Kiszámíthatatlan a részvénypiac mozgása
2024. szeptember 17.
Az amerikai jegybank e heti ülésén minden valószínűség szerint megkezdi a kamatcsökkentési ciklust. A fő kérdés az, hogy mekkora lesz a változás. Cikkünkben összeszedtük, hogy az alacsonyabb kamatok miként érinthetik a különböző piacokat.
A Federal Reserve Nyílt Piacok Bizottsága (FOMC) felelős a szövetségi jegybank kamatpolitikájáért, a testület évente nyolcszor ülésezik, hogy megvitassa a gazdasági helyzetet és döntsön a kamatlábakról. A soron következő ülés ma kezdődik, a bizottság a kétnapos találkozó végén adja ki rövid tájékoztatóját és jelenti be az esetleges kamatváltoztatás mértékét, azaz szerdáig kell még várnunk a pontos döntésre. A kamatcsökkentés ténye kvázi eldöntött, erről Jerome Powell augusztus 23-i beszédében nyíltan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy mostantól a munkaerőpiacot (azaz a reálgazdaság növekedését) helyezik előtérbe szemben a korábbi inflációellenes fókusszal.
A kamatcsökkentés várható nagyságrendjére következtethetünk abból, hogy a piac egésze hova árazza be a Fed-hez köthető kamattermékeket. A CME csoport honlapján látható számítás szerint hétfő este a 25 bázispontos csökkentés esélye 39 százalék, míg értelemszerűen az 50 bázispontos csökkenésnek 61 százalékos valószínűsége van. Látható az oldalon az is, hogy a trend markánsan megváltozott, alig egy hete még a kisebb csökkentést tekintették valószínűbbnek, a változásban közrejátszott néhány időközben megjelent adat, amelyek az amerikai gazdaság potenciális lassulását vetítették előre, növelve ezzel a kemény landolás esélyét.
Ez egyébként nem csak a fejlett gazdaságok jegybankaira igaz, a Reuters összeállításában külön kitér arra, hogy a fejlődő gazdaságok jegybankjai is mind profitálhatnak majd a megnövekedett mozgástérből, így az MNB számára is jobb lesz a nemzetközi környezet.
A részvénypiacok jelenleg idegesek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy augusztus elején 2-3 nap alatt 6 százalékot estek az árfolyamok, amikor rosszabb gazdasági növekedést előrevetítő munkahely-teremtési adatok jelentek meg. A befektetők most is nagyon figyelmesen próbálják majd olvasni a szűkszavú tájékoztatót, amiből esetleg kiderülhet számukra, hogy a Fed vezetőinek milyen középtávú gazdasági várakozásaik vannak. A recessziós félelem lefelé taszíthatja az árakat, még magas kamatcsökkentés mellett is, ezért a vágás nagysága önmagában még nem lesz elegendő a jövőbeli irány megsaccolásához sem. Az elemzők azt javasolják, hogy olyan szektorokba fektessünk most, amelyek sorsa közvetlenül függ a kamatoktól, mint például az ingatlanpiac vagy a közműszolgáltatók.
A nyersanyagok piacán a hatás még nagyobb lehet, főleg ha a puha landolás következne be: a magas kamatok eddig nagyon visszafogták a befektetőket abban, hogy akár nemesfémekbe, akár az ipari felhasználásban aktívan használt, úgynevezett alapfémekbe tegyék a pénzüket (alapfém például a réz és az aluminimum). A magas kamatok mellett ugyanis nő a fizikailag megvett fémek tartási (raktározási) és finanszírozás költsége, ezért ha a gazdasági növekedés is fennmarad, akkor a fémek árfolyama általában véve profitálhat a kamatcsökkentésekből. Megfigyelők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a hosszú hónapok alatt a befektetők már felkészültek erre és felhajtották a fémek árait, így például az arany már most rekord magasan van. Mivel a befektetők már így felkészültek, ezért nem biztos, hogy marad még további tér az árfolyam-növekedésre.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Szepesi László
Címkék: USA, részvények, Fed, dollár, kamatcsökkentés, alapkamat, recesszió, munkanélküliség, gazdaság
Mi lesz a Fed döntése után?
A Fed Kormányzótanácsának washingtoni székháza
Fotó: clipart.com
Fotó: clipart.com
A Federal Reserve Nyílt Piacok Bizottsága (FOMC) felelős a szövetségi jegybank kamatpolitikájáért, a testület évente nyolcszor ülésezik, hogy megvitassa a gazdasági helyzetet és döntsön a kamatlábakról. A soron következő ülés ma kezdődik, a bizottság a kétnapos találkozó végén adja ki rövid tájékoztatóját és jelenti be az esetleges kamatváltoztatás mértékét, azaz szerdáig kell még várnunk a pontos döntésre. A kamatcsökkentés ténye kvázi eldöntött, erről Jerome Powell augusztus 23-i beszédében nyíltan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy mostantól a munkaerőpiacot (azaz a reálgazdaság növekedését) helyezik előtérbe szemben a korábbi inflációellenes fókusszal.
