A bankok továbbra sem adnak kamatot, az állam ezermilliárdot fizet

Mennyit kaphatok most a pénzemre?

Fotó: Bencze-Kiss Kata
2023. december 22. Megúszták a bankok, hogy a kiemelkedően magas infláció mellett kamatot fizessenek a lakosságnak, így a bankbetétek nagyjából az infláció mértékével vesztettek az értékükből. Jobban megérte az államnak adni a pénzt, de az ezermilliárdos kamatfizetés sem tudja teljesen ellentételezni a pénzromlást. Mutatjuk, milyen ajánlatokra számíthatunk 2024-ben

Nem hinnénk el, ha nem ez lenne a valóság: a történelmileg is kiemelkedően magas inflációjú 2023-as évben gyakorlatilag megúszták a bankok a kamatfizetést a lakosság pénzére. Pedig nem kevés összeget tartanak az emberek a pénzintézetekben, szeptember végén 9603 milliárd forint volt forint betétben. Ennek döntő része látra szóló betétben, folyószámlán dekkol, 0,01 százalékos kamattal. Mindössze ezermilliárd forint körüli összeget kötnek le, ezek jelentős része sem lakossági betét, hanem a háztartásokat segítő nonprofit intézmények betétei.

Az MNB legfrissebb adatai szerint a lekötött lakossági betétekre az átlagkamat 1,92 százalék volt októberben a teljes állomány tekintetében, de ennél azért magasabb kamatot lehet találni egy-két kisbanknál. Az új lekötésekre 4 százalék körüli az átlagkamat. A piac döntő részét uraló pénzintézetek továbbra sem fizetnek kamatot a pénzünkre, sokszor csak 0,1 százalékot kínálnak. (A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.) Időnként még fel-felbukkan egy régi sláger: a befektetési alappal kombinált betét. Új befizetésre például 10 százalék is lehet az éves kamat fél éves lekötésre (K&H Bank), de ehhez a pénz másik felét befektetési alapba kell tenni. Kiemelt ügyfelek is kaphatnak magasabb kamatot. Az OTP Bank például a Prémium Next szolgáltatást igénybe vevőknek (ehhez 700 ezres havi nettó jövedelem kell) 7 százalékos éves kamatot kínál 6 hónapos lekötésre, a bankba hozott új pénzre.  

A rendkívül alacsony kamatok miatt folyamatosan fogy a bankokban tartott lakossági megtakarítás, sőt, az MNB augusztusban aggodalmát fejezte ki emiatt, és felszólította a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek a betétkivonások miatti kockázatokra, de már akkor látható volt, hogy nem fog megállni ez a folyamat. (Erről akkor részletesen itt írtunk.)

Az állam mindent leural

Mivel a bankok továbbra sem kelnek versenyre a pénzünkért, az állam viszont mindenkire ráígér, hatalmas összegek vándorolnak állampapírba. Az MNB adatai szerint szeptember végéig 1884 milliárd forintot tettünk 9 hónap alatt állampapírba, így a lakosság kezében 12 ezer 62 milliárd forintnyi állampapír volt. Ebbe nemcsak a lakossági állampapírok vannak, hanem a lakosság kezében lévő egyéb, intézmények által is vásárolható államkötvények és diszkont kincstárjegyek. A legnagyobb része persze lakossági állampapír, hiszen itt kimagasló kamatot fizetett az elmúlt évben az állam.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legfrissebb számai szerint november végén a forint lakossági állampapírok állománya 9989,8 milliárd forintot tett ki, ami 1370,4 milliárd forint növekedést jelent 2022. december vége óta. A legjobban persze a kimagasló, inflációkövető kamatot fizető Prémium Magyar Állampapír állománya nőtt; 11 hónap alatt 2632,6 milliárd forinttal 6954,2 milliárd forintra hízott. A Bónusz Magyar Állampapír állománya 353,1 milliárd forinttal 867,8 milliárd forintra nőtt november végére. A Magyar Állampapír Plusz állománya ugyanakkor 1363,7 milliárd forinttal 820,3 milliárd forintra csökkent. A nyomdai úton előállított Magyar Állampapír Plusz állománya 133,9 milliárd forinttal 116,6 milliárd forintra zsugorodott.

Az Egyéves Magyar Állampapír állománya 540,1 milliárd forint volt november végén, ami 267,7 milliárd forinttal alacsonyabb a 2022. év végi állománynál. A gyermekek életkezdési támogatását szolgáló Babakötvény állománya 2023-ban 48,5 milliárd forinttal 247,4 milliárd forintra hízott.

Mennyit lehetett keresni?

Míg a Prémium Magyar Állampapírok az év elején 16 százalékos kamatot kínáltak, az ÁKK több lépcsőben jött ki újabb sorozatokkal, amelyek kisebb kamatprémiumot, így kevesebb kamatot is fizetnek. A legutóbb november 29-én érkezett az új sorozat, amely a 14,75 százalékos kamatozásút váltotta le.

A háztartások egyes pénzügyi eszközeinek reálhozama és állománya 2023. szeptember 30-án

Forrás: MNB 


Bár az eddigi PMÁP sorozatok szépen hoztak, még ezekkel sem sikerült megtartani a befektetések reálértékét. Az MNB legfrissebb inflációs jelentése szerint 2023-ban az éves átlagos infláció 17,6-17,7 százalék lesz, ennyit pedig nem hoztak éves szinten a papírok. A jegybank közzétett egy számítást is arról, hogy a szeptemberi 12,2 százalékos inflációt figyelembe véve, hogyan alakult a háztartások egyes pénzügyi eszközeinek reálértéke a szeptemberi 12 hónapos visszatekintő hozamok alapján (tehát 2022 szeptembere és 2023 szeptembere közti hozam). Ebből kiderül, hogy a közel 6 ezer milliárd forintos készpénzállomány reálértéke az inflációval, a 8 ezer milliárdos látra szóló betétállomány reálértéke pedig közel az infláció mértékével csökkent, de a PMÁP esetében is több százalékos az értékvesztés (a PMÁP tavaly még csak 6 százalékot hozott).

A lekötött betétek értékvesztése azért nem látványosabb, mert megborítja a statisztikát a nagy összegű betétek hónapon belüli többszöri lekötése (Ezt igazán kiszűrhetné az MNB!).

Mire számíthatunk 2024-ben?

Akiknek november végéig sikerült PMÁP-ból bevásárolniuk, ők jövőre – a magas 2023-as infláció miatt – kiugró kamatokra számíthatnak. Ha 17,7 százalék lesz a 2023-as átlagos áremelkedés, akkor a PMÁP már lecserélt sorozatai 17,95 -19,2 százalékot fizetnek majd. (19,2 százalékot a május végén lecserélt 2030/J Prémium Magyar Állampapír fizet majd.)

Az MNB szerint a kamatfizetés annyira magas, hogy az állam az inflációkövető kamatozású állampapírokra 2023-ban 860 milliárd forintot fizet ki, 2024-ben pedig 1120 milliárd forintot. Az állam csak a lakosságnak a GDP 1,7 százalékát fizeti ki kamatként az állampapírokra 2023-ban, ami összességében több mint 1100 milliárd forintot jelent.

Mibe fektessünk?

A sajátos állami beavatkozások miatt (banki különadó, extra adó a megtakarításokra) a bankok továbbra sem fognak látható kamatot fizetni a pénzünkre. Legfeljebb egy-egy befektetési jegyvásárlással kombinált ajánlatra lehet számítani, illetve a kisebb bankok jegybanki alapkamathoz vagy az egyéves állampapírhoz igazodó kamatajánlatára.

Az államnak továbbra is szüksége lesz a lakossági pénzekre. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik után a háztartások. 

A jelenleg kapható 2032/I jelzésű PMÁP az első kamatperiódusra, 2025. április 22-ig fix, évi 9,9 százalék kamatot ad, majd a második, 2025. áprilisban kezdődő kamatperiódustól változó kamatozású állampapírrá válik. Ekkortól évi 0,5 százalék kamatprémiumot fizet az infláció felett, majd a 6. évtől, 2029 áprilisától 1 százalék lesz a kamatprémium. 

A tervek szerint új állampapírok is jönnek majd. Ezekkel januárban rukkolnak elő. Lesz egy fix kamatozású, 3 éves Fix Magyar Állampapír, és lesz 5 éves, hűségprémiumot fizető Bónusz Magyar Állampapír sorozat. A Magyar Állampapír Pluszt 2024. júniustól átárazzák (majd attól függően, akkor éppen hol tartanak a kamatok), és azzal egyidőben megszüntetik az Egyéves Magyar Állampapírt.

Addig is érdemes lehet a még kapható állampapírok vásárlásán elgondolkodni. Az új állampapírok várhatóan kevesebbet fizetnek majd, hiszen azért cserélik majd le a régieket, hogy kevesebb kamatot fizessen az állam. Az MNB 2024-re 4 százalék és 5,5 százalék közötti éves átlagos inflációt vár, azaz az előre tekintő hozamok/kamatok tekintetében olyat kell keresni, ami legalább ennyit hoz. Az állampapírok most megütik ezt a szintet.

A lakossági állampapírok kamata 2023. december 21-én

Állampapír neveFutamidőÉves kamatÉves kamat számításaKamat változása
Euró Magyar Állampapír 2026/U6 év 3,90%3 hónapos EuriborNegyedévente, 2023.12.23.
Bónusz Magyar Állampapír 2027/N3 év9,31%3 hónapos dkj-hozamNegyedévente, 2024.02.26.
Prémium Magyar Állampapír 2032/I9 év9,90%Infláció+
0,50%  
infláció+
1,00%
2025.04.22

2029.04.22.
Egyéves Magyar Állampapír1 év 8,00%  2023.09.04
 
Kincstári Takarékjegy1 év8,00%   2023.09.04
 
Kincstári Takarékjegy II. 2 év8,50%  2023.09.04
 
Magyar Állampapír Plusz5 év 3,50-6,00%EHM* 4,95% 
 (nyomdai is)első félévben3,50%  
 második félévben4,00%  
 2. évben4,50%  
 3. évben5,00%  
 4. évben5,50%  
 5. évben6,00%  
Babakötvény 2033-41/S 17,50%Infláció + 3,00%2024.02.01
Babakötvény 2032/S 17,50%Infláció + 3,00%2024.12.01
Forrás: www.allampapir.hu 
*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam

 

A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja. 

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok