A szakértők többsége igyekszik optimista lenni

Mekkora lehet a drágulás?

Meglódult az üzemanyag ára
2018. július 11. Júniusban a frissen közzétett adatok szerint már megérkezett a 3 százalék feletti infláció. A következő havi várható adatokkal kapcsolatban eltérőek a várakozások. A jegybank szerint működik a „mérsékelt importárak árleszorító hatása”, más viszont a gyenge forintot árfelhajtónak tartja.

A KSH közzétette, hogy 2018. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek ára ennél ütemesebben, 3,4 százalékkal nőtt. Ezen belül a vaj, vajkrém 12,2, a száraztészta 11,2, a tojás 10,1, a tejtermékek 9,0, a liszt 5,1, a baromfihús 4,6 százalékkal drágult. Érdemes még kiemelni, hogy az üzemanyagok (benzin és dízel) 15 százalékkal kerülnek többe.

Utóbbi önmagában is megemelheti az árszínvonalat, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mint az inflációs jelentésükből  kiderül – nem aggódik (ugyanezt korábban elmondhattuk a forint gyengülésével kapcsolatban is). Prognózisa szerint az infláció az olajár emelkedésének hatására átmenetileg enyhén meghaladja a 3 százalékot, de csak 2019 közepére „éri el fenntarthatóan a 3 százalékos célt”.
A kormány azzal számolt, hogy az év egészében 3 százalék körüli infláció valósulhat meg - így kommentálta Varga Mihály újságírói kérdésre a legújabb inflációs adatokat.
 Mint a jegybanki jelentésben leszögezik: az iparcikkek szezonálisan igazított árai az előző hónaphoz képest csökkentek. A termékkörön belül a tartós – elsősorban a televízió – és a nem tartós iparcikkek ára is mérséklődött. A termékkör árazását a jegybank szerint a „mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakította”. Hangsúlyozzák még, hogy a lakosság inflációs várakozásai továbbra is visszafogottak. (Érdekes módon mi valahogy nem azokkal találkozunk, akik így gondolják.)

Az elemzők között sem teljes az egyetértés


A CIB elemzői azt gondolják, hogy a következő 1-4 hónapban is 3-assal kezdődő inflációs számok várhatóak, de az éves átlagos infláció 2018-ban 2,7 százalék közelében lehet. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője 2,8 százalékos éves átlagos inflációra számít, decemberre pedig 3,3-3,4 százalékos mutatót vár. Nyeste Orsolya az Erste szenior makrogazdasági elemzője viszont csak átmenetinek tartja a mostani jelenséget. Úgy véli, ősszel ismét lassul majd az infláció – ha nem folytatódik az „olajár-sokk”, és a forint árfolyama is stabilizálódik.  

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a nyári hónapokban az infláció az MNB várakozásával összhangban a 3 százalékos jegybanki cél felett alakulhat, de kockázatot jelenthet a forint árfolyamának további gyengülése, illetve az olaj világpiaci árának tartós emelkedése. Virovácz Péter az év egészére átlagosan 2,8 százalékos inflációt vár. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője 2,7 százalékra számít.

Németh úgy gondolja, hogy az év hátralévő részében végig 3 százalék feletti inflációval lehet számolni a lakossági kereslet, a szolgáltatások árának emelkedés miatt. Mint hozzátette: az euró május közepe óta 315 forint feletti árfolyamokon mozog, a korábbinál gyengébb forint pedig megjelenhet az importált cikkek árában, ami felfelé húzhatja az inflációt. Az elemzők többsége érzékelhetően inkább csak a szépet szeretné látni.
 
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok