Költési tervek, kedvelt célpontok
2025. május 30.
Banki felmérés szerint a középkorúak többsége megy nyaralni, és erre átlagosan közel 400 ezer forintot szán, ami 21 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Az átlag mögött azonban jókorák a különbségek. A forró nyarak miatt egyre népszerűbbek az északi utazások. Az már kiderült, hogy húsvétkor az országon belül mi számított a slágernek.
A belföldi vendégek száma az idén áprilisban – derült ki a KSH adataiból – az egy évvel korábbihoz képest a leginkább, 27 százalékkal Tokaj és Nyíregyháza térségében nőtt. A Balatonnál 14, Budapesten 5,7 százalékos volt ugyanekkor a növekedés. Úgy tűnik, nem ugyanazt szeretik a magyarok, mint a külföldiek. A határon túlról áprilisban 30 százalékkal többen érkeztek a Győr–Pannonhalma térségbe. A Balatonnál 28, Budapesten 24 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyekre érkezett külföldi vendégek száma.
Az igazán izgalmas azonban most az, hová indulnak az idén nyaralni a magyarok. A Szallas.hu idei adatai szerint – írta meg a Világgazdaság – a magyar vendégek több mint harmada (34 százalék) a horvát Kvarner-öböl térségét választja nyári úti célnak. A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalással.
A felmérés alapján a horvát tengerpart iránti vonzalom töretlen, ugyanakkor egyre többen fontolgatnak alternatív külföldi vagy hazai lehetőséget. Sokan választanak más, könnyen megközelíthető tengerparti országot – így Olaszország, Görögország és Bulgária is népszerű alternatívaként jelenik meg a nyaralók körében. A hőség elkerülése érdekében Vár a Világ utazási iroda szakértője szerint egyre többen választják nyári úti célnak Észak-Európát. Mint hozzátette, a kereslet évről évre megduplázódik, amihez a fapados járatok és hajóutak választékának bővülése is hozzájárul. Mint népszerűbbek a skandináv országok, a balti államok, Izland, vagy akár Skócia és Észak-Lengyelország is
Azok körében – állítja a Szallas.hu –, akik nem terveznek horvátországi utat, leggyakrabban anyagi okok vagy belföldi nyaralási tervek állnak a háttérben. A K&H kutatása meglehetősen szép képet fest a magyarok pénzügyi lehetőségeiről. Mint a bank megállapította: a többség nagy valószínűséggel biztosan megy nyaralni az idén a középkorúak táborából. A 30-59 évesek több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt tervezi.
A középkorúakra reprezentatív felmérés szerint a nyaralást tervezők idén átlagosan 397 ezer forintot költenének az utazásukra. Ez az összeg igen jelentős, több mint 21 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi átlaghoz képest. A szórás azonban meglehetősen nagy. A nyaralást fontolgató válaszadók tizede legfeljebb 100 ezer forintot szán erre a célra a bevételeiből, és a következő, 100-149 ezer forintos kategóriába is további 10 százalékuk tartozik. Emellett 14-14 százalékuk 150-199 ezer, illetve 200-299 ezer forintos összeget mondott.
A relatív többség tehát elég keveset tud a pihenésre szánni, 8-8 százaléknyian viszont 700-999 ezer, illetve 1 millió forintnál is nagyobb összeget terveznek költeni. Némi magyarázat lehet, hogy a válaszadók háztartásában az átlagos havi jövedelem megközelítette a 600 ezer forintot, egészen pontosan 592 ezer forintot tett ki, ami rekordot jelent a felmérés évtizedes történetében, egyúttal 19 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben.
A Visa az MBH Bankkal közösen közölte, hogy az ő felmérésük szerint a magyarok 43 százaléka belföldön nyaralna, 30 százalék európai tengerparton, 8 százalék pedig Európán kívül. Egy belföldi üdülésre szerintük átlagosan 410 ezer forintot költ egy háztartás, a külföldi utazásokra 760 ezer forintot. A magyar turisták legnépszerűbb úti céljai továbbra is Horvátország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Görögország, és átlagosan 8 éjszakát töltenek külföldi nyaralással.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: turizmus, statisztika, KSH, nyaralás, felmérés, Visa, K&H, utazás, külföld
Megugrik a magyarok nyári költése?
Szezonra várva
Fotó: Latzer Anna

Az idei első négy hónapban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 4,1, a külföldieké 18 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A belföldi vendégek száma 4,1, a külföldieké 18 százalékkal növekedett.