Kicsi vagy nagy, puha vagy kemény
A kérdés tehát mostanra csupán az, hogy a lehető legkisebb változtatás történik meg a héten, azaz 25 bázisponttal csökken majd a Fed kamatláb, vagy pedig nagyobb, 50 bázispontos vágásra szánja el magát a testület. Minden attól függ, hogy miként vélekednek a bizottság tagjai az USA gazdasági növekedési lehetőségeiről. Ha úgy látják ugyanis, hogy úgy sikerült visszafogniuk az inflációt, hogy a GDP növekedése közben folytatódhat, akkor egy úgynevezett puha landolást hajt végre a Fed, és elég lesz a kisebb kamatcsökkentés is. Ha viszont az adataik és előrejelzéseik szerint a gazdaság rosszabbul áll és nem fog kellőképpen növekedni, akkor kemény landolás (mondhatni földbecsapódás) várható, amire egy agresszívebb, azaz nagyobb kamatvágás lehet a válasz, mint ahogy erre a korábbi cikkünkben is utaltunk.A kamatcsökkentés várható nagyságrendjére következtethetünk abból, hogy a piac egésze hova árazza be a Fed-hez köthető kamattermékeket. A CME csoport honlapján látható számítás szerint hétfő este a 25 bázispontos csökkentés esélye 39 százalék, míg értelemszerűen az 50 bázispontos csökkenésnek 61 százalékos valószínűsége van. Látható az oldalon az is, hogy a trend markánsan megváltozott, alig egy hete még a kisebb csökkentést tekintették valószínűbbnek, a változásban közrejátszott néhány időközben megjelent adat, amelyek az amerikai gazdaság potenciális lassulását vetítették előre, növelve ezzel a kemény landolás esélyét.
Milyen reakciók várhatóak
A Reuters összeállítása szerint a Fed lépését nem csak a befektetők fogják majd árgus szemekkel figyelni, hanem többek közt a többi jegybank vezetői is majd az amerikai központi bankhoz fogják igazítani lépéseiket. Amikor tavasszal megkezdték saját kamatcsökkentő lépéseiket, akkor a piacok ugyanis nem igazán hitték el, hogy az EKB vagy az angol jegybank sokáig tudná úgy csökkenteni a saját kamátlábait, hogy eközben a Fed nem lép, hiszen ezzel túl nagyra nő a kamatkülönbség a két régió közt. Most, hogy az amerikaiak is beszállnak a kamatvágásba, elképzelhető, hogy az egyébként is gyengébben muzsikáló európai jegybankok is merészebben fogják folytatni a saját lépéssorozatukat.Ez egyébként nem csak a fejlett gazdaságok jegybankaira igaz, a Reuters összeállításában külön kitér arra, hogy a fejlődő gazdaságok jegybankjai is mind profitálhatnak majd a megnövekedett mozgástérből, így az MNB számára is jobb lesz a nemzetközi környezet.
Nem gyengülő dollár, kiszámíthatatlan részvénypiac és nyersanyagok
Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a csökkenő amerikai kamatok nem hozzák automatikusan az amerikai deviza értékének csökkenését, pedig ezt a kamatkülönbségek változása miatt akár logikusnak is gondolhatnánk. A JPMorgan szakértői szerint azonban az elmúlt négy kamatcsökkentési ciklusból háromszor a dollár erősödött az első kamatcsökkentési döntés után, a lényeg ugyanis nem önmagában a dollárkamatokon, hanem a dollár és a különböző devizák kamatainak különbözetén van. Mivel több ország is megelőzte már a Fed-et a kamatcsökkentésekkel, nem biztos, hogy a kamatkülönbözet annyit javul most, hogy ettől azonnal gyengülésnek esne a zöldhasú, és automatikusan erősödne az euró vagy a yen.A részvénypiacok jelenleg idegesek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy augusztus elején 2-3 nap alatt 6 százalékot estek az árfolyamok, amikor rosszabb gazdasági növekedést előrevetítő munkahely-teremtési adatok jelentek meg. A befektetők most is nagyon figyelmesen próbálják majd olvasni a szűkszavú tájékoztatót, amiből esetleg kiderülhet számukra, hogy a Fed vezetőinek milyen középtávú gazdasági várakozásaik vannak. A recessziós félelem lefelé taszíthatja az árakat, még magas kamatcsökkentés mellett is, ezért a vágás nagysága önmagában még nem lesz elegendő a jövőbeli irány megsaccolásához sem. Az elemzők azt javasolják, hogy olyan szektorokba fektessünk most, amelyek sorsa közvetlenül függ a kamatoktól, mint például az ingatlanpiac vagy a közműszolgáltatók.
A nyersanyagok piacán a hatás még nagyobb lehet, főleg ha a puha landolás következne be: a magas kamatok eddig nagyon visszafogták a befektetőket abban, hogy akár nemesfémekbe, akár az ipari felhasználásban aktívan használt, úgynevezett alapfémekbe tegyék a pénzüket (alapfém például a réz és az aluminimum). A magas kamatok mellett ugyanis nő a fizikailag megvett fémek tartási (raktározási) és finanszírozás költsége, ezért ha a gazdasági növekedés is fennmarad, akkor a fémek árfolyama általában véve profitálhat a kamatcsökkentésekből. Megfigyelők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a hosszú hónapok alatt a befektetők már felkészültek erre és felhajtották a fémek árait, így például az arany már most rekord magasan van. Mivel a befektetők már így felkészültek, ezért nem biztos, hogy marad még további tér az árfolyam-növekedésre.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Szepesi László
Címkék: USA, részvények, Fed, dollár, kamatcsökkentés, alapkamat, recesszió, munkanélküliség, gazdaság
Kapcsolódó anyagok
- 2024.10.07 - Beköszönhet a recesszió Magyarországra
- 2024.09.25 - MNB: októbertől belendül az infláció
- 2024.09.24 - Kamatot csökkentett az MNB
- 2024.08.27 - Volatilitást hozhat a Fed kamatcsökkentése a piacokon
- 2024.08.06 - Vérengzés a tőzsdéken
- 2024.05.14 - Hosszú időre magasan ragadhatnak a kamatok
- 2024.04.23 - Vége a kivárásnak, részvényeket vesznek az USA-ban
- 2024.04.16 - Ezért izmosodik a dollár
- 2024.02.20 - Nem jó hír: stagnál a világ nagyobb része
További kapcsolódó anyagok