Repül a csok, de nem úgy és nem is annyira

Megugrott a hitelkiváltás

2016. október 17. A hivatalos adatok szerint az idei első félévben értékben és darabszámban is 62 százalékkal megemelkedett a hitelkiváltás az előző év azonos időszakához képest. Ha ez a dinamika maradna, akkor idén a végtörlesztés időszakában tapasztalthoz hasonlóan alakulhatna az adósok bankváltása. A helyzet azért nem tűnik ennyire egyszerűnek.

A statisztikai hivatal (KSH) által közzétett adatok szerint az engedélyezett lakáshitelek száma 40 százalékkal, a folyósítottaké pedig 50 százalékkal több volt 2016 első félévében, mint tavaly ilyenkor. Ugyanekkor az állami támogatású lakáskölcsönökre 65 százalékkal többen szerződtek.  Ebből úgy tűnhet, hogy nagyon is beindult a csok. A régebbi nevén szocpolnak nevezett támogatást tavaly a második félévben szabták alaposan át, majd az idén jelentősen könnyítették a feltételeket (a részletekről itt tájékozódhat).

Nem ez az első alkalom, amikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a dinamika, vagyis a százalékban kifejezett megugrás, félrevezető is lehet. Valójában ugyanis a KSH nyilvántartásában összesen 5831 engedélyezett, államilag támogatott lakáshitel szerepel. Ez pedig valljuk be, édeskevés. A nagy hírverés és a kiterjesztés ezek szerint alig több mint kétezer új megállapodást hozott. Aligha véletlen, hogy már további enyhítésre is elszánta magát az állam.

Hasít a lakástakarék


A statisztikai adatok szerint igen impozáns volt a hitelkiváltások növekedése. Ezek száma és értéke is 62 százalékkal lett magasabb az idei első félévben a 2015 első hat hónapjában mérthez képest. Amennyiben ezzel a lendülettel számolunk 2016 egészére, akkor az adósok a végtörlesztés időszakához hasonlóan nagy számban váltanak jobb lakáshitelre (lásd grafikonunkat!).

A helyzet azonban ennél azért bonyolultabb. A tavalyi második félévhez képest ugyanis már visszaesést jelent az idei első félévi adat. Itt sem mellékes a statisztikát a konkrét helyzet tükrében értékelni. A pénzintézetek előzetesen arra számítottak, hogy az elszámolás után körülbelül minden hetedik devizahiteles bankot válthat. Ezt rengeteg akcióval (például 100 ezer, sőt 200 ezer forintot is ajánlottak az átszerződőknek) is igyekeztek fűteni. Az álmokban a hitelállomány ezermilliárdos nagyságrendű átrendeződése szerepelt. Az Azénpénzem.hu korábban úgy értesült, hogy a forintosított devizahitelek mindössze három százalékát mondták fel az ügyfelek, és ennek is csak egy részét teszik ki a más banktól felvett kölcsönök. Később a jegybanki adatok alapján kiderült: még ezt az igen alacsony arányt is harmadolni kell.

Az is elgondolkodtató, hogy az idei hitelkiváltás 57 százalékát a lakástakarékok folyósították. Úgy tűnik, általában a kisebb összegű kölcsönök esnek ebbe a körbe, érték szerint ugyanis a lakástakarékok „csak” a hitelkiváltás egyharmadát adták. (A Fundamenta tavaly kifejezetten ajánlotta, hogy hitelkiváltási célra szerződjenek vele,)

Sokszor házon belül lehet jobb feltételt elérni


Arra, hogy a hitelkiváltás miért nem még sikeresebb, az is lehet az oka – mint arról több olvasónktól is értesültünk –, hogy a nagyon jó (magas jövedelmű, alacsony hitelhányaddal és kurrens ingatlannal rendelkező) adósoknak a bankok hajlandóak házon belül is jobb feltételeket ajánlani. Ilyen magatartásról az elszámolást követően, de mostanában is hallottunk. Igaz, az ellenkezőjéről is, amikor valakinek a nagyon magas felárú hitele cseréjéről saját bankja nem volt hajlandó tárgyalni. Neki (de a hasonló helyzetben levőknek is) érdemes elgondolkodni a hitelkiváltáson.

Az egykori árfolyamgátasoknak mindenképpen érdemes legalább saját bankjukkal tárgyalniuk. A legjobban azt teszik, ha előtte körülnéznek a lakáshitelek piacán (a most kínált feltételeket itt szedtük csokorba). Mint arról korábban írtunk, mintegy százezer adós retteghet törlesztője várható emelkedése miatt. Néhány banknál mindenesetre ismét megjelentek a kedvezményes hitelkiváltási ajánlatok.

Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!

A lakáshiteleknek feltételeinek itt nézhet utána

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok