Megüti a koronavírus a biztosítókat is

2020. szeptember 4. Sikeresen álltak át a biztosítók az online értékesítésre, a járvány ellenére még nőtt is az értékesítés a második negyedévben. Ezzel együtt is idén legfeljebb stagnálásra számít a szektor a tavalyi rekord év után – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, a szervezet pénteki sajtótájékoztóján.

Az MNB napokban megjelent második negyedéves statisztikái is azt mutatják, hogy a biztosítók a koronavírus-járványt követően is válságállónak bizonyultak csakúgy, mint 2008-at követően - mondta Pandurics Anett, a MABISZ elnöke. Ez látszik a rendszeres díjas biztosítások esetében is. A biztosítók sorra dolgozták ki azokat a lehetőségeket, amelyekkel lehetővé tették az ügyfeleknek, hogy akkor se kelljen felmondani a nyugdíj- és életbiztosításukat, ha fizetési nehézségeik adódnak. Az ügyfelek döntő része pedig a továbbfizetés mellett döntött. A rendszeres díjú biztosításokat nem mondták fel tömegesen, és az új értékesítések is jól alakultak, köszönhetően annak, hogy a biztosítók sikeresen átálltak az online, illetve hibrid értékesítésre.

Az utasbiztosítási piac, nem meglepően, összeomlott, és várhatóan a hagyományosan erősnek számító harmadik negyedévben sem áll talpra. Az egészség- és betegségbiztosítások második negyedévi visszaesése nagyrészt az utasbiztosítás visszaesésével magyarázható. Ebből komolyabb következtetést azonban nem érdemes levonni, hiszen néhány hónap biztosítási szempontból meglehetősen rövid időszak.

Az idei viharos év volt, ami a kárkifizetéseken is látszik. A második negyedévi kötelező kárstatisztikák Pandurics Anett szerint kicsit megtévesztőek. Az első hullám idején a kárgyakoriság ugyan lecsökkent, az elmúlt hónapokban azonban jelentős romlás következett be. Ennek hatása csak késéssel fog megjelenni a kárstatisztikákban.

Tavaly rekord évet zártak a hazai biztosítók – derül ki frissen megjelent Magyar Biztosítók Évkönyve számaiból -, idén azonban jó esetben is stagnálással zárhatják az évet – mondta Pandurics Anett. A járványnak a termékekre gyakorolt hatása elsősoban a kiegészítő biztosításokban és fedezetmódosításokban érhető tetten. Néhány utasbiztosítónál megjelent már a karanténbiztosítás is, a változó helyzetre tehát meglehetősen dinamikusan reagáltak a biztosítók.

Biztonság Hete: idén online

A megváltozott körülményekhez alkalmazkodva a Biztonság Hete rendezvénysorozatot idén az online térben rendezik meg szeptember 14-19 között. Az esemény a rendőrség számára is nagyon fontos, hiszen egyszerűbb a baleseteket megelőzni, mint a következményeivel foglalkozni – mondta Oberling József rendőrezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Magyarországon évente körülbelül 600 ember hal meg közlekedési balesetben, és több ezren sérülnek meg. A közlekedés okozta nemzetgazdasági károk évente 600 milliárd forintra rúgnak, amibe a meghalt és megsérült emberek által el nem végzett munka is beletartozik.

Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő baleset-megelőzési és biztosítási témahét központi témája az ittas vezetés. A rendezvény célja, hogy egy hétre ráirányítsa a figyelmet a széles értelemben vett biztonságra, segítse a közlekedésbiztonsági célok elérését.

Újabb funkciók az E-kárbejelentőn

Az új fejlesztéseknek köszönhetően tovább bővültek az E-kárbejelentő szolgáltatásai. Mostantól a címadatok prediktív bevitel segítségével adhatók meg. (Elkezdjük beírni a címet, és az alkalmazás automatikusan kitölti a mezőt.) Bővült a beküldhető képek száma, továbbá a baleset résztvevői grafikusan és szövegesen is kiválaszthatják a járművek sérült elemeit, és megadhatják a sérülések jellegét. Pontosabban rögzíthetik a baleset körülményeit a bővített baleseti szituációs lista használatával. Ezek a fejlesztések tovább gyorsítják a károsultak és a biztosítók egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb együttműködését, valamint az akár kontaktmentes, biztonságos, digitális kárbejelentést.

A 2019. januári megjelenés óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással. Értesíteni tudja a tulajdonost vagy üzembentartót a balesetről (például ha az autót más vezette), meg lehet adni a becsült kárértéket. Beépült egy CASCO-kárbejelentési funkció is.

Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 300 ezren töltötték le, idén pedig már közel 5000 (indulása óta tizenkétezer) kárbejelentés érkezett az E-kárbejelentőn keresztül a biztosító társaságokhoz.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok