Villamosenergia-piaci kisokos

Mennyibe kerül az áram és miért?

Fotó: clipart.com

2022. szeptember 21. Eszelős mértékben emelkedett a villamos energia ára a nyár végén. Mostanra ugyan csökkent a tőzsdei ára, de az még mindig jóval magasabb, mint egy éve volt. Mi irányítja az árakat, hol követhetjük nyomon őket? Honnan származik az ország villamos energiája, és miként szabják meg az árakat? Villamosenergia-piaci kisokos következik.

A többi Európai Uniós piachoz hasonlóan hazánkban is működik egy áramtőzsde, ahol a villamos energiatermelők felajánlhatják terméküket (az általuk megtermelt áramot) bizonyos jövőbeli időpontokra. A korábban ismertetett gázpiaci információk mellett érdemes tehát a HUPX weblapját is elmenteni és rendszeresen ellenőrizni, hogy a piaci folyamatok milyen irányba sodorják az árakat.

Az adatok értelmezéséhez azt szükséges tudnunk, hogy az aznapi ún. zsinórárat euróban adja meg a tőzsde és 1 megawattórára vonatkozik. Így azt látjuk, hogy kedden, szeptember 20-án, az ár 367 euró volt. Hogy ezt a saját háztartásunk szintjén is értelmezni tudjuk, az árat elég 400-zal megszorozni (az euró forint keresztárfolyammal), majd az eredményt elosztjuk ezerrel, a tőzsde által használt megawattóra és az egyéni fogyasztók számára megszokott kilowattóra váltószámával. A számításból kiderül, hogy ha a tegnapi nap zsinórárához igazítaná a kormány a villamos energia piaci árát, akkor az most kevéssel 150 forint alatt lenne.

Őrült piaci árak

Emlékeztetőül: a nyáron bejelentett rezsicsökkentési változtatások nyomán az akkor megállapított és jelenleg is érvényes ún. „piaci” ár 70 forint kilowattóránként, azaz alig a fele az általunk az imént kiszámolt elméleti értéknek. És ha jobban meg akarjuk érteni azt a környezetet, amiben a döntéshozók voltak, amikor a lakosság számára fizetendő piaci árat meghatározták, érdemes visszamenni az időben a tőzsdei árral: a balra mutató kék kis nyíllal az időben visszafelé lépkedve láthatjuk, hogy miként alakult a zsinórár a nyár folyamán. Érdemes visszamenni a rezsicsökkentés változásáról szóló hétig, július végéig, hogy lássuk, akkor az árak nagyságrendileg 400 euró körül voltak – de alig 10-15 nappal korábban még 300 eurós ár volt inkább a jellemző. Azt is láthatjuk, hogy időközben volt egy igazán őrült időszak, amikor augusztus végén egészen 750 euróig szökött fel egy nap a villamos energia ára, azaz a mai ár kétszeresét is elkérték ugyanazért az árammennyiségért. Szerencsére azóta kissé rendeződött már a piac és folyamatos süllyedéssel az árfolyam visszajött erről a csúcsértékről.

A nyárvégi ármozgásnak sok különböző, egymástól különálló és mégis gyakran összefüggő oka volt, érdemes ezeket röviden áttekintenünk, hogy lássuk, melyik milyen mértékben ismétlődhet meg esetleg a jövőben. Ne felejtsük, amikor már mindent alaposan kielemeztünk, a tőzsde egyszerűen kínálat és kereslet kérdése, még egy áramtőzsde is, így itt is ez a két elemet kell megvizsgálnunk. A kereslet magas volt, hiszen a meleg időjárásban a hűtésre fordított energia mennyisége is nő, tehát a termelőknek és szállítóknak eleve egy magas keresletet kellett kielégíteni. Ugyanakkor a kínálat Európa-szerte szűkült, az aszályos időjárás ugyanis több csatornán keresztül is negatívan hatott: a folyók és tavak alacsony vízszintje miatt leálltak bizonyos vízierőművek, miközben a Rajna rendkívül alacsony vízállása miatt nem közlekedhettek rajta a tanker uszályok, amelyek szállították volna a német gáz- és olajtüzelésű erőművekhez a nyersanyagot. Ebben a különleges időjárási környezetben jelentek meg a hírek az orosz gázszállítások előbb lehetséges majd valós visszafogásáról, ami értelemszerűen rendkívül erős bizonytalanságot jelentett és komoly árfelhajtó tényezőként működött. Az elmúlt időszakban az időjárási helyzet rendeződött, megindult a termelés több, a nyáron ideiglenesen leállított francia atomerőműben is, így a kínálat is javult és a keresett mennyiség is valamelyest csökkent, hiszen a forróság elmúltával kisebb a klímaberendezések jelentette energiaigény. Ugyanakkor alapvető feszültségek maradtak a rendszerben, ahogy azt a jelenlegi árfolyamok is mutatják.

Semmi sem biztos

Ahogy visszapörgetjük az időt és nézzük a múltbéli árakat, azt tapasztaljuk, hogy egészen idén májusig kell visszamennünk, hogy olyan tőzsdei árakat találjunk, amelyek a kormány által meghatározott „piaci” árhoz hasonlóak lennének: a 70 forint per kilowattóra körülbelül 175 EUR / MWh árfolyamot jelentene (ugyanaz a számítás, mint az előbb, csak épp fordított irányban elvégezve). És akkor vegyük hozzá, hogy ez az átszámított ár nem tartalmaz semmilyen típusú rendszerhasználati díjat, ahogy ÁFA-t sem. Magyarán elmondhatjuk, hogy az az ár, amin a tőzsdén a villamos áram elérhető, már jó ideje meghaladja azt, amit a kormány december végéig megállapított, mint „piaci” ár. Ha így maradnának a tőzsdei árak, akkor a kormánynak bizony meglenne az indoka, hogy januárban árat emeljen – de láthatjuk, hogy eddig is volt eltérés a politika által meghatározott lakossági árak és a tőzsdei ár között, így semmit sem lehet biztosra venni.

Hogyan termeljük az áramot?

Ahogy a szolgáltatók sorra küldték ki a magasabb áram számlákat a fogyasztóknak, Európa-szerte többen háborodtak fel: miért fizetnének magas díjat egy elvileg nagyon olcsón termelő vízierőmű vagy atomerőmű által termelt energiáért? Ausztriában vagy akár Görögországban is olcsón működő vízierőművek vannak például, miért kellene a gázellátási bizonytalanság miatt égbeszökő árakat fizetni az ottani fogyasztóknak?

A válaszhoz meg kell értenünk, hogyan alakul ki a villamosenergia ára most az Európai Unióban. A kínálati oldalon lényegében kétfajta termelőt találunk: az olcsón működőket (vízierőmű, atomerőmű, nap- vagy szélenergia alapú termelők) és a drágábban működőket (földgázerőművek, olajerőművek és szénerőművek). Csak szemléltetésképpen a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint tavaly a hazai villamosenergia-fogyasztás 48 gigawattóra volt, ebből majdnem 36 GWh-t termeltünk az országon belül és a maradék 12 GWh-t importáltuk (főleg Szlovákia, Ausztria és Ukrajna irányából). A helyben termelt áram 45 százalékát adta a Paksi Atomerőmű, a napenergiából nyert elektromos áram mennyisége 10 százalékot jelentett, míg a biomassza és biogáz aránya 6 százalék alatt maradt – azaz a megújuló és olcsón működtethető források a hazai termelés 60 százalékát adták. A drágábban működő alternatívát a földgáz- és a szénerőművek jelentették (26 százalék és 9 százalék).

Anélkül, hogy nagyon belemélyednénk a technikai részletekbe, elmondhatjuk, hogy léteznek olyan erőművek, amelyeket könnyebb ki- és bekapcsolni, míg mások akkor működnek megfelelően, ha szinte folyamatosan nagy kihasználtsággal működnek. Utóbbira jó példa egy atomerőmű, hiszen ha máshonnan nem, de a csernobili balesetből jól tudjuk, hogy milyen nehéz és veszélyes egy reaktor teljesítményét gyors egymásutánban lefojtani, utána felpörgetni, újra leállítani... A technológia egyszerűen nem engedi meg, hogy könnyen ki-be lehessen kapcsolni egy atomerőművet, ahogy egy vízierőmű esetén sem könnyű vagy biztonságos félórás időközönként változtatni a teljesítményt a zsilipek folyamatos mozgatásával. Ezzel szemben a gázzal vagy szénnel működő erőművek ezt sokkal könnyebben végre tudják hajtani, ott a technológia ezt lehetővé teszi. Ugyanakkor az is közös az első kategóriába tartozó erőműveknél, hogy jelentős a beruházási költségük (azaz nagyon sokba kerül felépíteni őket), de utána a működtetésük során nem a megtermelt teljesítménytől függnek a költségek, az szinte állandó és alacsony. Ezzel szemben a szénalapú erőművek létesítésének költsége jóval olcsóbb, de a működési költségük egyenes arányban áll a megtermelt energia mennyiségével.

Az árképzésről

Ezek fényében érthető, hogy az ún. alaperőműveket állandóan és magas kihasználtsággal járatják, és a pillanatnyi fogyasztás kívánalmainak megfelelő mennyiségben kapcsolnak be melléjük adott időszakban valamennyi gáz- vagy szénerőművet. Ennek megfelelően az olcsón termelő erőművek mindig felajánlják a teljes általuk megtermelt árammennyiséget, ez az az energia, amit a szolgáltatók először kapnak meg, és utána döntik el, hogy ezen felül mennyi plusz áramra lesz szükségük.

Mivel a jelenleg hatályos európai uniós szabályozás szerint az áram árát az szabja meg, hogy mennyibe került az utolsónak megvásárolt megawattóra, ezért valóban az a helyzet, hogy a fogyasztók a drágább árat fizetik ki. Ez a közgazdaságtanban nem szokatlan, ezt hívhatjuk a marginális költség elvének: az elmélet szerint a termelő cégek azt az árat határozzák meg értékesítési árként, ami az utolsónak legyártott egységnek (az ún. „marginális” egységnek) az előállítási költsége volt. Ha volt olcsóbb termelő, ő nagyobb profitot tesz zsebre, ez igaz. Ugyanakkor az elv fordítva is érvényes: a fogyasztók közül is mindenki csak a végső árat fizeti meg, még azok is, akik esetleg hajlandóak és képesek lettek volna magasabb árat fizetni. Ez az elv általában jól leírja a piaci folyamatokat és működik is normál piaci körülmények között.

Természetes monopólium

Egyes hangok azonban megkérdőjelezik, hogy az árampiac valóban szokásos normál piac-e, és hogy természetes monopólium jellegéből adódóan nem kellene-e inkább másként szabályozni. Ahogy Yannis Varoufakis, a volt baloldali görög pénzügyminiszter írja az árampiac egy természetes monopólium, azaz a dolgok természetéből adódóan normális, hogy csak egyetlen egy szolgáltató álljon szemben sok fogyasztóval. Ezért Európában korábban a szolgáltatók és a termelők egységes állami vagy önkormányzati monopóliumban működtek, és a mostani rendszer, amely a piaci versengésre bízta a megfelelő termelő kapacitások kiépítését és az értük járó díj megállapítását, nem megfelelő és azon alapvető változtatásokat kellene végrehajtani.

Ez a vélemény ugyanakkor ma még nem számít többségi álláspontnak, az Európai Bizottság nem kívánja a mostani energiatermelői és elosztói szerkezetet jelentősen megváltoztatni. Az viszont igaz, hogy a Bizottság is tenni akar a magas áramár és a belőle keletkező jelentős extraprofit ellen, ezért több lépést is javasolt a múlt héten. Többek közt az olcsóbb termelők számára egy ársapkát létesítenének (azaz egy atomerőmű pl. nem kaphatna többet, mint 180 EUR / MWh) és az így keletkező bevételt az államok szétoszthatnák a fogyasztók között, így csökkentve a rezsi kiadásokat. A Bizottság javaslatait egyelőre még nem fogadták el, így nem tudhatjuk, hogy megvalósulnak-e majd a jövőben, de az világosan látszik, hogy még nem jutott nyugvópontra a kérdés, az ősz folyamán újra és újra előjön majd a téma, és a villamos energia ára még hosszú ideig a figyelem középpontjában fog maradni.

Szerző: Szepesi László
Címkék: villamos energia, áram, rezsi, gáz, atomerőmű, erőmű, szén, földgáz, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, MEKH