Milliárdokat fizetett vissza az ügyfeleknek az MKB

2015. március 23. Az MKB Bank már elszámolt a még most is futó, le nem járt deviza- és devizaalapú hitelek zömének fogyasztói túlfizetéseivel – adta hírül a pénzintézet.

A tartozás nélkül lezárt deviza és devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos fogyasztói túlfizetéseit egy héttel ezelőtt már rendezte az MKB Bank, az élő hitelek elszámolására pedig most kerül sor – adta hírül az MKB Bank. A kalkuláció a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által ellenőrzött és rendben lévőnek talált modell alapján történt.

A mostani, mintegy huszonötezer ügyletet érintő, milliárdos nagyságrendű elszámolás a jogszabályokban meghatározott sorrendben zajlott. A bank először –­ amennyiben voltak – az ügyletekhez kapcsolódó, már lejárt tartozásokat futtatta ki, majd az árfolyamgáthoz tartozó gyűjtőszámlákat, végül pedig a tőke előtörlesztéseként számolta el a túlfizetéseket. Akinek így teljesen kifutott a hitele, de maradt túlfizetése, annak a bank a számlájára utalta a fennmaradó összeget.

A fair modell alapján zajló elszámolást a jelzálog-fedezetű hitelek forintosítása követte, s ennek eredményeképpen mától az érintett ügyfelek már az etikus bankolás elvei szerint számolt forintkamatok alapján fizethetik újraszámolt törlesztőrészleteiket.

A részletes elszámolást – a jogszabályoknak megfelelően – a posta kézbesíti az ügyfeleknek április 15-e és 30-a között. Az elszámolással és forintosítással kapcsolatos valamennyi információ elérhető az MKB Bank folyamatosan frissülő honlapján.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy az MNB nem auditálja a bankok elszámolási rendszerét – ezt egy múlt heti sajtótájékoztatón Freisleben Vilmos, az MNB fogyasztóvédelmi igazgatóságának vezetője fontosnak látta hangsúlyozni. A felügyeleti hatóság az elszámolással érintett banki kör 75 százalékánál megvizsgálta az elszámolás alapjait. De ezek nem egyedi vizsgálatok voltak, csak az alapvető számolási metódusok, algoritmusok ellenőrzésre kerül sor. Így várhatóan a bankoknál az alapvető számítások rendben lesznek. Februártól viszont 308 pénzügyi intézménynél végez témavizsgálatot az MNB, ami 2016 első negyedévében zárul. Az MNB kiemelten vizsgálja majd a bankok panaszkezelését.


Itt mindent elolvashat az elszámoltatásról és a forintosításról.   

A fair bankolási szabályok alapján kialakított kamatváltoztatási, illetve felárváltoztatási mutatóknak itt nézhet utána

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok