Megugrott a családi költekezés, de hol az áfa?
2016. október 4. Nemcsak a közgazdászok, hanem bárki, aki szeret az adatok mögé nézni, folyamatosan csodálkozhat az utóbbi években. A statisztikákban is mintha eluralkodott volna ugyanis az unortodoxia. Egy elemzés most arra hívta fel a figyelmet, hogy az áfa-bevételek alakulása valahogy nem tükrözi a fogyasztási kiadások kimutatott dinamikáját.A legtöbb adót fialó családi költekezés a korábbi évekhez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén nőtt a legnagyobb ütemben, de a költségvetés áfa-bevételei alig bővültek – hívta fel a figyelmet a Blokkk.com friss elemzésében. 2016. első nyolc hónapjában 2 097 milliárd forint áfa folyt be a költségvetésbe. Ez pedig kevesebb a vártnál, az előző év azonos időszakának bevételeit mindössze 0,9 százalékkal lépi túl.
Az áfa-befizetések elmaradásának pontos okait a portál szerint több információ alapján lehetne feltárni (mint írják, feltételezni természetesen bármit lehet, így például a családi költekezésen kívül eső szolgáltatások teljesítményének elmaradását). De ami tény: több pénznek kellene lennie a költségvetésben.
Az idén hiányozhat a „gyorsító”
A KSH adatok szerint a háztartások fogyasztási kiadása az idén az első félévben 2015 azonos időszakához képest változatlan áron 4,8 százalékkal nőtt. Ugyanez a dinamika éves szinten 2014-ben 2,5 százalékos, tavaly pedig 3,4 százalékos volt. Áfából (aminek forrása persze szélesebb a családi költekezésnél) mindkét évben még a tervezettnél is több folyt be. Az első nyolc hónapban (hogy az ideivel pontosabb legyen az összehasonlítás) 7,6 százalékos, illetve 7,1 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezután különösen karcsúnak tűnik az idei 0,9 százalék.
Az persze kétségtelen, hogy az onlinekassza-rendszer és az EKAER már nem adnak löketet az adóbefizetések megugrásához, mivel azok csak a rendszerek bevezetésének időszakában tolják fel a növekedés ütemét. Ez a fehérítés 2014-ben és 2015-ben szépen fialt a költségvetésnek. Az NGM becslése szerint 200-300 milliárd adó-, döntő részben áfa-többletet hoztak ebben a két esztendőben.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kereskedelem, fogyasztás, áfa, KSH, költségvetés