Mégsem fagyhat be egy hét múlva sokak bankszámlája

2019. június 20. A Magyar Bankszövetség az adategyeztetés június 26-i határidejének szeptember 30-ára kitolását kéri. Mint kiderült: a halasztást már többször kérték, de eddig nem hallgatta meg őket a kormány.

A mai kormányinfón Gulyás Gergely miniszter bejelentette, ha a bankok kezdeményezik, csúszhat a banki azonosítás határideje. A Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente az Mfor.hu-nak elmondta: még ma eljuttatják a kormánynak, hogy szeptember 30-áig kérik a határidő elhalasztását.
 
A szeptember 30-ai határidőt a főtitkár azzal indokolta, hogy a július 1-jén induló családvédelmi akcióterv nagy terhet ró a hazai hitelintézetekre. Nem ez az első halasztási kérelme egyébként a Bankszövetségnek, Kovács Levente tájékoztatása szerint korábban már többször kérték a banki azonosítás június 26-ai határidejének elhalasztását, ám eddig nem jártak sikerrel. 
 
Mint korábban megírtuk, az Azénpénzem.hu információi szerint a hitelintézetek annyira aggódtak, hogy több helyen a következő három hétben hosszabbított nyitva tartást fontolgattak a fiókokban (előfordult már konkrét döntés is az ügyben). A bankok úgy ítélték meg ugyanis, hogy nagyon sokan csúsznak ki a megadott határidőből.


Szerző: Azénpénzem/mfor
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok