Akadtak a magánpénztárakhoz frissen belépők is
2014. november 25.
A legfrissebb adatok szerint nagyon is életképesek lennének a magánnyugdíjpénztárak. A kasszák tagjaik megtakarítását az idén kilenc hónap alatt 15 milliárd forinttal gyarapították, miközben működési veszteségük 141 millió forint volt. Ebből önmagában megítélhető, mennyire is lehet valóságos a „tagdíjak felélése” vád. A jegybanki statisztika amúgy arra is rávilágít, hogy az új törvénymódosítás szelleme alapján az önkéntes nyugdíj is veszélyben lehet.
Hosszú idő óta először az idei harmadik negyedévben nem csökkent, hanem néhány fővel még nőtt is a magánnyugdíjpénztárak taglétszáma, a társadalombiztosításhoz pedig (a pénztárak 2010-es vesszőfutása óta először) egyetlen fillér átutalás sem érkezett – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. A számok a szektor némi stabilizálódását is mutatják. A működési veszteség ugyanis 2015 első kilenc hónapja alatt 141 millió forintra rúgott, szemben a tavaly ugyanekkor mutatott 477 millió forinttal. A pénztárak közben tagjaik vagyonát befektetések révén az idén szeptember végéig közel 15 milliárd forinttal gyarapították (időarányosan ez az érték 2013-ban 9,6 milliárd forint volt). Ennek köszönhető, hogy a magánkasszák már 205,35 milliárd forint vagyont kezelnek.
A piacon jelenleg ál-nyugdíjpénztárak működnek, mert a tagdíjakból csak a saját működésüket finanszírozzák, azaz felélik a tagdíjat – állította Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter több televíziós nyilatkozatában is (ezt egyébként az MTI is kiadta). A miniszter ezek szerint nem ismeri a hatályos törvényt, ami természetesen nem teszi lehetővé a „tagdíjak felélését”. Erre persze – mint az előbbi jegybanki számokból is kiderült – a jelenlegi adatok alapján nem is lenne szükség. A pénztártagok megtakarításainak elvételére egészen más okból kerülhet sor.
A tagdíjat nem fizető pénztártagok hozamából a módosítás szerint a manyupok levonhatják majd az egységes tagdíj 2,5 százalékát, ha erre fedezetet nyújt az elért hozam. Ezzel biztosított lenne a veszteség nélküli működés (most még csak 0,9 százalék mehet a működési és a likviditási alapba), de kizárólag az MKB Mnyp. ír elő tagdíjat. Úgy véljük, az egyértelmű bezárás így egyelőre az állami tulajdonba került bank nevét viselő pénztárra várhat. Ott mutatható ugyanis ki egyértelműen a nem fizetők magas aránya.
A többi pénztár egységes havi tagdíja nulla forint. A hatályos jogszabály szerint (ezt a pontot most sem módosítják) a tagdíj minden pénztártagra kötelező, legkisebb mértékét a pénztár alapszabálya határozza meg. Nincs tehát előírva minimum. A nullát pedig kivétel nélkül befizeti mindenki. A portálunk által megkérdezett jogász szerint ez formállogikai érvelés, valóságos tagdíjelőírás nélkül nem menekülhetnek a pénztárak. Abban azonban ő sem látott kivetnivalót, hogy az egységes tagdíj mindössze akár száz forint legyen.
A hetven százalékos fizetési arány elérése azonban így is elég húzós feladatnak tűnik. Az MNB már hivatkozott statisztikai tábláiból ugyanis az is kiderül, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakba (önyp.) is átlagosan majdnem 30 százalékos a meg nem fizetett tagdíjak miatti tartalékképzés aránya a teljes díjbevételhez képest. Ez azt jelenti, hogy biztos: számos önyp. sem felel meg a 70 százalékos előírásnak.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: magánnyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, manyup, MNB, tagdíjfizetés, veszteség
Meglepő adatok a nyugdíjpénzről
Nem akarják sokáig nézni?
Fotó: Azénpénzem

Az önkéntes nyugdíjpénztárak létszáma a harmadik negyedévben is némiképp csökkent. Több mint háromezer tagot a tagdíj nemfizetése miatt zártak ki, négyezren kiléptek, ezt pedig az új belépők száma nem tudta ellensúlyozni. A nem fizetett tagdíjak miatti céltartalék 2015 első kilenc hónapjában 14 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi azonos időszak adatát. A működési veszteség pedig az önyp. szektorban időarányosan jókorát nőtt, október elsejére már megközelítette az egymilliárd forintot. A tagok pénzét közben 70,2 milliárd forinttal sikerült befektetésekkel növelni. A kezelt vagyon így már 1068 milliárd forint.
Az MNB a 2015. évi költségvetésről szóló elemzésében azt írta: „a legjelentősebb kockázat abból ered, hogy az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek soron 169 milliárd forint bevételt irányoz elő a költségvetési törvényjavaslat, de nem tartalmazza ennek forrását, hátterét”. Bármit is terveztek, azt akár ki is válthatják a magánnyugdíjból kiszedett pénzzel. Az eljárást könnyebbé teszi, hogy a benyújtott salátatörvény tartalmazza a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYACSA) megszüntetését is. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2015. január 31-éig átutalja a központi költségvetés számára a megmaradt forintokat.Hogyan biztosítható a túlélés?
A tagdíjat nem fizető pénztártagok hozamából a módosítás szerint a manyupok levonhatják majd az egységes tagdíj 2,5 százalékát, ha erre fedezetet nyújt az elért hozam. Ezzel biztosított lenne a veszteség nélküli működés (most még csak 0,9 százalék mehet a működési és a likviditási alapba), de kizárólag az MKB Mnyp. ír elő tagdíjat. Úgy véljük, az egyértelmű bezárás így egyelőre az állami tulajdonba került bank nevét viselő pénztárra várhat. Ott mutatható ugyanis ki egyértelműen a nem fizetők magas aránya.
A többi pénztár egységes havi tagdíja nulla forint. A hatályos jogszabály szerint (ezt a pontot most sem módosítják) a tagdíj minden pénztártagra kötelező, legkisebb mértékét a pénztár alapszabálya határozza meg. Nincs tehát előírva minimum. A nullát pedig kivétel nélkül befizeti mindenki. A portálunk által megkérdezett jogász szerint ez formállogikai érvelés, valóságos tagdíjelőírás nélkül nem menekülhetnek a pénztárak. Abban azonban ő sem látott kivetnivalót, hogy az egységes tagdíj mindössze akár száz forint legyen.
A hetven százalékos fizetési arány elérése azonban így is elég húzós feladatnak tűnik. Az MNB már hivatkozott statisztikai tábláiból ugyanis az is kiderül, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakba (önyp.) is átlagosan majdnem 30 százalékos a meg nem fizetett tagdíjak miatti tartalékképzés aránya a teljes díjbevételhez képest. Ez azt jelenti, hogy biztos: számos önyp. sem felel meg a 70 százalékos előírásnak.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: magánnyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, manyup, MNB, tagdíjfizetés, veszteség
Kapcsolódó anyagok
- 2016.01.14 - Szép hozamokkal nőtt a pénz a magánnyugdíjpénztáraknál
- 2015.05.04 - Mind a négy magánnyugdíjpénztár megmenekült
- 2015.03.15 - Magánnyugdíj: még nem minden pénztár menekült meg
- 2015.02.26 - Már hivatalos: meglódult a nyugdíjpénz
- 2015.02.02 - Így szerezhető több nyugdíj
- 2015.01.23 - Bombázó hozamok hizlalták a magánnyugdíjpénztári tagok vagyonát
- 2015.01.06 - Magánnyugdíj: vigyázz, mire adsz pénzt!
- 2014.12.29 - Nyugdíjpénz: az MNB is elégedett
- 2014.12.22 - Nyugdíjpénz: magad uram!
- 2014.12.16 - Nyugdíjpénz: már bevégeztetett
- 2014.12.08 - Magánnyugdíj: falra hányt pénztári érvek
- 2014.11.22 - Már biztos: újabb nyugdíjmentő akció indult
- 2014.11.21 - Itt a végítélet a magánnyugdíjpénztáraknak
- 2014.11.03 - Nyugdíj: ismét remekeltek a pénztárak
- 2014.10.19 - Negyedére is eshet a nyugdíj?
- 2014.07.01 - Így olvadt el a nyugdíjpénz
- 2014.06.18 - Nyugdíjpénz: vallottak a kasszák
- 2014.04.24 - Zűrzavar a nyugdíjforintok körül
További kapcsolódó anyagok