ez jelenleg 460 forint elengedését jelenti). A hitelintézet lehetővé teszi azt is, hogy mostani számlásai díjmentesen (ez június végéig egyébként is díjmentes, ezt követően pedig 1129 forint) váltsanak az említett csomagra, persze csak lakáshitelük mellé.
Módosulhat a hitelbírálat, de továbbra is titkos
A most életbe lépett változások közül nem csak a hitelszámlák kínálata tűnik még hiányosnak. Akadnak ugyanis a hitelbírálatra vonatkozók is. Március 21-étől kötelezővé tették, hogy a hitelező egyértelműen meghatározza, hogy a hitelképesség vizsgálatához a hitelkérőnek milyen adatokat és igazolásokat kell benyújtania, és milyen határidőn belül. A jogszabály szerint (ez a 361/2009. kormányrendelet) az információkérésnek arányosnak kell lennie.
A bankok többsége érdeklődésünkre hangsúlyozta: a hitelképesség vizsgálatában nem kell semmilyen változást bevezetniük (ezt legfeljebb a jegybank tudja ellenőrizni – ha akarja –, hiszen a hitelbírálat titkos, amin az új szabályozás sem változtat). Többen mégis közzétettek olyan tájékoztatót, amiben a jelzáloghitelek minimális igénylési feltételeit ismertetik.
A K&H például ennek keretében tudatta, hogy a hitel fedezeteként legalább 3,5 millió forint forgalmi értékű ingatlant fogad el, ami alól csak a garázs a kivétel. (Ez az összeg több más hitelintézetnél 4 millió forint.) Újra megjelentek a telefonvonalra vonatkozó – régebben általános, majd a mobilok terjedésével fokozatosan kikopó – feltételek. Segíti tehát a hitelkérelem pozitív elbírálását az adós(társ), kezes nevéhez, állandó lakcíméhez vagy tartózkodási címéhez köthető vezetékes telefonszám. A mobilt is elfogadják, de annak névre vagy személyre szólónak kell lennie. Vagyis hátrány lehet, ha valakinek csak céges mobilja van. Feltétel még a legalább három hónapja fennálló munkaviszony.
Akad olyan új változás, ami egyáltalán nem jelent meg, de hiteligénylők, illetve potenciális hiteligénylők közül nem is hiányzik senkinek. Vadonatúj paragrafust kreáltak ugyanis arra, hogy a hitelező előírhatja: jelzáloghitel igénybevétele esetén ügyfelének rendelkeznie kell megtakarítással, valamint (bármely biztosítónál kötött) életbiztosítással vagy a fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítással. Szerencsére eddig még egy bank sem mozdult ebbe az irányba, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ez mindig így marad.
A legnagyobb bankok lakáshiteleinek mostani jellemzőit itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakáshitel, törvény, hitelbírálat, előtörlesztés, bankok
Kapcsolódó anyagok
- 2017.03.21 - Lecsap a jegybank a lakáshitellel ügynökölőkre
- 2016.09.07 - Nem kell az ingyenes hitelszámla
- 2016.08.04 - Pofátlanul drágák a lakáshitelek?
- 2016.07.12 - Kőkorszaki ügyintézés a bankoknál
- 2016.05.10 - Ezeket a hiteleket kerüld el!
- 2016.04.20 - A legnagyobb lakásvételi baklövések
- 2016.04.18 - Megvan, ki nyer biztosan az ügynökszigorításokkal
- 2016.03.23 - Legyen ingatlanfejlesztő! Félmillió feletti négyzetméterárak jönnek
- 2016.03.16 - Új világ jön a lakáshitelezésben
- 2016.02.29 - Lakáshitelek: tavaszi nagy átrendezés
- 2016.02.22 - Új magyar befektetési sztár születik
- 2016.02.17 - Idén tovább emelkednek a lakásárak
- 2016.01.27 - Mennyit kell dolgozni egy lakásért?
További kapcsolódó anyagok