Mennyi az influenza elleni oltás, ha nem ingyenes

2012. november 11. Hétfőtől az ígéretek szerint már minden háziorvosnál lehet kérni az influenza elleni oltást. Megnéztük, mennyibe kerül, ha valakinek nem jár az ingyenes oltás, és nem akar az orvos és a gyógyszertár között „ingázni”. Összefoglaltuk, kinek nem kell ezt tennie.

Az influenza elleni vakcina 1500-4000 forintba kerül a patikákban. Aki be szeretné oltatni magát, de nem tartozik a kiemelt körbe (a félévesnél idősebbeknél ezt a mellékelt táblában foglaltuk össze), az először háziorvosával írathatja fel a szert. Azt azután a gyógyszertárban kiváltja, majd visszamegy az orvoshoz beadatni. A folyamat lerövidíthető oltóközpontot vagy magán egészségügyi intézményt felkeresve. Aki azonban arra számít, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonlóan kedvező árat és szélesebb hálózatot talál, nagyot téved.

Három évvel ezelőtt ilyenkor mintegy 200 oltóközpont működött az országban, amelyeknél reggel nyolc és este nyolc között háromezer forintért oltathatta be bárki magát az influenza ellen. A helyzet azonban mára alapvetően megváltozott. Például a Heves megyei nemzetközi oltóhelyen, Egerben éppen a mostani szezonra a tényleges oltás helyett csak „tanácsadással” szolgálnak. Maradtak persze oltóhelyek még az országban, ezeknél azonban nem csekély összeget kell fizetniük a folyamat egyszerűsítését választóknak.

A patikusok is beszállhatnának


A főváros XIII. kerületében működő Nemzetközi Oltóközpontban az influenza elleni védelemért 8035 forintot kérnek el. A Budai Egészségközpontnál (ami egyértelműen profitérdekelt magán intézmény) felszámított 8200 forint így még jutányosnak is tekinthető. A Szent Margit kórház 5450-7800 forintos tarifáról tájékoztat. Az áraknál azonban érdemes odafigyelni arra, hogy már létezik mikrotűs vakcina. Ezzel például a vérzékenyeknek is adható oltás, de a szúrástól egyébként rettegőknek is jó megoldás.

A mikrotű, mint arról a Medicalonline beszámolt, további távlatokat is megnyithat. A szakportál arról írt, hogy így az oltást a patikusok is elvégezhetnék, ami jelentősen növelné az ingyenes oltóanyagra nem jogosultak átoltottságát, amely jelenleg alig 1,5-2 százalék. Például Portugáliában az influenza elleni oltások 42 százalékát már a patikákban adják be. Ahhoz persze, hogy az ötletből végrehajtható program legyen, jogszabály módosításra lenne szükség.

Térítésmentes védőoltásra jogosult nem egészségügyi dolgozók

  • Légzőszervi betegek, asztmások
  • Szív- és érrendszeri betegek (kivéve azokat, akiket magas vérnyomással kezelnek)
  • Immunhiányos, rákos betegek
  • Krónikus máj- és vesebetegek
  • Anyagcsere betegségben szenvedő (például cukorbetegek)
  • Terhesek
  • Aki a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezi
  • 65 éven felüliek
  • A huzamosabb ideig ápoltak
  • Állattartó telepeken dolgozók



Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok