Sokba került az elmúlt hetek időjárása
2014. augusztus 9.
Az elmúlt hetek viharos időjárása miatt négy biztosítóhoz közel húszezer kárbejelentés érkezett, a becsült kár értéke mintegy 1,3 milliárd forint. Az időjárási hatások legtöbbször kivédhetetlenek, azonban a lakás tulajdonosának is mindent meg kell tennie a kármegelőzésért. Különben nem biztos, hogy fizet a biztosító.
Sorra jelentik be a biztosítók, hogy az elmúlt hetek viharos időjárása miatt hány káresetet jelentett a lakosság, és hogy mindez mennyibe kerül. A piaci részesedése alapján legnagyobb lakásbiztosító, az Aegon arról számolt be, hogy július 28. és augusztus 4. között 3940 meteorológiai eredetű kárbejelentés érkezett, a károk becsült összege pedig megközelíti a 340 millió forintot. A legtöbb kárt vihar és villámcsapás okozta, de érkezett bejelentés árvíz miatt is.
A Groupama Garancia Biztosítóhoz csak az elmúlt héten több mint 3500 kárbejelentés érkezett a szeszélyes időjárás miatt, ami közel 300 millió forintos kárösszeget jelent. Az ország szinte minden régiója érintett az időjárási viszontagságokban, de továbbra is kiemelkedően sok bejelentést regisztrálnak a fővárosban.
Az Allianz Hungáriához július 1. és augusztus 7. között közel 8500 kárbejelentés érkezett a lakossági vagyonbiztosítások alapján. Az ügyfelek által előzetesen becsült kár értéke megközelíti az 500 millió forintot. Az augusztus 6-i vihar kapcsán az Allianz újabb közel 2000 bejelentésre számít.
A Generali Biztosító pedig egy hete arról számolt be, hogy csak július utolsó hetében több mint 2000 viharokkal kapcsolatos káresetet regisztrált, közel 200 millió forint összértékben. A regisztrált esetek között a villámcsapások által okozott károk voltak a legjellemzőbbek közel 500 bejelentéssel, de a felhőszakadás (csaknem 250 esetben) is sok ügyfélnek okozott problémát. Csak ezek a közlemények közel 20 ezer káreseményről és mintegy 1,3 milliárd forintos kárról számolnak be.
Általánosságban elmondható, hogy a viharokkal gyakran jár együtt villámcsapás és jégeső, de emellett jelentős károkat okoz a szélvihar és a felhőszakadás is. Az idei évben a kárbejelentések elsősorban az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkról, szél által lefújt tetőcserepekről és a tetőkre rádőlt nagyobb faágakról szóltak – adta hírül az Allianz. Az erős szél (még egy karbantartott épület esetében is) megbonthatja, rongálhatja a tetőszerkezetet, a kéményeket, fákat dönthet az épületekre. A jégeső (különösen az utóbbi időben többször előforduló nagyobb méretű jégszemek) károsítja az épületetek tetőfedését, a redőnyöket, betörheti az ablakokat, és a homlokzatokban is kárt okozhat. A lezúduló csapadék eláztatja az épületet, a burkolatokat, berendezéseket, elöntheti a pincét. A villámcsapás tüzet is okozhat, és a villám okozta túlfeszültség nagyon gyakran az elektronikus berendezési tárgyakat teheti tönkre. A vihar okozta károk miatt akár életveszélyessé, lakhatatlanná is válhat az épület.
Mint korábban megírtuk, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arról számolt be, hogy az elmúlt négy és fél évben a villámcsapások több mint 200 ezer kárt okoztak. Amire a biztosítók 17 milliárdot fizettek. Közel 106 ezer a villámcsapás közvetlen, több mint 108 ezer pedig a másodlagos hatásának volt betudható. A lakásbiztosításokban a villámcsapások másodlagos kára többnyire kiegészítő fedezetként (pótdíjért) szerepel. Annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábban egyértelműen kimondta, nem zárhatják ki a biztosítók, hogy fizessenek akkor is, ha a berendezésbe nem közvetlenül csap bele a villám. (A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elé került vitás esetekről korábban itt írtunk.)
