Megszegte vállalását az eMAG, ezért újabb bírságot kapott
2023. január 30. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintra bírságolta az eMAG webáruház üzemeltetőjét, mert az megszegte a vállalásai egy részét.A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2021-ben – 200 millió forintos pénzbírság mellett – mintegy 4 milliárd forintos jóvátételi vállalásainak végrehajtására kötelezte az eMAG webáruház üzemeltetőit. A webáruház akciótartási gyakorlata ugyanis tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. A vállaláscsomag egy része (a mintegy 3 milliárd forintos értékű, hazai vállalkozásokat támogató program) csak 2024 őszén zárul le, a fogyasztók kompenzálására, illetve a jogellenes árfeltüntetési gyakorlat korrigálására kiszabott határidő azonban letelt az eMAG számára. A versenyhatóság ezért – mint minden hasonló esetben – megvizsgálta az előírtak teljesülését.
Akadtak gondok
Az utóvizsgálat megállapította, hogy a fogyasztók jóvátételére szolgáló kuponok beváltása 2021 decemberéig meghaladta a GVH által minimálisan előírt értékhatárt, vagyis a hatóság kötelezése több mint 1 milliárd forintos közvetlen kompenzációval járt a hazai fogyasztók számára. A vizsgálat ugyanakkor hiányosságokat is feltárt az előírtak végrehajtásában.A versenyhatóság megállapításai alapján a webáruház – a vállalásokat megszegve – egyes termékeket kizárt a kuponok felhasználásából. A hiányosság bizonyos termékköröket (így az Extreme Digital teljes termékkínálatát) csak időlegesen érintett, néhány, kevésbé keresett termékkategóriát viszont végig.
Jogsértő árfeltüntetés
A vállalkozáscsoport emellett a jogsértőnek bizonyult árfeltüntetési gyakorlatát sem igazította maradéktalanul a saját maga által vállalt, tudatos fogyasztói döntéshozatalt elősegítő módszerekhez. A webáruház ugyan felhagyott a valótlan „eredeti árak” alkalmazásával marketingeszközként, azonban új ár-összehasonlítási alapot vezetett be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével. Ezek a viszonyítási árak a versenyhatóság vizsgálata alapján indokolatlanul és irreálisan magasak voltak, ténylegesen nem érvényesültek a piacon. A kialakított árfeltüntetési gyakorlat ezért – a cég által tett vállalásokkal szembemenve – továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.A GVH Versenytanácsa – többek között a kötelezettségszegés mértékét és súlyát, illetve a vállalkozások piaci szerepét figyelembe véve – 50 millió forintos bírságot szabott ki a webáruház üzemeltetőire, a Dante International S.A. -ra és az Extreme Digital – eMAG Kft.-re.
Szerző: L.J.
Címkék: vásárlás, online, versenyhatóság, GVH, bírság, eMAG, visszatérítés, Extreme Digital, Dante International
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.17 - A Vibert is megregulázta a GVH
- 2024.04.03 - Ismét a GVH célkeresztjében az eMAG
- 2024.03.20 - A GVH szerint átverte a játékosokat a Lottoland
- 2023.02.28 - Lecsapott a versenyhivatal az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártóra
- 2023.02.21 - Százmilliós nagyságrendben fizet becsapott ügyfeleinek a Wish
- 2023.02.16 - Kamu a másnaposságra kínált gyógyír?
- 2023.02.09 - Élelmiszerpiaci szereplőkre csapott le a versenyhatóság
- 2021.05.12 - Milliárdos összeget ad vissza vevőinek az eMAG
- 2019.01.10 - Megtévesztő volt az eMAG feketepénteki akciója?
További kapcsolódó anyagok