Megmenekültek a CSOK feltételeit mégsem teljesítők
2022. szeptember 30. Legfeljebb 5 százalékos lehet a büntetőkamat a CSOK esetében, amennyiben mégsem születik meg a bevállalt gyermek – változtatta meg a kormány az erről szóló rendeletet. Ennek köszönhetően megmenekültek a teljes anyagi csődtől azok a családok, akiknek a jegybanki alapkamattal vagy annak ötszörösének megfelelő büntetőkamattal kellene visszafizetni a támogatást.A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénybe vétele esetén a jegybanki alapkamattal kell visszafizetni a támogatást, amennyiben nem születik meg az előre bevállalt számú gyermek. Az új lakás építésére vagy vásárlására 3 már megszületett vagy vállalt gyermek esetben 10 millió forintot lehet igényelni, azonban itt jóval magasabb, a jegybanki alapkamat ötszöröse a büntetőkamat, ha mégsem teljesül a feltétel.
A tavaly júniusi 0,6 százalékról a jegybank folyamatosan emelte a mostani 13 százalékra az alapkamatot, így a büntetőkamat mértéke már a teljesíthetetlen kategóriába nőtt. Már korábban is többen kongatták a vészharangot amiatt, hogy a családok csődbe kerülhetnek. A mostani 13 százalékos alapkamat pedig már 65 százalékos büntetőkamatot jelentene a 10 milliós CSOK esetében.
Lépni kellett
Nem véletlenül lépett tehát a kormány. A tegnap megjelent kormányrendelet 5 százalékban maximálja a CSOK büntetőkamatát ott is, ahol a jegybanki alapkamat, és ott is, ahol a jegybanki alapkamat ötszöröse a támogatás visszafizetésének büntetőkamata. Ennél tehát magasabb kamatot nem lehet felszámítani – derül ki a rendeletből.A maximum 5 százalékos büntetőkamatot a már eddig felvett CSOK esetében is alkalmazni kell, kivéve, ha már az adóhatóság vagy a kormányhivatal visszafizetésre kötelezte az igénybe vevőt.
Más is módosul
Az eddigi feltételek szerint, ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni, akkor a gyermekvállalásra rendelkezésre álló határidő lejárat előtt az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatot be kell mutatni a bankba, és akkor a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő két évvel meghosszabbodik. A mostani módosítással ezt az alkalmasságot megállapító határozatot a határidő lejártát követő 90 napon belül is be lehet nyújtani.Ha valaki megelőlegező CSOK-ot vesz fel (meg nem született gyermekre), a gyermekvállalásra előírt határidő 1 gyermek esetén 4 év, 2 gyermek esetén 8 év, 3 gyermek esetén pedig 10 év.
Szerző: L.J.
Címkék: kamat, kamatplafon, MNB, jegybank, alapkamat, CSOK, késedelmi kamat, büntetőkamat, gyermek
Kapcsolódó anyagok
- 2023.10.27 - Ismét a támogatott lakáshiteleket veti be csodafegyverként a Fidesz
- 2023.09.20 - Sok a buktató a Falusi CSOK igénylésekor
- 2022.10.15 - Újabb lakáshitelesek mentesülnek a magas kamat alól
- 2022.07.04 - Brutális büntetéseket hoznak a kamatemelések
- 2022.06.20 - Most lett hivatalos a falusi CSOK meghosszabbítása
- 2022.06.08 - Most úgy tűnik, maradnak a lakástámogatások
- 2022.03.29 - Hatvan százalékos drágulást hozott a falusi csok
- 2022.01.13 - Több otthonteremtési támogatásnak is vége lesz idén
További kapcsolódó anyagok