Tátrai Bernadett: mindig van B terv!
2019. november 14.
Egy éve a lakástakarékokat siratta az ország, a Fundamenta azonban nemcsak túlélt, hanem az alapokat megtartva, azokra építkezve, új üzletágak beindításával ért el sikereket. A lakástakarék értékesítése a néhány évvel ezelőtti szintre állt be, a hitelvolumen pedig nem csökkent – derült ki a Fundamenta pénzügyi konferenciáján.
Hiába rendelkezett a Fundamenta 2030-ig többféle forgatókönyvvel is – köztük olyannal is, hogy akár nullára csökken az állami támogatás -, mégis felkészületlenül ért minket az állami támogatás megszüntetése egy évvel ezelőtt. Egyszerűen azt a módot és gyorsaságot nem hittük el – mondta Tátrai Bernadett a Fundamenta-Lakáskassza vezérigazgatója a társaság keddi pénzügyi konferenciáján. Ennek ellenére a hirtelen jött változás nemcsak meghozta az erőnket, hanem lehetőségként éltük meg, és pozitív irányba tudtuk terelni a cég jövőjét – tette hozzá a vezérigazgató.
A stratégia újragondolására kényszerült a társaság. Az alapokat megtartva, arra építkezve lépett tovább. Így nagyon fontos a 20 éves szakmai tapasztalat a lakásfinanszírozás terén, a közel 800 ezer ügyfél, az értékesítési hálózat, a munkatársak elkötelezettsége és a márkanév.
A lakástakarék értékesítési volumene a néhány évvel ezelőtti szintre állt be. Ez ugyan kevesebb szerződést jelent, de magasabb összegű megtakarítás kapcsolódik hozzájuk. Mint megírtuk, átlagosan háromszor akkora szerződéses összeggel kötik meg a szülők a Fundamenta Gyerek Lakásszámlákat, mint a korábbi, hasonló terméket. Ráadásul ugyanazt a hitelvolument nyújtja a társaság, mint tavaly vagy tavalyelőtt.
Tátrai Bernadett hangsúlyozta: az emberek hétköznapi igényeire kell választ adni. Az ingatlan továbbra is a legfontosabb vagyontárgy. A lakhatás terén nemcsak egy megoldást (lakástakarék) kínál a Fundamenta, hanem egy ökoszisztémát épít fel. Azaz a több lábon állás stratégiáját választva októberben elindult az ingatlanközvetítési üzletág, és júniusban a napelemrendszerek közvetítésével és célzott finanszírozásával foglalkozó új üzletág, a Fundamenta Solar.
Az elmúlt év sikere azt mutatja, hogy mindig fontos, hogy legyen B terv – hangsúlyozta Tátrai Bernadett.
A cikk megjelenését a Fundamenta-Lakáskassza támogatta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Tátrai Bernadett, Fundamenta, Fundamenta-Lakáskassza, Gyerek Lakásszámla, lakás-előtakarékosság, hitel, kamat, lakástakarék, napelem rendszerek, ingatlanközvetítő
Megrázta magát és előremenekült a Fundamenta
Tátrai Bernadett
Fotó: Fundamenta-Lakáskassza
Fotó: Fundamenta-Lakáskassza
Hiába rendelkezett a Fundamenta 2030-ig többféle forgatókönyvvel is – köztük olyannal is, hogy akár nullára csökken az állami támogatás -, mégis felkészületlenül ért minket az állami támogatás megszüntetése egy évvel ezelőtt. Egyszerűen azt a módot és gyorsaságot nem hittük el – mondta Tátrai Bernadett a Fundamenta-Lakáskassza vezérigazgatója a társaság keddi pénzügyi konferenciáján. Ennek ellenére a hirtelen jött változás nemcsak meghozta az erőnket, hanem lehetőségként éltük meg, és pozitív irányba tudtuk terelni a cég jövőjét – tette hozzá a vezérigazgató.
A stratégia újragondolására kényszerült a társaság. Az alapokat megtartva, arra építkezve lépett tovább. Így nagyon fontos a 20 éves szakmai tapasztalat a lakásfinanszírozás terén, a közel 800 ezer ügyfél, az értékesítési hálózat, a munkatársak elkötelezettsége és a márkanév.
Alaptermék a lakástakarék
Az alaptermék, a lakástakarék fontossága nem változott, hiszen az ügyfelek igényei sem változtak. Ma sincs több pénzük az embereknek, szükség van a lakásálmok megvalósításához a hosszú távú öngondoskodásra. Csak az állami támogatás tűnt el, a kedvező paraméterek a megtakarítási és a hiteloldalon is megmaradtak. A lakástakarék előre kiszámítható, pontosan tudhatja az ügyfél, hogy akár tíz éven át is, akár a futamidő végéig mekkora kamattal kell törleszteni e hitelt. A Fundamenta elsőként jelent meg új lakástakarékossági termékkel, amit újabbak követtek.A lakástakarék értékesítési volumene a néhány évvel ezelőtti szintre állt be. Ez ugyan kevesebb szerződést jelent, de magasabb összegű megtakarítás kapcsolódik hozzájuk. Mint megírtuk, átlagosan háromszor akkora szerződéses összeggel kötik meg a szülők a Fundamenta Gyerek Lakásszámlákat, mint a korábbi, hasonló terméket. Ráadásul ugyanazt a hitelvolument nyújtja a társaság, mint tavaly vagy tavalyelőtt.
Több lábon állás, azaz ökoszisztéma
A Magyar Állampapír forgalmazásába júniusban kapcsolódott be a Fundamenta, ezzel komplex termékpalettával rendelkezik az öngondoskodás terén. A lakástakarék és az állampapír különböző célcsoportoknak szól, de igény esetén akár kombinálható is.Tátrai Bernadett hangsúlyozta: az emberek hétköznapi igényeire kell választ adni. Az ingatlan továbbra is a legfontosabb vagyontárgy. A lakhatás terén nemcsak egy megoldást (lakástakarék) kínál a Fundamenta, hanem egy ökoszisztémát épít fel. Azaz a több lábon állás stratégiáját választva októberben elindult az ingatlanközvetítési üzletág, és júniusban a napelemrendszerek közvetítésével és célzott finanszírozásával foglalkozó új üzletág, a Fundamenta Solar.
Az elmúlt év sikere azt mutatja, hogy mindig fontos, hogy legyen B terv – hangsúlyozta Tátrai Bernadett.
A cikk megjelenését a Fundamenta-Lakáskassza támogatta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Tátrai Bernadett, Fundamenta, Fundamenta-Lakáskassza, Gyerek Lakásszámla, lakás-előtakarékosság, hitel, kamat, lakástakarék, napelem rendszerek, ingatlanközvetítő
Kapcsolódó anyagok
- 2023.11.11 - Itt a bejelentés: Mészáros Lőrinc bankja megveszi a Fundamentát
- 2023.10.30 - Mészáros Lőrinc bankja veszi meg a Fundamentát
- 2023.04.14 - Visszatértek a lakástakarékok, de minek?
- 2020.12.15 - Hurrá, bővül a család!
- 2020.12.09 - Tippek összeköltözőknek
- 2020.12.02 - Az első önálló lakás megvásárlása
- 2020.10.14 - A Fundamenta maradt az egyetlen a piacon
- 2019.12.02 - Az otthon a biztos pont, ahol jó lenni!
- 2019.11.06 - A változás életünk része – ahogy ingatlanunk is!
- 2019.10.29 - Már csak két lakástakarék van talpon
- 2019.10.17 - Nem köt több lakástakarék szerződést az OTP
- 2019.09.25 - Nagyot megy a Fundamenta új Gyerek Lakásszámlája
- 2019.06.26 - Fundamenta: elindult a napelem üzletág
- 2019.06.03 - Ezeket az állampapírokat vehetjük
- 2019.05.17 - Hiába a pofon, tovább nő a Fundamenta
- 2019.05.10 - Felveszik a kesztyűt a lakástakarékok
- 2018.10.17 - Ma már sehol sem szerződhet lakástakarékra
- 2017.03.12 - Újra lehet e-banking a Fundamentánál
- 2017.03.08 - Nagyot robbantott a Fundamenta
További kapcsolódó anyagok