Már az előbbi adatok is jelzik, hogy áprilisban működött a „húsvét-hatás” – az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét –, jócskán szépítettek a belföldi számok, de igazán ebben a hónapban (is) a külföldiek húztak bele. Miközben ugyanis a belföldi vendégek száma 12, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 14 százalékkal több volt az előző év azonos havinál, a határainkon túlról 22 százalékkal többen érkeztek, a vendégéjszakáknál pedig 17 százalékos volt az emelkedés.A horvát tengerpart verhetetlennek tűnik
Az igazán izgalmas azonban most az, hová indulnak az idén nyaralni a magyarok. A Szallas.hu idei adatai szerint – írta meg a Világgazdaság – a magyar vendégek több mint harmada (34 százalék) a horvát Kvarner-öböl térségét választja nyári úti célnak. A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalással.
A felmérés alapján a horvát tengerpart iránti vonzalom töretlen, ugyanakkor egyre többen fontolgatnak alternatív külföldi vagy hazai lehetőséget. Sokan választanak más, könnyen megközelíthető tengerparti országot – így Olaszország, Görögország és Bulgária is népszerű alternatívaként jelenik meg a nyaralók körében. A hőség elkerülése érdekében Vár a Világ utazási iroda szakértője szerint egyre többen választják nyári úti célnak Észak-Európát. Mint hozzátette, a kereslet évről évre megduplázódik, amihez a fapados járatok és hajóutak választékának bővülése is hozzájárul. Mint népszerűbbek a skandináv országok, a balti államok, Izland, vagy akár Skócia és Észak-Lengyelország is
Nagyot ugrott a költhető összeg – legalábbis a felmérésekben
Azok körében – állítja a Szallas.hu –, akik nem terveznek horvátországi utat, leggyakrabban anyagi okok vagy belföldi nyaralási tervek állnak a háttérben. A K&H kutatása meglehetősen szép képet fest a magyarok pénzügyi lehetőségeiről. Mint a bank megállapította: a többség nagy valószínűséggel biztosan megy nyaralni az idén a középkorúak táborából. A 30-59 évesek több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt tervezi.
A középkorúakra reprezentatív felmérés szerint a nyaralást tervezők idén átlagosan 397 ezer forintot költenének az utazásukra. Ez az összeg igen jelentős, több mint 21 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi átlaghoz képest. A szórás azonban meglehetősen nagy. A nyaralást fontolgató válaszadók tizede legfeljebb 100 ezer forintot szán erre a célra a bevételeiből, és a következő, 100-149 ezer forintos kategóriába is további 10 százalékuk tartozik. Emellett 14-14 százalékuk 150-199 ezer, illetve 200-299 ezer forintos összeget mondott.
A relatív többség tehát elég keveset tud a pihenésre szánni, 8-8 százaléknyian viszont 700-999 ezer, illetve 1 millió forintnál is nagyobb összeget terveznek költeni. Némi magyarázat lehet, hogy a válaszadók háztartásában az átlagos havi jövedelem megközelítette a 600 ezer forintot, egészen pontosan 592 ezer forintot tett ki, ami rekordot jelent a felmérés évtizedes történetében, egyúttal 19 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben.
A Visa az MBH Bankkal közösen közölte, hogy az ő felmérésük szerint a magyarok 43 százaléka belföldön nyaralna, 30 százalék európai tengerparton, 8 százalék pedig Európán kívül. Egy belföldi üdülésre szerintük átlagosan 410 ezer forintot költ egy háztartás, a külföldi utazásokra 760 ezer forintot. A magyar turisták legnépszerűbb úti céljai továbbra is Horvátország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Görögország, és átlagosan 8 éjszakát töltenek külföldi nyaralással.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: turizmus, statisztika, KSH, nyaralás, felmérés, Visa, K&H, utazás, külföld
Kapcsolódó anyagok
- 2025.06.30 - A legtöbben legfeljebb egy hetet nyaralnak
- 2025.06.30 - Külföldre utazik? Ezeket érdemes tudnia!
- 2025.06.18 - Külföldi nyaraláskor egy gyomorrontás is százezrekben fájhat
- 2025.06.16 - Ma estétől holnap reggelig nem használható a BudapestGO
- 2025.05.27 - Vigyázat! A Wizz Air nevében támadnak a csalók
- 2025.05.26 - Tovább romlott a nyugdíjasok helyzete
- 2025.05.21 - Így pumpálták fel a magyar lakosság kimutatott vagyonát
- 2025.05.20 - Egy átlagos dolgozó már majdnem félmilliót visz haza havonta
- 2025.05.16 - Eddig tartott, nincs többé a napközis Erzsébet-tábor
- 2025.04.24 - MNB: nyárra érdemes korlátozni a bankkártyát
- 2025.04.17 - A legtöbben egészségük miatt vennének fel hitelt
- 2025.02.03 - Ezeket hagyták az utasok a vonatokon
További kapcsolódó anyagok