Megtévesztette ügyfeleit a K&H Biztosító
2016. június 20. Rengeteg jogsértést tárt fel a felügyeleti hatóság (MNB) átfogó vizsgálata a K&H Biztosítónál. Mindezért 50 millió forintos bírságot szabtak ki.Az MNB átfogó vizsgálatának lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra. Mint írták, a büntetés összegét nem rendkívüli súlyú jogszabálysértések, hanem a feltárt hiányosságok számossága és a biztosító piaci súlya alapozta meg. (A törvényi szerint 100 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedhet a bírság.). A felsorolt problémák azonban (legalábbis az érintetteknek mindenképp) nem tűnnek annyira mellékesnek.
A társaság a felügyeleti hatóság határozata szerint több esetben megszegte az ügyfél-tájékoztatásra, panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat is. Számos esetben az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, valamint a jogszabály szerint rendszeresen, évente teljesítendő tájékoztatásokat késedelmesen adta meg ügyfeleinek, illetve azokat nem a megfelelő időszakra vonatkozóan teljesítette.
Csúsztak a kártérítéseknél is
A kötelező autóbiztosítási (kgfb) szerződések esetében jelentős arányban mulasztották el vagy teljesítették határidőn túl a tájékoztatási kötelezettségét például a biztosítási évforduló, a várható díjtételek összege, a díjhátralékos ügyfelek felszólítása, a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnése, valamint a kártérítési igények intézése kapcsán. (Mindez alaposan megnehezíthette az érintett autósok életét, például a biztosítóváltást.) Ráadásul előfordult az is, hogy a biztosító – mint az MNB leírta – „megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott az ügyfeleknek a fedezetlenségi díjfizetésre vonatkozó kötelezettségeikről is”.
A jegybanki vizsgálat problémát talált a K&H Biztosító vállalatirányítási, ügymenet kiszervezési és leltározási gyakorlatában, valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottsága kapcsán is. Az MNB határozatában 2016. szeptember 30-ig adott határidőt a biztosítónak arra, hogy írásban tájékoztasson a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosító, autó, kgfb, életbiztosítás, MNB, bírság, K&H Biztosító
Kapcsolódó anyagok
- 2017.05.26 - Százezer biztosítás nélküli autó rohangál az utakon
- 2016.11.20 - Károkozói pótdíjjal sújtják az autósokat
- 2016.10.29 - Kgfb: csak a kampány árnyéka jön
- 2016.09.29 - Megint drágulhat a kötelező
- 2016.09.08 - Trükközött a hiteldíj feltüntetésével a Cetelem
- 2016.07.18 - Percenként több mint egy a magyarországi baleset
- 2016.06.21 - Használtautót vesz? Nagy is lehet a baj
- 2016.06.20 - Így védd a kocsidat a feltörés ellen!
- 2016.06.09 - Rájár a felügyeleti rúd az állami milliárdosokra?
- 2016.06.08 - Időzített bombák rohangálnak az utakon
- 2016.05.27 - Kamu kedvezmény miatt kapott bírságot a K&H
- 2016.05.24 - Spéci cascót kínálnak a suzukisoknak
- 2016.05.04 - Büntetés a Porsche Banknak: kész kupleráj a nyilvántartása
- 2016.05.03 - Ilyen olcsó sem volt még az autóhitel
- 2016.04.19 - Megállt a kötelező drágulása
- 2016.04.05 - Nem bántak jól a bajban levőkkel
További kapcsolódó anyagok