Noha az időjárási hatások legtöbbször kivédhetetlenek, több biztosító is felhívta a figyelmet arra, hogy a károkat esetenként meg lehet előzni, vagy legalábbis mérsékelhetőek. A kármegelőzés nem csak a viták elkerülése miatt fontos, hanem azért is, mert ez az ügyfelek szerződés szerinti kötelezettsége.
Be kell zárni az ajtót, ablakot.
A teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdíthatót rögzíteni kell, vagy szélvédett helyre rakni.
Célszerű a tetőburkolatok, tetőcserepek időnkénti áttekintése.
Zivatar idején az elektromos készülékek csatlakozóit ki kell húzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében. (További védelemre így tehetünk szert.)
Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről, nem csak a
saját, hanem a közterületről bezúduló víz esetén is.
Figyeljük az időjárás előrejelzést, hogy fel tudjunk készülni!
A tetőt ért kisebb károsodások esetén javasolt ideiglenes fóliázás a sérült szakaszon, a további károk megelőzése érdekében.
A kárszakértő megérkezéséig érdemes megőrizni a káresetből visszamaradt törmeléket, amely a pontos kárfelmérést segíti, így a kárfelmérés és a kifizetés menete is gyorsítható.
Érdemes lefényképezni a keletkezett kárt.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakásbiztosítás, lakáskár, vihar, Aegon, Allianz, Generali, Groupama, viharkár, villámcsapás
Milliárdos viharkárok
Fotó: Lakatos Péter, MTI

Nagy károkozó a villámcsapás

Így kell megelőzni a kárt:
Be kell zárni az ajtót, ablakot.
A teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdíthatót rögzíteni kell, vagy szélvédett helyre rakni.
Célszerű a tetőburkolatok, tetőcserepek időnkénti áttekintése.
Zivatar idején az elektromos készülékek csatlakozóit ki kell húzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében. (További védelemre így tehetünk szert.)
Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében gondoskodni kell a megfelelő vízelvezetésről, nem csak a
saját, hanem a közterületről bezúduló víz esetén is.
Figyeljük az időjárás előrejelzést, hogy fel tudjunk készülni!
Ha megtörtént a kár:
A tetőt ért kisebb károsodások esetén javasolt ideiglenes fóliázás a sérült szakaszon, a további károk megelőzése érdekében.
A kárszakértő megérkezéséig érdemes megőrizni a káresetből visszamaradt törmeléket, amely a pontos kárfelmérést segíti, így a kárfelmérés és a kifizetés menete is gyorsítható.
Érdemes lefényképezni a keletkezett kárt.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakásbiztosítás, lakáskár, vihar, Aegon, Allianz, Generali, Groupama, viharkár, villámcsapás
Kapcsolódó anyagok
- 2017.08.16 - Augusztusi viharok: eddig 1,5 milliárdos kár
- 2017.02.06 - Vidéken jóval olcsóbb a lakásbiztosítás
- 2016.05.27 - Négyszázmilliós kárt okozott a keddi vihar
- 2015.08.24 - Fekete hétfő: milliárdos viharkár
- 2015.06.11 - 320 milliós kárt okozott a keddi vihar
- 2015.04.09 - 300 milliót vitt el az áprilisi szél
- 2014.10.16 - Mi számít villámkárnak?
- 2014.09.23 - Hatalmas vagyont tomboltak el a viharok
- 2014.07.14 - A villámcsapások sötét oldala
- 2014.05.17 - Vigyázz, ha jön a vihar!
- 2013.10.02 - A lakások felét éri kár
- 2012.08.01 - Viharkárok: kötelező a kármegelőzés
- 2012.07.06 - Villámlik? Fizet a biztosító
További kapcsolódó anyagok